Hányszor hallottuk az elmúlt években a kormánypárti politikusokat, amint büszkén hivatkoznak arra, hogy a zemberek kétharmada ezt meg azt akarta 2012-ben, ezzel meg azzal bízta meg őket ez a kétharmad, legyen az bármilyen piszlicsáré döntés is, amihez értelemszerűen nem adhattuk hozzájárulásunkat a Nagy Dicsőséges Fülkeforradalom alkalmával.

Az utóbbi időben azonban mintha halványult volna ez a beszédmód, valószínűleg nem teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy – bár a közvélemény-kutatók még kimutatják stabil előnyét – a társadalomban már rég érzékelhető a kormánypárt erodálódása. A tandíjügy végképp megmutatta: a Fidesz egész társadalmi csoportokat, egész választói rétegeket haragított magára, úgyhogy erősen kérdéses, kiket is reprezentál még ez a párt.

"Semmilyen meglepetést nem okoztunk" - írta a Nemzet Kommunikátora. Hát, de.

"Az elmúlt két és fél évben Orbán Viktor talán legnagyobb politikai eredménye az volt, hogy meg tudta akadályozni, hogy az ország nyilvánvalóan siralmas gazdasági helyzete miatti elégedetlenség egy konkrét ügy körül koncentrálódjon és ezáltal alakot öltsön. A mostani tandíjellenes tiltakozás központi kérdése az, hogy mindez megváltozik-e" – írja a Véleményvezér, de az utolsó mondattal vitatkoznánk: a kormány már rég magára haragította:

● a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárd forintnyi vagyonának elcsaklizásával a mintegy hárommilliónyi pénztártagot,

● a földbérleti pályázatok, khm, egyirányú célba juttatásával, Fidesz-közeli kliensek és oligarchák helyzetbe hozásával helyi gazdálkodók tízezreit,

● az egészségügyi dolgozók helyzetének rendezetlenségével orvosok, nővérek, ápolók, mentősök – és így, végső soron a páciensek százezreit,

● a bankokat és multikat büntetni szándékozó különadók, a sárgacsekkadó fogyasztókra hárításával mindenkit, aki fogyasztó,

● a korengedményes nyugdíj megszüntetésének számos középkorú érintettjét,

● az előzetes regisztráció tervezett bevezetésével, a munkanélküli ellátások drasztikus szigorításával szegény, alulprivilegizált, ám mostanra csakazértis regisztrálni vágyó választók százezreit,

● a kulturális élet és a média majdnem totális központosításával a véleményformáló értelmiség kisszámú, ám befolyásos csoportjait,

● a féloldalasan egykulcsos szja másfél millió "áldozatát", valamint a fogyasztást büntető, Európában legmagasabbra emelt forgalmi adó érintettjeit, azaz minden vásárlót,

● végül a tandíjjal, a keretszámok drámai szűkítésével, az önkormányzati iskolák rövid úton történő államosításával hallgatók és oktatók egységfrontba tömörült százezreit.

Érdemes tehát észrevenni, hogy akinek "nem tetszik a rendszer", az nincs egyedül.