szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Lufthansa-csoport leányvállalata, a Eurowings diszkont légitársaság novembertől szünteti meg oroszországi járatait.

A cégnél Moszkva és Berlin között üzemeltetett járatokat. Az utolsó gép várhatóan október végén indul majd útjára. A cég döntését azzal indokolta, hogy a járat beindítása "nem váltották be a hozzá fűzött reményeket".

Nem az Eurowings az első aki, leállítja a Moszkva-Berlin járatait. Tavaly az Air Berlin tett ugyanígy, mert komoly veszteséget termelt az útvonal. Az Eurowings ugyanekkortól heti hatra növelte járatainak számát Moszkva és Berlin között.

Tavaly Oroszország és a külföld közötti légi utasforgalom 18,6 százalékkal 32,3 millióra csökkent.

 

Az MTA elnöke szerint alaptalan, történelmietlen és etikátlan, hogy Schmidt Mária a velünk élő sztálinizmusként hivatkozott az Akadémiára

Az MTA elnöke szerint alaptalan, történelmietlen és etikátlan, hogy Schmidt Mária a velünk élő sztálinizmusként hivatkozott az Akadémiára

Egyenként vitték el a rendőrök a Parlamentnél tiltakozókat, majd Budán folytatódott az egymásnak feszülés – videó a Momentum tüntetéséről

Egyenként vitték el a rendőrök a Parlamentnél tiltakozókat, majd Budán folytatódott az egymásnak feszülés – videó a Momentum tüntetéséről

HBO-sorozat készül a Harry Potterből, itt vannak az első nevek a szereplőgárdából

HBO-sorozat készül a Harry Potterből, itt vannak az első nevek a szereplőgárdából

Rejtett kamerát tehet az Apple a hajlítható kijelzős iPhone-ba

Rejtett kamerát tehet az Apple a hajlítható kijelzős iPhone-ba