A magyar sajtó túltudósította az EP-ben zajló Tavares-jelentés tárgyalását, persze, mi mást tehetett volna, hiszen a magyar ellenzék szerepét jelenleg az EP politikusai látják el. Ha jobban megfigyeltük, a Tavares-vitán néhány, idejét a hobbijának szentelő politikuson kívül csak magyarokat, vagy a magyar közélethez valamilyen módon lazán kapcsolódó képviselőket láthattunk, többségük elég unottan viselte a történéseket. A padsorok jelentős része üres volt. Hasonlóan a világsajtóhoz, az EP is Magyarország helyzetéhez mérten kezeli a magyar eseményeket és ügyeket. 

A magyarok hozzáállása a kérdéshez ellenben rendkívül árulkodó. A saját szerepét messze felülértékelő kisnemzet-szemléleten túlmutató dolgokat lehetett észrevenni, és ezek egyáltalán nem számítanak újdonságnak. Óriási hagyománya van annak, hogy belpolitikai problémák esetén a magyarok körbehaknizzák a világot, és várják, hogy majd jönnek az osztrákok, a szövetségesek, az oroszok, az EU, az IMF megoldani a magyarok, minden bizonnyal a világ összes nemzete számára fontos gondjait.

Ennek a látásmódnak a rokonjelensége a magyarok katarzismániája, hogy nekünk Mohács kell, összeomlás, nagyhalál. Enélkül nem lesz megoldás semmire, de majd a romokon, miután bejöttek a kéksisakosok vagy zöldsapkások, EU-, IMF-pénzekből, na majd akkor felépítjük a Duna vezető nagyhatalmát, mert képesek vagyunk rá.

A helyzet az, kedves magyarok, hogy soha senki nem jön segíteni, sem most, sem máskor, sem akkor, ha már katarzis lesz, ha lesz. 

Mert mit csinál a világ Görögországgal most, hogy az ország csődben, totálisan a saját hibájából természetesen? Néhány nemzetközi lapban kis színeseket közölnek, hogy erősödik az „Arany Hajnal” nevű szélsőjobboldali mozgalom, meg arról is írnak, ha Angela Merkel nyilatkozik róluk, egyébként mély közöny és hallgatás. Pedig nekik tengerpartjuk van és olivabogyójuk, Magyarország viszont abban a hitben ringatja magát, hogy a világ legjobb borai Badacsony mellett készülnek. Ha itt csőd lesz, szélsőjobbos diktatúra, megvalósult államszocializmus, esetleg csak egy durván protekcionista, bezárkózó nemzetállam alakul ki, azon legfeljebb egy-két civil szervezet izgatja majd föl magát, meg pár befektetőt fog érdekelni, de őket is csak addig, amíg át nem telepítik – ahogy teszik jelenleg is – érdekeltségeiket egy kiegyensúlyozott, piacbarátabb országba, ahol hasonlóan olcsó a munkaerő, de kiszámítható a politikai helyzet.

Magyarországnak meg marad a Túró Rudi. Magyarország a magyarokat érdekli kizárólag.

Ha nem tetszik a rendszer, akkor tessék leváltani, ne csak beszélni róla, és pláne ne panaszkodni járni a nagyvilágba, hogy nekünk nem tetszik a miniszterelnökünk. Kevés szánalmasabb es kínosabb dolog van ugyanis ennél.

És azzal se jöjjön senki, hogy hiányoznak az eszközök, mert még léteznek jog- és érdekvédő szervezetek, és nemcsak a pártok által babusgatott ölebmédia van. Persze a helyzet nem olyan rózsás, mint egy normálisan működő demokráciában, de minden lehetőség adott, hogy a magyarok rendszert /pártot / irányt váltsanak. 

Ja, igen, és a közterületek sincsenek lezárva, az ellenség pedig látható. Normálisabb demokráciákban kevesebbért is lángokba borulnak az utcák. 

(A szerző 2012 áprilisa óta Londonban él.)