A „lágyuló szürkeállomány” is lehet az oka annak, hogy az LGT tagjai „vénségükre” cenzorokká váltak – írja Papp László Tamás annak kapcsán, hogy az LGT tagjai a koncertjeiken készült sajtófotók felhasználását korlátoznák. Presser Gáborból előtört a bennünk élő Szalai Annamária, mondja ez a fiú.

Vénségemre erről a tekintélytisztelet jut eszembe elsőként, egy elfelejtett szó, persze nem a rendpárti, hanem a teljesítmény előtt kalapot emelő jelentéssel, amely alapján például Presser Gábor kivívta magának a jogot arra, hogy ebben a stílusban akkor se beszéljünk róla, ha netán úgy viselkedik, mint egy primadonna, akit zavarnak a hajnal vagy a színpad fényei. Biztosan a lágyuló szürkeállományom miatt látom így.

Természetesen az igazság nem méret kérdése, a nyegle nyúlnak is lehet igaza a hatalmas heggyel szemben, de attól még a hegy az hegy, a nyúl meg nyúl; a hegy a hibája ellenére hatalmas marad, a nyúl az igazában sem látszik nagyobbnak. Ha egyáltalán igaza van.

Most azonban nem az ellenszenves nyegleség a téma, hanem a cenzúra.

Itt valami nagyon súlyos félreértés van, azt hittem, legalább a piacpártiak nem szocialisták legbelül, de nem adom fel, elmagyarázom.

Az LGT koncertje nem közügy, nem közpénzből jön létre, hanem egy magánvállalkozás. Olyan mintha autót árulna valaki, ők a zenéjüket árulják. Az ő tulajdonuk, ezért ők dönthetik el, hogy engednek-e fényképet készíteni a rendezvényükön vagy nem, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Az Audi szerelőcsarnokában sem engednek fotókat készíteni, ha valaki megpróbálja, ordító arcok ugranak rá. Ami nem cenzúra. Ez az érdekük, a termék pedig az övék. Az LGT-nek inkább az lenne az érdeke, hogy mindenféle emberek fényképezhessenek, de a termék az övé.

Alkoholt, hiába tiltott gyümölcs, az étteremben nem szolgálhatnak fel annak a kiskorúnak, mert ő még csak most tizennégy éves, ez a törvény. De azt szabadon előírhatja az étterem, hogy milyen öltözékben lehet belépni: csak az jöjjön, aki betartja. Az öltözködés is az önkifejezés része, ez mégsem tekinthető cenzúrának. Nem kötelező odamenni. Ha rosszul mérik fel a vendégek igényeit, üres asztalok között visszhangzik majd a bárzene.

Az egyik üzleti vállalkozás (LGT koncert) magánjogi eszközökkel, mondhatjuk úgy is, hogy szelíd erőszakkal korlátozni akarja a szellemi tulajdonának használatát más üzleti vállalkozások (média) körében. A sajtó sem jótékonyságból tudósít a koncertről, a fényképeket sokan megnézik, nő a látogatottság, mindig magasabbra, az is üzleti érdek. Nem jár a felvétel alanyi jogon a nyilvánosságnak. Valamit mindig valamiért. Kapitalizmus, you know.

Az LGT dönthetett volna úgy, hogy szabadon fotózhat és a képeket szabadon publikálhatja mindenki. Másképp csinálja most, de joguk van ahhoz is, hogy hülye feltételeket szabjanak meg akár üzleti számításból, akár hisztiből. A hisztihez is joguk van, mert az egész az övék. A sajtónak meg joga van emiatt bojkottálni az eseményt, ahogy azt számos média bejelentette. Szelíd erőszak ez is.

Egy piaci alku. Ilyen a boksz. Ez nem az állam, a piacon senki nem él meg abból, hogy jóbarátok vagyunk. Ahogy mindenki, tévedhet az LGT is, majd megfizet érte. De mi köze ennek a cenzúrához, amit a közhatalom gyakorol, a nyilvánosságra tartozó információk és vélemények elfojtásával? Cenzúra az, ha kotta nélkül nem lehet beszélni és kierőszakolt vallomás a rajongás. Amit a Médiahatóság művel az embertelen. Dal, zene kell neki, nem politika. Hogyan hasonlítható az LGT-hez Szalai Annamária, ez az álomarcú frekvenciakorlátozó erőgép, aki éppen egy rádióadót hallgattat el? Vidéken már sikerült neki, ott már nem szól a rádió. Ordítana a különbség, ha a csend beszélni tudna. Nem Presser miatt fekszünk a síneken.