Olyan erővel csapódott egy aszteroida a Holdba, hogy 10 perc alatt vájt ki két óriási kanyont
Amerikai kutatóknak sikerül megfejteniük a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck, vagyis két holdbéli kanyon keletkezésének titkát.
Amerikai kutatóknak sikerül megfejteniük a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck, vagyis két holdbéli kanyon keletkezésének titkát.
HVG
Egy év alatt 22 százalékkal növelte bevételeit a Huawei, a kínai okostelefon-piacon pedig már az Apple-t is megelőzve a második legnagyobb gyártó.
HVG
Az ELTE kutatói meglepő következtetésre juttottak.
HVG
Szoros közelségbe kerül a Hold és a Mars vasárnap este, az égi jelenség szabad szemmel is könnyen megfigyelhető lesz – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
HVG
Amerikai kutatók szerint egyértelműen kimutatható, hogy az emberi szervezetben egyre több mikroműanyag halmozódik fel.
HVG
A Google hét évvel a mesterséges intelligencia felhasználását leíró irányelveinek kiadása után úgy döntött, újragondolja az abban foglaltakat. Az eredmény nem túl megnyugtató.
HVG
Biztonsági megfontolásból ezentúl nem lehet futtatni a DeepSeek mesterséges intelligenciáját az ausztrál kormányzat eszközein. A meglévő telepítéseket is törölni kell.
HVG
A németországi Fraunhofer Intézet kutatói egy olyan, a mesterséges intelligencia által vezérelt rendszert dolgoztak ki, amiben emberek helyett robotok szerelik szét a veszélyes elektronikai hulladékokat. Mindezt nagy pontossággal.
HVG
Közös lejátszási lista és fotóalbum is létrehozható az Apple új alkalmazásával szervett eseményekhez, de még a várható időjárást is megjeleníti a program. Van azonban egy bökkenő: előfizetés nélkül nem használható.
HVG
A jelenleg forgalomban lévő fájdalomcsillapítók viszonylag erősek, veszélyes mellékhatásaik lehetnek, de a függőség és a túladagolás kockázata is jelentős. Egy új készítmény alapjaiban más, mint az eddigiek.
HVG
Amerikai kutatók vizsgálata alapján úgy tűnik, a gyerekek és a 65 év felettiek esetében ugyanannyit beszélnek a nők és a férfiak, ám egy bizonyos korosztályban felborul ez az egyensúly.
HVG
Svájci kutatók szerint hónapokkal fiatalabb lehet a biológiai órája annak, aki rendszeresen visz be a szervezetébe valamilyen omega-3 zsírsavat, de a legjobb, ha D-vitaminnal és testmozgással kombinálja mindezt.
HVG
Elég drasztikus étrendváltást vitt véghez egy floridai férfi, és ennek a saját bőrén tapasztalta meg a hatásait. Szokatlan módon voltak pozitív változások is.
HVG
Az amerikai XDown egy könnyen bevethető drónt fejlesztett, ami képes csapást mérni a páncélozott járművekre, de felderítésre is alkalmas.
HVG
Hamarosan máshol kell belépnie a YouTube-ba, ha a fiókjától függetlenül szeretne tartalmat fogyasztani.
HVG
Gyengeárammal piszkálnák amerikai kutatók a bőrön élő baktériumokat, hogy gyógyszerek használata nélkül vegyék elejét a fertőzéseknek.
HVG
A mindfullness jegyében, „minimalista skandináv dizájnnal” adta ki legújabb böngészőjét az Opera.
HVG
A NASA mérnökei több részletet is megosztottak arról a robotról, ami a jövőben szolgálhatja a küldetéseket a Hold felszínén.
HVG
Brit kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen hatással lehet a depressziós betegekre a kreatin, ha az egy meglévő terápiát egészít ki. Úgy tűnik, érdemes lehet alkalmazni a kezeléseknél.
HVG
Az Apple okosórája küldött SOS-jelzést a mentőszolgálatoknak arról, hogy bajban van néhány síelő Amerikában.
HVG