Napok óta folyik a találgatás a szerkesztőségben, hogy mi lesz a Nagy Bejelentés, amellyel Gyurcsány Ferenc kirukkol a Frizbi című tévéműsorban. Volt, aki arra tippelt, hogy a kamerák előtt tetováltatja a hátára a „Klára” nevet, mások szerint megpróbálja megdönteni a folyamatos pogózás vagy az orral történő narancspöckölés Guinness-rekordját, megint mások úgy vélték, hogy szimplán letolja a gatyáját. A legmerészebbek arra fogadtak, hogy Ferenc azt jelenti be, hogy innentől csöndben marad. Ehhez képest a volt miniszterelnök azt konferálta föl, hogy a Fidesz-kormány által bevezetni óhajtott választási regisztráció elleni tiltakozásul éhségsztrájkba kezd.

Egy teljes hétig! Máshol ezt fogyókúrának hívják. (Ceglédi szerzőtársunk itt szeretné megragadni az alkalmat, hogy az egykori kormányfő figyelmébe ajánlja a 7 napos léböjtkúra a Napsugár Életházban - Út önmagadhoz, út az egészséghez kezelést.)

De vissza műsorhoz! Lássuk, hogy hol is kerülnek manapság ismertetésre a nagy politikai akciók. A vasárnap esti gáznak ugyanis messze nem Gyurcsány Ferenc volt a legkínosabb figurája, hanem maga a házigazda, aki ezt az adást éppen egy gyomorszondás kisfiúval tartotta célszerűnek fölvezetni – és ha kacarászunk Gyurcsány egyre erőltetettebb föltűnési kísérletein, akkor ne hagyjuk már említetlenül, hogy a rokkanthelyre parkolás csúcstartója arra használ egy beteg kisfiút, pontosabban egy nem egészséges kisfiút arra használ egy beteg műsorvezető, hogy megmutassa együtt érző arcát, és nagylelkűségét, ami abban nyilvánult meg, hogy átnyújtott egy Pókemberbabát. Összehasonlításul: a jogerősen elítélt Damu Rolandnak százötvenezret adtak, míg a Viszkis rablónak kínált gázsit illetően hétszázezernél járnak Hajdúék.

Ezt követően érkezett Molnár Anikó, aki arról beszélt, hogy most majd maszkmester lesz, és ezzel kíván érvényesülni az életben. Valóban közérdeklődésre tart számot, hogy egy harmincas éveinek végén járó nő időről időre bejelenti, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Mindenesetre a beszélgetés arra jó volt, hogy komolyságát és fontosságát illetően elhelyezze Gyurcsány Ferencet.

A hatalmas összecsapásként beharangozott Gyurcsány–Hajdú-társalgás annyira volt éles, mint egy Török Gábor-elemzés, annyira eredeti, mint egy Schmitt Pál-doktori, annyira fölkavaró, mint egy Harrach Péter-monológ és annyira mély, mint egy Selmeczi Gabriella-közlemény. Megtudhattuk, hogy a volt miniszterelnök „tett kísérletet, hogy megváltoztassa az országot”, szerinte „bátor volt”, és „nem veszi magára a hazugság vádját”. Továbbá kinőtt már abból, hogy neki „mindig mindenről Orbán Viktor jusson eszébe”.

Majd mindenről Orbán Viktor jutott az eszébe. Még azt is a jelenlegi miniszterelnökhöz képest határozta meg, hogy mi a létjogosultsága saját pártjának, mert Gyurcsány azon kevesek közé tartozik (ez vagy hat különböző összefüggésben elhangzott, hogy ő azon kevesek közé tartozik, sőt néha szerénytelenebbül egyedülinek aposztrofálta magát), akik képesek azt is elismerni, ha a kormány jót csinál. Példaként a dohányzás szigorú tiltását említette. Tényleg kurva jó mindenkit kizavarni az utcára, csupán azért, mert a főnökségnek van egy határozott elképzelése arról, hogy miként is kell nevelni rakoncátlan polgáraikat. Hagyjuk.

Ezt követően került sor az éhségsztrájk bejelentésére. És, ha már, Gyurcsány ezt a helyet választotta, és ha már, az azeri botrány kellős közepén éppen ezt az ügyet tartotta célszerűnek éppen ezzel a módszerrel, éppen most a középpontba helyezni, akkor legalább érthetően elmesélhette volna, hogy mi a baj a választási regisztrációval. Ám ezen a ponton még Hajdú Péter is a „kiváló kommunikátor” fölé kerekedett. Megjátszott értetlenséggel kérdezte, hogy miért baj, ha azokat, akik egy „tál levesért eladják a szavazatukat”, kizárják a választásból. Az fölöttébb érdekes, hogy nem volt olyan szerkesztő, akinek szemet szúrt volna, hogy Hajdú Péter saját nézőit sérti vérig, és Gyurcsánynak sem volt annyi lélekjelenléte, hogy ezt az ő nevükben kikérje magának, inkább fejtegetésbe kezdett, hogy miért ne lehetne joga az embernek ahhoz, hogy két nappal a voksolás előtt döntsön úgy, hogy elzavarja a kormányt.

Arról nem esett szó, hogy a listázós, urnához terelős, adott esetben egzisztenciálisan függésben lévők megfélemlítésére alapozó szavazás még mennyire tekinthető demokráciának, mennyiben a nép akaratának felel meg az így létrejövő döntéshozó testület. A műsorvezető, aki köztudottan szoros viszonyt ápol a vidéki kisemberekkel, teljes nyugalommal értekezhetett arról, hogy ebből a demonstrációból a vidéki kisembereknek semmi nem fog átjönni, mire Gyurcsány a vidéki kisembereket lenéző alapállást se tette helyre, ami egy néptribuntól elvárható volna, hanem e helyett az éhségsztrájk funkciójáról beszélt. (Ezt tette egyébként Facebook-oldalán is, ahol így fogalmazott: „az éhségsztrájk különleges eszköz. Ez az önsanyargató politikai akció nem előzmény nélküli. Lánczi András vagy egy évtizede a Roosevelt tér fáihoz bilincselte magát…” Ne keressék az Orbán-kormány főideológusát, a Századvég közpénznyelő intézet alapítványának elnökét a radikális környezetvédők között, akire Gyurcsány gondolt, az Lányi András, de hát minden nevet nem lehet megjegyezni – valakinek időközben mégis föltűnt a hiba, mert javították, de legalább elmélázhatunk azon, hogy ki is írja a DK elnökének személyes bejegyzéseit.)

Gyurcsány Ferenc úgy érvelt, hogy a kormány lépéseire „drámai választ” kell adni, és ugyan tisztában van azzal, hogy az egy hétig tartó éhezésbe nem fognak belehalni, de megmozgatják a demokratikus közvéleményt, amelyiket ezúton is arra biztat, hogy minden eszközt vessenek be a kormánypárti képviselőknél, például „írjanak nekik levelet”. Hát, hogy erre nem gondoltunk. Megvan az aranykulcs! Írjanak a fideszeseknek levelet, és összeomlik a Nemzeti Együttműködés Rendszere, kár, hogy előbb nem jutott eszünkbe.

Azonban, ha mégsem így történne, akkor egy valaha szebb napokat látott politikus szavait idéznénk föl: „lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek”.