Még június 18-án indult el a Titanic roncsaihoz a Titan tengeralattjáró, közel 4000 méteres mélységbe – a kapcsolat azonban viszonylag gyorsan megszakadt, és több napos, nagy erőkkel zajló keresés után bizonyossá vált, hogy a merülőhajó a hatalmas víznyomás alatt összeroppant, a fedélzetén utazó öt személy pedig elhunyt.
Az már korábban kiderült, hogy évekkel a merülés előtt figyelmeztetett David Lochridge minőségellenőr arra, hogy veszélyes lehet az OceanGate tengeralattjárója – de több személy is figyelmeztetett arra, hogy biztonsági problémák lehetnek vele.
Most a The New Yorker ír arról, hogy a merülőhajó elektromos rendszereit egyetemi gyakornokok tervezték, miután Stockton Rush, a cég vezérigazgatója őket bízta meg a feladattal. A gyakornokok a Washingtoni Állami Egyetemről érkeztek a céghez. Mindezt erősíti az is, hogy egy volt gyakornok, Mark Walsh az intézmény lapjának 2018-ban úgy nyilatkozott, hogy „a teljes elektromos rendszer a mi tervezésünk volt, mi valósítottuk meg, és működik”.
A mélytengeri merüléseknek nem kell veszélyesnek lenniük, és sokkal több expedícióra lenne szükség az ismeretlen óceánok felderítésére. A Titan múlt heti katasztrófája azonban visszavetheti a merülőhajók bevetését.
Walsh még 2017-ben szerzett diplomát villamosmérnökként, és előbb gyakornokként, majd teljes munkaidőben csatlakozott az OceanGate-hez, vezető villamosmérnöki pozícióban.
Az is kiderült az egyetemi lap cikkéből, hogy az intézményből Walsh több további gyakornokot is alkalmazott, és azon dolgozott, hogy többen is csatlakozzanak hozzá a cégnél. Az azonban nem ismert, hogy mely rendszereken dolgozott a gyakornoki csapat – jegyzi meg az Insider.
Az, hogy egy ilyen veszélyes küldetésekre készülő merülőhajó egyes elektromos rendszereit gyakornokok tervezték, újabb kérdéseket vet fel a biztonságával kapcsolatban – és hogy hogyan tekintettek erre, azaz magára a biztonságra az OceanGate-nél.
Stockton Rush bár tudta, hogy a hajója nem felel meg a szabványoknak, úgy gondolta, hogy iparági szereplők csak az innovációt próbálták megállítani a biztonsági érvekkel.
Az is kiderült korábban, hogy egy 13 éves, filléres Logitech kontrollerrel irányították a Titant.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.