1. A téma: Orbán Viktor felszólalása az Országgyűlésben. A miniszterelnök sok mindenről beszélt, de különösen emlékezetes volt, ahogy az LMP korrupciót firtató kérdéseire válaszolt. A duma természetesen nem új: Simicska Lajos nem lop, hanem Simicska Lajos magyar, ezért akinek nem tetszik, hogy Simicska nyer mindent, az nem magyar, hanem labanc. Ebből akár azt is le lehetne szűrni, hogy Orbán Viktor totál hibbant, elvégre tízmillió ember közül nem kellene szükségszerűen mindig Simicskának és Nyergesnek nyernie, még akkor sem, ha elfogadjuk azt a blődlit, hogy a magyar oligarchát előnyben kell részesíteni a fogyasztók rovására is, hiszen nyilván magyar Harley-t vásárol majd a pénzéből. De inkább arról van szó, hogy Orbán Viktor a közönségét nézi totál hibbantnak.

2. Körmendy Zsuzsanna azonban nem ezt szűri le a Magyar Nemzet vezércikkében, hanem többek között azt, hogy "Orbán Viktor a replikáiban a legjobb, és még ha úgy tűnhet is, elveszíti a fejét, azt is igen józanul és megfontoltan teszi". Kényelmes lehet ütemes bólogatás közben cikket írni, veri Zsuzsanna a fejével a taktust, percek alatt kész is van. Mindennel egyetért, mindenki egyért. Nyilván egyetért azzal is, hogy Simicskának kell adni egész Magyarországot tokkal-vonóval, és aki ez ellen hőbörög, az hazaáruló. Bizonyára nagyon ügyesen helyeselte ezt is, majd felírta címnek, hogy Kurucok, labancok, és elküldte.

3. Ekkor jön a szerkesztő, és gondosan ellenőrzi a vezércikket, nehogy zűr legyen. Nyilván ő sem izgul fel ettől az anyagtól, elnyom egy ásítást, bólogat ő is unottan: Orbánnak nagyon-nagyon igaza volt ma, az IMF-ről, az EU-ról, meg a megszorításokról, mi tagadás, Zsuzsanna profi és éleslátó. Aztán hoppá. Oligarchák. És oda a nyugalom.

Mert hiába ismétli meg a szerző Orbán bicskanyitogató szövegét, a szerkesztő érzi, ahogy lángra kap ettől a pofátlanságtól a papír. Próbálja átfogalmazni... talán a nemzeti érdeket kellene kidomborítani... vagy beleírni, hogy a szocik többet loptak... de nem, sehogy sem lesz jó. Leírva ez már nem áll meg. Akárhogy hajtogatja, erre a kérdésre csak az lehet a válasz, hogy most mi lopunk, és nekünk szabad.

4. Végül feladja, kihúzza az egész témát. Legyen inkább csak az IMF meg az EU dolgában igaza a miniszterelnöknek. Simicskáról egy szót se, jobb nem bolygatni, egyáltalán nem gond, ha erről a kínos jelenetről nem is értesül a Magyar Nemzet közönsége. Még gyorsan csekkolja, nehogy bárhol másutt az újságban benne legyen – és nincs is. Aztán fáradtan kattint, leokézza, így már nem veszélyes, mehet. Csak másnap derül ki, hogy a cím véletlenül úgy maradt: Kurucok, labancok, áruló jelként: benne volt ez eredetileg, csak aztán kilopta a cikkből Simicska.

5. Akit érdekel, hogy függ össze a nemzeti burzsoázia és a hazaárulás, az ne a Magyar Nemzetet olvassa, hanem például Ara-Kovács Attila cikkét arról, hogyan működik együtt a cseh oligarchia a ruszki és a kínai titkosszolgálatokkal – természetesen ott is nemzeti érdeknek hazudva a saját rablóhadjáratukat. Aztán imádkozzon, hogy valamelyik ellenérdekelt kémszervezet nálunk is leleplezze ugyanezt. Akkor lesz igazán kemény napja a Magyar Nemzet szerkesztőjének.