Az elektromos autókra való áttérésnek még minidig az az egyik legfőbb akadálya, hogy többnyire kisebb hatótávolsággal tudnak közlekedni az autók, mint a hagyományos modellek. A dél-koreai Pohang Tudományos és Technológiai Egyetem kutatói azt állítják, egy olyan, gyorsan alkalmazható megoldást találtak ki, amellyel különösebb gyártási forradalom nélkül elérhető az 1000 km-es hatótáv.
A titok a szilíciumban rejlik – derül ki az Advanced Science című tudományos lapban közölt publikációból. Az anyagot egy ideje már az szeretnék összeházasítani a kutatók az akkumulátorokkal, azonban megvan az a bosszantó tulajdonsága, hogy töltés közben tágul. Nem is kicsit: a szilícium a töltési folyamat során háromszorosára dagadhat, ami érthető módon nem túl szerencsés egy aksiban.
Éppen ezért az anyagot csak nanorészecskék formájában használnák az akkumulátorban, ugyanakkor a nanorészecskék előállítása meglehetősen összetett folyamat, emiatt pedig költséges.
A dél-koreai kutatók ezért úgy döntöttek, nano- helyett mikroskálán mérethő részecskékkel dolgoznak. Ezeket már könnyebb előállítani, és nagy az energiasűrűsége is. Bár a tágulás itt már komolyabb probléma, a mérnökök ennek kezelésére kitaláltak egy megoldást.
Gélből készült polimerrel dolgoztak, ami a töltési folyamat során deformálódhat, ahogy a szilíciumnak elkezd nőni a mérete. Ugyanakkor ha a szilíciumrészecskéket adtak a gélhez, azt pedig elektronsugárral sugározták be, akkor az olyan kovalens kötést hozott léte a két anyag között, ami stabilabbá tette a rendszert, miközben megfogta a tágulást is.
Manapság már nem kérdés, aki az akkumulátorgyártást uralja, az diktál az autógyártásban is.
A tesztek során az akkumulátor stabilan működött, és a lítium-ion akkumulátorokéhoz hasonló tulajdonságot mutatott, miközben az energiasűrűsége 40 százalékkal jobb volt.
A kutatók szerint a fejlesztés annyira egyszerű, hogy akár most azonnal is gyártásba lehetne küldeni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.