szerző:
Szegő Péter
Tetszett a cikk?

Károlyinak mennie kellett - pedig Trianonért felelős Tisza István is. De legalább nem volt demokrata!

Hétfőn fölavatták a Kossuth téren Tisza István egykori miniszterelnök szobrát. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.

Előrebocsájtom: számos, hozzám egyébként politikai kérdésekben közelálló emberrel ellentétben nem vagyok gróf Károlyi Mihály lelkes rajongója. Károlyinak komoly felelőssége volt abban, hogy a Horvátország és Szlavónia nélküli Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent. Nem tartom őt hazaárulónak, de az adott helyzetben gyengekezű, naiv, az akkori tennivalót felismerni képtelen vagy csak jelentős késéssel képes idealistának igen. A háborús összeomlás nyilvánvalóan semmiképpen sem róható az ő számlájára, azonban miniszterelnökként, majd köztársasági elnökként gyakorlatilag ellenállás nélkül vette tudomásul az ország újabb és újabb részeinek idegen csapatok általi megszállását. 1918. október 30-án – a Horvátország és Szlavónia nélküli – Magyarország területén Fiumét leszámítva nem voltak idegen csapatok, amikor viszont 1919. március 2-i szatmárnémeti beszédében végleg revideálta addigi pacifista álláspontját, már késő volt.

Nem azt állítom, hogy 1918 őszén elkerülhető volt egy Magyarország területét jelentősen csökkentő békeszerződés, azt azonban igen: 1918 őszén nem volt szükségszerű, hogy 93 ezer négyzetkilométer maradjon meg és több mint 3,3 millió magyar kerüljön az új határokon kívülre.

Csakhogy.

Trianonért legalább ennyire felelős gróf Tisza István – meg a kommün és Horthy, de ez utóbbi kettő nem tartozik a tárgyhoz. Egyfelől Tisza miniszterelnökként – igaz, hosszas vonakodás után – belement egy olyan, magyar, de akár osztrák-magyar szempontból is teljesen fölösleges és irracionális háborúba, amely egy esetleges győzelem esetén sem hozott volna a konyhára túl sokat. Másfelől annak a politikának volt egyik, ha nem a legfontosabb megtestesítője, amelynek mindennapos része volt a politikai szabadságjogok – s benne a Magyarország lakosságának felét kitevő nemzetiségek jogainak – semmibevétele. Nem csoda, hogy az első világháború végén, illetve közvetlenül az első világháború vége után a különböző nemzeti tanácsok egymás után kiáltották ki az adott terület csatlakozását vagy az utódállamokhoz, vagy – a Román Nemzeti Tanács esetén – Romániához.

Tisza miniszterelnökként határozottan ellenezte a választójog kiszélesítését – mellyel a nemzetiségi szavazók aránya jelentősen megnőtt volna, de nőtt volna a magyar anyanyelvű szavazópolgárok száma is –, 1904-ben pedig a zsebkendőszavazásban kicsúcsosodó, az ellenzék parlamenti lehetőségeit korlátozni kívánó lépéssorozat spiritusz rektoraként vétette magát észre. A parlamentarizmus ilyetén, khm, kreatív értelmezését házelnökként is folytatta – nem csoda, hogy Kövér doktor meleg szavakkal emlékezett rá az Országgyűlés június 6-i ülésén: a véderőreform 1912. június 4-i megszavazását az ellenzéki képviselőknek a parlamenti őrség általi kivezettetése előzte meg.

Nemcsak Kövér László, de maga az Első Polgár – aki beszédet mond a hétfői szoboravatón – is joggal tekinti Tiszát szellemi elődjének. Tisza második, 1913-tól 1917-ig tartó miniszterelnöksége idején – de még az I. világháború kitörése előtt, tehát nem a háborús helyzet következtében – a kormányzat csökkentette a bírói hatalmat, az egyesülési és a gyülekezési jogot, az új sajtótörvénnyel hatályon kívül helyezték az 1848-as, liberális sajtótörvényt. 1914 nyarán a kormányfő – mint két év múlva kiderült, joggal – a román hadüzenettől tartva a háború megindítása ellen foglalt állást, így választhatott, melyikhez ragaszkodik: a miniszterelnöki bársonyszékhez vagy a háborúellenes álláspontjához. Tisza az előbbit választotta és ez végzetesnek bizonyult.

Történelmietlen, de nehezen cáfolható az a felvetés, hogy Magyarország jobban járt volna, ha 1914 nyarán a pacifista Károlyi, 1918 őszén pedig a héja Tisza áll a kormány élén, de pont fordítva történt. Mindenesetre mindkettő döntő helyzetekben bénázott, mely bénázásoknak tragikus következményei lettek, Károlyi viszont legalább demokrata volt, Tisza pedig nem.

S Ady Tisza-képéről még csak szó sem esett.

A Károlyi-szobornak a Kossuth térről történt, két évvel ezelőtti eltávolítását még lehetett volna a fönt vázolt Károlyi-kritikával magyarázni – bár egy valóban konzervatív kormányzat nem teszi zárójelbe a múlt számára nem kedves jelképeit. A Tisza-szobor fölállítása azonban – ráadásul pont az egykori Károlyi-szobor helyén – egyértelmű üzenet: Magyarország jelenlegi vezetése az autokráciát preferálja a demokráciával szemben, a korlátozott sajtót a szabad sajtóval szemben, a korlátlan kormányzati hatalmat a fékek és ellensúlyok rendszerével szemben, a fölösleges konfliktusokat a megegyezés politikájával szemben.

Persze mindezt eddig is tudtuk.

Végül is ezekért szeretjük a kormányt, nem?

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!