Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A világjárvány alatt értékelődött csak fel igazán a Zoom nevű telekonferencia szolgáltatás, ugyanis lehetővé tette a személyes jelenlét nélküli kapcsolatot, munkát. Azt hihetnénk, hogy ha valahol, hát akkor a Zoomnál használják ki igazán ezt a lehetőséget. A vezérigazgató azonban ezt másképpen gondolja.
Fellélegzett a világ kikerülve a Covid szorításából, és erre a legjobb bizonyíték, hogy szinte már minden cégnél vége a távmunkának. Még az olyan, kifejezetten a távmunkából profitáló vállalatnál is, mint amilyen a Zoom. Mi is hírt adtunk arról, hogy az ottani dolgozóknak is be kell járniuk legalább két napot személyesen dolgozni, bár azok, akik messze laknak a vállalat számukra még mindig legközelebbi irodájától, azok maradhatnak távmunkában. És ebben valójában semmi meglepő sincs, annál inkább érdekes a vezérigazgató indoklása.
Az említett bejelentés – írja a Gizmodo – egy augusztus 3-i, vállalati szintű megbeszélésen született, amelyen Eric Yuan vezérigazgató elmondta, hogy a „zoomiknak” (így hívják kedveskedve a cég alkalmazottait) nehéz innovatív beszélgetéseket és vitákat folytatni a cég saját platformján, mert az túlságosan barátságossá teszi az embereket.
„Az elmúlt néhány évben annyi új „zoomit” vettünk fel, hogy nagyon nehéz bizalmat építeni" – mondta Yuan a kiszivárgott hanganyagban, hozzátéve, hogy nem tudnak nagyszerű beszélgetéseket folytatni, nem tudnak jól vitatkozni egymással, mert mindenki nagyon barátságos, amikor csatlakozik egy Zoom-híváshoz.
Egyébként a most javasolt hibrid ütemezés (2 nap irodai, 3 nap otthoni munka) nem nagy kérés, sok hozzáértően vezetett vállalat tesz így mostanában. Yuan megjegyzései inkább a cégnek a platform képességeivel kapcsolatos meggyőződésére utalnak: a Zoom túlságosan barátságossá tesz, és nem tud segíteni abban, hogy bizalmat ébresszen a telekonferencia résztvevői között, és hogy így végsősoron segítsen az innovációban.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.