TGM “Suttyomban” című írására szeretnék röviden reagálni. Hadd kezdjem egy vallomással: utálom, ha inszinuálnak (akár egyénileg, akár egy csoport tagjaként, jelenleg a “Mégis kinek az emlékműve” csoport tagjaként). Az, hogy a “német megszállás emlékműve” ellen tiltakozom, távolról sem jelenti azt, hogy egyetértek Izrael állam jelenlegi kormányának politikájával, konkrétan azzal, hogy iskolákat, ENSZ-járműveket és -létesítményeket, valamint polgari lakosok házait bombázza a Gázai övezetben. Azt, hogy a csoport más tagjai erről mit gondolnak, természetesen nem (mindenkiről) tudom, de amíg TGM hitelt érdemlően bizonyítani nem tudja, hogy a csoport többsége ezekkel a tevékenységekkel egyetért, felszólítom, hogy ennek sugalmazásától tartózkodni szíveskedjék.

A hallgatás nem feltétlenül minősül beleegyezésnek – éppen tegnap volt erről egy éles vitám a csoport egy másik tagjával. Szerinte az emlékmű kapcsán nem kellene Gázáról beszélnünk, mert ezzel a Jobbik malmára hajtjuk a vizet (akiket nem feltétlenül a Gázai övezetben élők emberi jogai irant érzett aggodalom vezérel, amikor felhozzak a témát). Szerintem viszont ha mar Vona es Co. beemelte a témát a magyar belpolitikába, akkor jobb, ha mi (is) beszélünk róla, mint ha csak hagyjuk őt minden kontroll nélkül beszélni.

Az inszinuációnál mar egy csak egy dolgot utálok jobban, és az a nyilvánvaló ostobaság. Azt állítani, hogy “a lipótvárosi emlékmű (...) nem valamiféle fasiszta vagy náci jel, hanem a közöny emlékműve”, ...hogy is fogalmazzak? Megmagyarázza, miért Orbánból lett sikeres politikus, és miért nem azokból, akiknek TGM volt a tanácsadójuk. Orbán percet nem pazarolt volna az idejéből erre az ocsmányságra, ha nem lett volna vele politikai célja. Ez az emlékmű (amelynek még a neve sem igaz, hiszen nem Németország, hanem a NÁCI Németország szállta meg hazánkat – egy européernek a két dolog közötti különbséget azért tudnia illene! – és a `megszállás` tényéről is vitatkozhatunk, hiszen az eseményt lehetséges úgy is értelmezni, hogy akkori szövetségeseink egyszerűen bevonultak hozzánk) egy eszköz, amellyel Orbán azt üzeni a pártja Jobbik felé húzó részének, hogy nyugodtan szavazzanak továbbra is a Fideszre, hiszen az ő nézetei is hasonlóak.

És ha Orbán ennyire fontosnak tartja/tartotta, hogy gesztust tegyen a pártja Jobbik felé húzó részének, akkor a Jobbik sajnos olyan erő, amellyel számolnunk kell. Nézzünk szembe a tényekkel: az elszigetelés stratégiája a 2014-es választásokon megbukott. Úgyhogy itt lenne az ideje, hogy – ha befogott orral is, de – párbeszédet kezdjünk folytatni a Jobbik híveivel. A kemény maggal nyilván nem lehet beszélni, de „hozzájuk csapódókkal, akik csak valamilyen felszínes klisé vonzása miatt keveredtek oda (…) és vannak vagy ötmillióan” lehet, sőt kell is!

Ez alatt természetesen nem azt értem, hogy vegyük át Vona förtelmes retorikáját, és kezdjünk el mi is például "romabűnözőkről" beszélni. Hanem azt, hogy kezdjük el őszinte kérdésekre őszinte válaszokat adni: miért bukott meg a roma integráció? Mitől olyan "természetes", hogy roma polgártársaink többsége évtizedek óta (piacképes) szakma vagy felsőfokú végzettség nélkül kerül ki a mi csodálatos oktatási rendszerünkből? És ha így van, akkor mit gondolunk, mégis, mi a bánatból fogják magukat eltartani?! Persze, lehet `romabűnözőzni`, de hasznosabb lenne beismerni, hogy az oktatási rendszerünk egy katasztrófa, és ezen sürgősen változtatni.

Ideje lenne, hogy a 70 évvel ezelőtt történtek mellett (helyett?) inkább azzal kezdjünk el foglalkozni, ami itt es most történik. Magyarán, feltartóztatni a Jobbik térnyerését azáltal, hogy leválasztjuk a "bizonytalanokat" a kőkeményen rasszista kemény magról. Ez a "leválasztás" láthatóan nem fog megtörténni azáltal, hogy napjában többször elmondjuk nekik, „a rasszizmus és antiszemitizmus csúnya dolog”, úgyhogy jobb lenne valamilyen, emberi jogokkal kompatibilis választ adni a dilemmáikra. De sürgősen.