Magától a magyar miniszterelnöktől tudjuk, hogy "a Magyarországról folytatott  vita nem más, mint az európai baloldal Magyarország elítélésére irányuló politikai színjátéka". Orbán Viktor szerint "az európai baloldalnak két gondja van a kormánnyal és Magyarországgal: egyrészt ‘nem tudják lenyelni a békát’, hogy a magyar választók 2010-ben kétharmaddal leszavazták az akkori baloldali kormányt".

Különös módon Orbán Viktor miniszterelnök világszemlélete nem is áll olyan messze a magyarországi baloldal világképétől. Nem, nem arról van szó, hogy a magyarországi baloldal hívei is annak tudnák be a magyar kormányt ért nemzetközi bírálatokat, hogy a nemzetközi baloldal képtelen tudomásul venni a Fidesz kétharmados győzelmét. A magyarországi baloldal abban hitt rendületlenül, hogy amennyiben az EU meghatározó országaiban – kivált Németországban – a baloldal hatalomra kerül, akkor gyengülni fog az Európai Néppárt (a Fidesz pártcsaládja) által a Fidesz-kormánynak nyújtott oltalom, és megszólal az európai becsület, az európai értékek rendíthetetlen védelmezője. Amikor napvilágra került, hogy Németországban nagykoalíció jön létre, és a külügyminiszteri posztot a szociáldemokraták kapják, megkönnyebbült sóhajok hagytak el hazai baloldali ajkakat, bizakodván abban, hogy végre megszűnik a német politika szégyenlőssége, Németország végre kiáll a demokrácia értékei mellett, és móresre tanítja Magyarországot.

A várva-várt pillanat elérkezett, Frank-Walter Steinmeier német szociáldemokrata külügyminiszter hivatalában fogadta magyar kollégáját, Orbán Viktor külügyminiszterét, Martonyi Jánost. Mindazok, akik áttörést vártak a találkozótól, és mindazok, akik abban bíztak, hogy a magyar kormány végre megkapja a leckét európaiságból és demokráciából, természetesen nagyot koppantak.

Érdemes alaposan nagyító alá tenni Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszternek a Martonyi Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatón elhangzott kijelentését: "a magyarországi politikai, jogi és gazdasági változásokról folytatott ‘kritikus viták’ után megelégedéssel lehet megállapítani, hogy a kapcsolatok folytatódnak". Steinmeier nyilatkozatában különös bájt kap az általa használt múlt idő. A "kritikus viták után" kitétel ugyanis arra utal, hogy a magyarországi politikai, jogi és gazdasági változásokról folyó vita immár a múlté. Netalán a budapesti német nagykövetség azt jelentette volna Berlinnek, hogy az Orbán-kormány az ellenzékkel együttműködve, kimerítő társadalmi vita eredményeképpen módosította az alkotmányt, kiegyensúlyozottá tette a közmédiát, helyreállította az Alkotmánybíróság hatáskörént és a pártkatonákat a legkiválóbb jogtudósokkal cserélte le? Amennyire abszurd ez a feltételezés, éppen annyira bizarr Steinmeier, minthogy korábban éppen Steinmeir pártja, az SDP éppen azt hányta a CDU-CSU-FDP koalíció szemére, hogy miért bánik oly kesztyűs kézzel a magyar kormánnyal. Vagy mit jelent az a kitétel, hogy "a viták után a kapcsolatok folytatódnak"? Csak nem azt, hogy a korábbi kormányt magyar-politikájáért bíráló Steinmeier utólag elégtelennek ítéli meg a német-magyar kapcsolatokat? Ugyan. Mivel senki sem állította sem azt, hogy Steimeier előtt nem voltak német-magyar kapcsolatok, sem azt, hogy Steinmeier külügyminisztersége alatt bizonyára befagynak a kétoldalú kapcsolatok, szó sem lehet valaminek a cáfolatáról. Az amúgy meglehetősen tartalmatlan szóvirág legkézenfekvőbb magyarázata az, hogy "business as usual". A magyar-német kapcsolatok olyanok lesznek, mint korábban, csak éppen a kellemetlen vitákat utaljuk a múlt ködébe.

Steinmeier pálfordulása csak azoknak okozhatott meglepetést, akik még mindig hisznek a gyerekmeséknek. Azt persze szívesen megkérdezném a hüledezőktől, hogy ha Magyarországnak komoly, százezrek megélhetését biztosító beruházásai lennének mondjuk Piréziában, ahol a demokrácia intézményrendszere inog, vajon mit várnának el a magyar külügyi kormányzattól: azt, hogy veszélyeztetve magyar munkahelyek százezreit olvassanak be alaposan a piréz külügyminiszternek, vagy pedig azt, hogy tegyen meg minden lehetségeset a magyar munkahelyek védelme érdekében, akár a kompromisszumok árán is a demokrácia-védelem területén. Ideje felnőni és tudomásul venni, hogy Steinmeier politikust a német választók emelték külügyminiszteri székébe, akik tőle, pártjától, valamint a nagykoalíciótól a munkahelyek számának bővítését, a gazdaság felpörgetését várják, nem pedig egy másik kormány móresre tanítását. A német választók, a német demokraták és a német szociáldemokraták tisztában vannak a magyarországi problémákkal, ezek megoldását azonban a magyar demokratákra hagynák, amúgy helyesen.

A német-magyar külügyminiszteri találkozó csak Orbán Viktor kommunikációs stábjának okozhat fejfájást. Hogy a csudába lehet ez után azt állítani, hogy a magyar alkotmányos rendszer és unortodox gazdaságpolitika bírálata nem egyéb, mint a nemzetközi baloldal ellene szőtt összeesküvése? A szépen, kereken kialakított, és a magyarországi jobboldalnak minden bizonnyal tetsző képet tovább rontja, hogy a magyar kormánnyal szembeni kritikai viták az utóbbi időben mintha halványodnának.

Az utóbbi időben egy, csak egy valaki bírálta a magyarországi demokráciát, megértően nyilatkozva az azzal kapcsolatos belső és külső aggodalmakról, sürgetve azok demokratikus megoldását, amelyek csak a fékek és egyensúlyok, a jogállamiság megerősítésével képzelhetőek el, ezzel tanújelét adva annak, hogy pontosan tisztában van a magyar problémákkal. Ezt az egy valakit azonban nehéz lesz a világ baloldali összeesküvőinek szószószólójaként beállítani.

John McCain arizonai szenátornak, az USA szenátusának egyik legtekintélyesebb tagjának, az Amerikai Egyesült Államok volt republikánus-jobboldali elnökjelöltjének, szigorú, de igazságos (és udvarias) szavai hangzottak eképpen budapesti látogatása során.