Nehéz kérdés, hogyan lehetne úgy támogatni a népesedést, hogy abban a társadalmi csoportban hozza meg a gyermekvállalási kedvet, ahol a kormány szeretné. A másikban, akit egyre kevésbé szeretnének látni, abban meg ne. Nehéz ezt megfogalmazni is úgy, hogy az ne legyen kirekesztő, és még illeszkedjen a trendi keresztény szellemiséghez is. Azt hiszem, ez még a legprofibb kommunikációs szakembereknek is feladja a leckét.

Balog Zoltán miniszter nyilatkozatán is érezhető, nagyon körültekintetően szeretett volna fogalmazni, amikor erről ismertette az álláspontját. Próbálkozott finom utalásokat tenni, hiszen ők is érzékelik, és meg is fogalmazzák, kissé sértődötten, hogy minden kormányzati megszólalást számukra érthetetlen médiaérdeklődés övez, vigyázni kell hát minden szóra. Ezért aztán próbálnak átgondoltan fogalmazni. Van, akinek sikerül, van, akinek nem.

De a fő gond azt hiszem, már nem ezzel van. Nem a megfogalmazás módjával. Meg is volt mondva, hogy nem az a lényeg, amit mondanak, hanem amit csinálnak. És hiába a szöveg, hogy „minden megszületett gyerek érték”, és „hogyan tudunk segítséget nyújtani a minőségi gyermekneveléshez”, ha közben a szabályozások, melyek a családok létfeltételeit határozzák meg, nem ezt mutatják.

Sokszor gondolom, hogy a döntéshozóknak néha meg kellene fordítniuk a látószögüket a problémák megoldásának keresése közben. Mert a felülről történő ránézés, az elképzelt világ eufórikus tervezése nem ad elég információt ahhoz, hogy jó döntés szülessen. Onnan csak az ő szándékaik látszanak, az ő tapasztalataik, sztereotípiáik, vélelmezéseik szerint alakítanak egy olyan világot, amiben ők jól érzik magukat. Amibe más nem fér bele. Semmilyen más.

Alulról, azoknak a családoknak az élethelyzete, lehetőségei felől nézve, akik a legrosszabb helyzetben vannak, onnan nagyon másféle kép körvonalazódik. Hogy hogyan lehet pl. egy ötgyerekes családban fejenként a napi 685 Ft-ból megélni…(persze ott, ahol mindegyikre jár még a családi pótlék), és még a fogamzásgátlása is fordítani valamennyit. Mondjuk óvszerre (500-Ft/csomag), vagy fogamzásgátló tablettára (3000Ft/hó), vagy akár a háromhavi injekcióra (3000Ft), vagy fogamzásgátló spirál (5000Ft), amelyekhez a szegregátumokban nem lehet hozzájutni, utazni kell érte, kórházba menni, felíratni, kiváltani.

A nem kívánt terhesség megszakításához is minimum három utazás szükséges, kórház, családvédelmi szolgálat kétszer és a csekk befizetése, ami a létminimum alatt élőknél is 8600 Ft körül van. Akinek nincs rá való, és megszüli, akkor is, ha nem kívánt terhesség volt, annál kezdődik a huzavona, kiadható-e a kórházból, megfelelőnek találják-e a család környezetét a baba neveléséhez. Mert sok helyen esélytelenek megfelelő bútorhoz, kályhához jutni, pl. havi 20 000 Ft/fő jövedelem mellett, még kéz alól sem kapnak 10 ezer alatt egy kályhát, vagy esélytelenek visszaköttetni a villanyt 80-90 ezer Ft-ért. Sokszor próbáltuk meg már átbeszélni velük, hogyan tudnak ennyiből kijönni. Akárhogy számoljuk, képtelenség.

Tudatos családtervezés? Ilyen életfeltételek mellett és a nyomorúságban szocializálódva még a fogást sem lehet megtalálni a problémán, nemhogy prevenciót alkalmazni.

A probléma pedig nem áll meg a család szintjén. Hiszen a családi pótlék folyósításának újabb megszorításai mellett olyan további, a gyerekek esélyteremtéséhez kapcsolódó intézkedések sora van már, mint a szegregált oktatási formák lehetővé tétele, vagy a 16 éves tankötelezettség és a szakképzés átalakítása és még sok más, ami nem ad esélyt, lehetőséget azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá. Számukra lassan semmiféle mozgástér nem marad.

És ebben a helyzetben az, hogy a kormány például a házasság intézményét emlegetve látja megtestesülni a családi modellt, érthetetlenül cinikus.