Azt hittük, mi vagyunk az unortodoxia pionírjai. Hogy a mi fényünk hasított bele legelőször a hanyatló nyugat reménytelen sötétjébe. Hogy mi vagyunk az elsők, akiket csillogó szemmel követnek a későn ébredők. Hogy mi vágtunk ösvényt a szűz dzsungelbe. De hatalmasat tévedtünk. Thürmer Gyula mutatott rá, hogy mekkorát. Úgy bizony.

Mert hol vagyunk mi fejlettségben a belorusz elvtársakhoz képest? Hol van nekünk 18 éve folyamatosan hatalmon lévő vezetőnk? Hol dagasztja vitorláinkat majd két évtizede a keleti szél? Hol van minékünk olyan kipróbált és jól bevált választási rendszerünk, mint nekik? Bennünket irigyel a Nyugat? Lószart, mama!

Hol van nekünk még olyan szisztémánk, amely "a fő hangsúlyt nem politikai pártokra, szervezetekre, hanem a konkrét személyre" helyezi? Mikor mondhatjuk el mi is, amit Minszkben, hogy "mindez nincs meg az Európai Unióban, és ezt némi irigységgel szemlélik, mert Fehéroroszországban így éppen azok az emberek kerülnek be a parlamentbe, akik valamit tettek a népükért"? Illetve azt: "Fehéroroszországban nemcsak hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat, de az ország sok tekintetben példaként is szolgálhat."?

Szerénység, tovaris Viktor Orbánovics, szerénység! Maga le van maradva pár brosúrával. Mint a borravaló. Nem ártana némi, tanulmányúttal egybekötött fejtágító!

Ha nem ér rá kiruccanni Minszkbe, esetleg Thürmer elvtárs is lezavar Önnel egy rövid tanfolyamot. Thürmer elvtárs önnél jóval hamarabb tudta, hogy keletről fúj a szél, végig is turnézta szinte az összes testvéri keleti országot, amelyet az imperialista propaganda latorállamként bélyegez meg. Ideológiai akadálya nemigen lehet a dolognak, Thürmer elvtárs a "nemzeti oldalnak" már régóta nem büdös. Ő a mi komcsink. Olyannyira a miénk, hogy a könyvét Kondor Katalin mutatta be. Az a Kondor, akit pártunk és kormányunk nemrég kitüntetett.

Kondor ama Thürmer-könyv bemutatóján volt házigazda, amely műben a szerző elvtárs kifejti: "Miloševićet Hágában minden jel szerint elteszik láb alól. Koszovót hiába szállják meg, nem találnak bizonyítékot az állítólagos népirtásra." A fejezetcím egyenesen megható: "Egy szál virág Milošević sírjára." (Thürmer Gyula: Az elsikkasztott ország. Korona Kiadó, 2009, 243. o.) Miért baj az, ha a mi Gyulánk szereti azokat, akiket a dekadens Nyugat holmi tömeggyilkosságokkal vádol? Nekünk, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének is megvannak a baráti diktátorai, haveri baltásai, Pekingtől Bakukig húzódik a választék.

A mi sajtónk is a geopolitikai cinizmus jegyében, a globalizmus ellenében mentegeti az antiimperialista, anticionista szír rendszert, relativizálja annak tetteit, meg is van a közös nevező. Akkor pedig Fehéroroszország a maga szolid koncepciós pereivel már csak belefér ebbe a közös nevezőbe!