Tényleg, csak egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, hogy 2008-ban vagyunk, nem London, hanem Peking kapujában, s az akkori kormánypárt képviselőjének a fia érintett ebben a botrányban. Mi lenne itt? Sajtótájékoztató, az lenne. Az Emberek valamelyik, épp ügyeletben lévő embere – nem zavartatva az ártatlanságnak az ő vélelmétől – jól megmondaná, hogy milyen felháborító, hogy már nemcsak a Szilvásy-család járt jól, de az L.-család is. Mindenki mondjon le még tegnap.

De legalább annyira érdekes az is, hogy már megint hol pattant ki botrány. Hol is robbanhatna ki egy újabb, zaftos felsőoktatási végzettséggel, fokozattal kapcsolatos skandalum, ha nem a TF-en? S ki más vihetné a prímet benne, mint az ujját a Paja-gate ütőerén is rajta tartó Tóth Miklós dékán? Tágabb értelemben meg ott van az egészben a dopping- és bundaügyektől tépázott, erkölcsi-szakmai minőségének egészét nézve hanyatló tendenciát mutató honi úgynevezett sportvilág. Melyben a kádári pártállam kontraszelektált sporthivatalnokaival és sportvezetőivel indulva, eme funkcionáriusréteg rendszerváltás-kori, zökkenő nélküli önátmentésével folytatva, az önátmentést levezénylő Schmitt Pál doktoriján keresztül lineáris kontinuitás vezet a jelen botrányig. Ez a réteg volt, amely minden további nélkül elsimította – a rendőrkapitány elvtárssal összekacsintva – sportolók, edzők garázdaságát, ittas vezetését, asszonyverését, csempész- és valutaügyleteit, stb. Mely (a kari párttitkár telefonjának hála) bármikor átretusált bármely leckekönyvet, olajozott villámtempóban pótolva a kihagyott vizsgákat. Mondván: államérdek, hogy a fiúk lediplomázzanak.

Ha valaki kíváncsi rá, miért is jutott oda a magyar sport, ahová: hát ezért. De miért is csipkedné magát a sportelit a javulás útján, ha a NER spirituális vezetőjétől így is megkap mindent, ami szem-szájnak ingere? Stadionépítés, ami belefér, válság idején is teljes gőzzel, kiemelten. Hogy sport és korrupció? Olyan a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincs. Az istentelen Gyurcsány alatt nyilván a diplomamaffia és a doktorbűnözés újabb sötét fejezete lett volna egy ilyen eset, de a fülkeforradalom a büntetőjogtól a morálig mindennek új jelentést adott. Nem akarnám én a sportolókat bántani, de ama szürreális felfogás, ami ide vezethet, az mégiscsak az ő privilégiumaikból rügyezett ki. Ugyanis egy több idegen nyelvet beszélő, vékonydongájú filozófiaprofesszornál senkinek nem jutna eszébe, hogy milyen remek Heideggerből ez a Géza, mondja, már Sanyi bácsi, nem tudna belőle igazolt ökölvívót csinálni? Igaz, ha ráfújnak, elszáll, de istenem, ez a szíve vágya, beígérte a muterjának! Vagy az Angelika, őssejtkutatásban nagyon profi, kicsit csúnyácska szegény, de Klaudia drágám, nem tudnád beprotezsálni a modellügynökséghez? Megfogadta az apukája betegágyánál, hogy benevez a szépségversenyre, kicsit meg kéne futtatni! Az igazi tudósoknál valamiért nem divat, hogy a tudásáért cserébe neki jár a sport- vagy divatkarrier is.

Egyedül a sportolóknál alakult ki az a perverz (és a közeg által majdhogynem legálissá tett) eljárás, hogy a pályán kitűnő, de a tanteremben segghülye figurákból diplomás, sőt doktorált embert kell csinálni. Meg álszakmai, politikai sportállásokba berakni. Miért is? Tudjuk, a vizsgákon cinkelt tételekkel átcsúszó sportember a nyugati civilizációnak is tipikus alakja. De rendszerbe szervezve igazán mégiscsak a posztkommunista térségben lett a dolog.

A mellékelt ábrák mutatják, a lejtőn nincs megállás: ha a sportcsillagoknál félrenézünk, akkor a politikusoknál, pártembereknél és a hülyegyerekeiknél is félre kell. Hisz ők működtetik a Nemzeti Félrenézés Rendszerét. Sőt, aktívan részt kell venni a műveletekben. Persze, az ártatlanság vélelme fontos dolog. Tóth dékánt is megilleti. Meg az is megillette volna, hogy a kurta válaszoknál némiképp részletesebben válaszoljon az összes újságírói kérdésre. Nem tette, így az olvasóknak a rendelkezésre álló információkból kell összerakni a saját ítéletük mozaikját. Hogy a befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanúja alapos-e, megáll-e, s ha igen, kivel szemben, annak eldöntése nem az újságíró dolga, s nem is az olvasóé. De azért joghatállyal nem bíró emberi „magánítéletet” csak hozhatunk. Ezt ne vitassa el senki tőlünk. Főleg azok ne, akik az előző két ciklusban már a nepotista intézményi korrupció látszatának halovány árnyékára is lila fejjel üvöltöttek, hogy hazudsz, gyilkos, tolvaj szemkilövető!!!! Most akkor ne már, hogy itt meg ötölnek-hatolnak, hogy egyrészt-másrészt, várjuk meg a vizsgálatot, stb. Aztán: vajh hogyan reagál erre a Heti Válasz, a Célpont? A tényfeltáró oknyomozás hajdani nagy bajnokai? Továbbgombolyítják, göngyölítik-e a szálakat? És a jobbos publicisták? Nyilván hegyezik a tollukat.

Valószínűleg.