Nem vagyok sportrajongó, de ha készülnék megnézni a 2017-es budapesti úszó világbajnokság versenyeit, meggondolnám, hogy az ideiglenes lelátókra üljek-e. Ezek az esemény után lebontandó, összesen 14 000 személyes lelátók ugyanis a július 6-án elfogadott törvény szerint nem minősülnek építménynek, és létesítésük „tűzvédelmi és katasztrófavédelmi feltételeit, valamint az engedélyezési eljárás részletes szabályait az e törvény felhatalmazása alapján megalkotott miniszteri rendelet állapítja meg”.

Valami azt súgja nekem, hogy ezek a feltételek enyhébbek lesznek az általános szabályoknál, különben mi szükség lenne rájuk. Persze, tudom, hogy beugrottunk Mexikó helyett vb-t rendezni, és hat év helyett két év alatt kell elkészülni mindennel. Még azt is el tudom képzelni, hogy a külön szabály csak arra fog vonatkozni: ami mindössze fél évre épül, annak nem kell olyan tartósnak lennie, hogy több évtizedes használatot kibírjon. De félek, hogy az érintettek más enyhítéseket is kilobbiznak, pedig minden nap 14 000 ember életéről és biztonságáról lesz szó.

Nem ez az egyetlen különlegesség ebben az ügyben. Például – bocsánat a bikkfanyelvért, de itt érdemes precíznek lenni – a mai Dagály fürdő területén létesítendő állandó épület nem minősül magasépítménynek, ha 30 méternél magasabb legfelső szintjének alapterülete nem éri el a 300 m²-t, és az ideiglenes lelátókat ennek meghatározásakor nem kell figyelembe venni. Aztán: a legújabb szövegváltozat szerint az érintett ingatlanon „a bontás, a földmunka, a mélyalapozás és az alaplemez készítés építési engedély nélkül, bontás tudomásulvétele nélkül, illetve bontási tevékenység megkezdésének tudomásulvétele nélkül végezhető építési tevékenység”. A március végén elfogadott és azóta már másodszor módosított „vízi-vb-törvény” felmentést ad a fővárosi és kerületi településrendezési szabályok alól, továbbá a parkolás rendjére vonatkozó és az árvízvédelemmel összefüggő előírásokat sem kell figyelembe venni. Mellőzni lehet a fák védelmére, kivágására és pótlására vonatkozó jogszabályokat, bár a Nemzeti Vagyonkezelő köteles megállapodni az illetékes önkormányzattal. A közbeszerzéseknél „rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást” lehet alkalmazni – legalább három meghívott pályázó közül kötelező a legolcsóbbat elfogadni –, és ennek elindításához, valamint a szerződések megkötéséhez „a közbeszerzésekért felelős miniszter engedélye nem szükséges, és azok szabályosságát a közbeszerzésekért felelős miniszter nem ellenőrzi”.

Egyre több az ilyen kivételezés a kiemelt beruházások fontosságára hivatkozva. Nekem mint laikusnak azonban mindig az jut eszembe: ha azok az engedélyezési és egyéb eljárások, amelyek alól – vagyis a maguk hozta törvények betartása alól – a törvényhozók ilyenkor felmentést adnak, túl lassúak vagy fölöslegesek, akkor meg kellene változtatni vagy el kellene törölni őket. Ha viszont szükségesek, akkor miért lehet pusztán egy építkezés sürgősségére hivatkozva figyelmen kívül hagyni mindet? Elfogadom, hogy most már presztizskérdés az úszó vb megrendezése, és azt is, ha egyes hatósági határidőket (persze nyilván más ügyek kárára) lerövidítenek, de a Dagálynál rögtön fel is kell rúgni a településrendezési és árvízvédelmi szabályokat? Kivághatják azokat a fákat, amelyeket egyébként nem lenne szabad? A máshol engedélyköteles, de itt építési engedély nélkül megengedett munkák biztonságáért ki felel? Ha máskor értelme van annak, hogy egy miniszter hagyja jóvá a közbeszerzési szerződéseket (nem tudom, hogy van-e), akkor ebben az esetben miért nem csak azt mondják, hogy a miniszter legyen köteles például három nap alatt dönteni? Annyit még kibírna az építkezés.

Még egy jellemző példa. Nemrég született törvény a budapesti hármas metró rekonstrukciójáról, amely azt mondja, hogy ezzel a beruházással kapcsolatban „építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, településképi bejelentési eljárásnak nincs helye”. Megint azt kérdezem: van értelme a tervtanácsnak és az említett véleményezésnek? Ha üres és haszontalan formaság, akkor máskor is minek? Ha nem az – amit remélek –, akkor egy ilyen súlyú ügyben miért lehet mellőzni pusztán a sietségre hivatkozva? Egyébként itt a benyújtó fideszes képviselők annyira elgaloppírozták magukat, hogy minden  közigazgatási hatósági eljárásra 15 napos ügyintézési határidőt akartak megszabni, ideértve az előzetes vizsgálati és környezeti hatásvizsgálati eljárásokat, valamint a kisajátításokat is. Itt a törvényalkotási bizottság lépett közbe – elnöke mellesleg az egyik előterjesztő, Gulyás Gergely, aki a jelek szerint hol ezt, hol azt a sapkáját viselte –, kimondva, hogy ezeket az eljárásokat „azok speciális, hosszabb határidőt igénylő jellegére, a kisajátítási eljárás esetében továbbá annak alkotmányos kötöttségei által meghatározott kereteire tekintettel” nem lehet önkényesen felgyorsítani.

Szóval szerintem nincs az rendben, hogy sorra hozzák a „gyevibíró-törvényeket”, amelyekben egyes beruházóknak megengednek olyasmit, amit a közönséges halandóknak nem. Bölcsebb dolog lenne a túl hosszú és szükségtelen hatósági eljárásokat általában kigyomlálni, sürgős ügyekben pedig legfeljebb a határidőket rövidíteni, de még azt is ésszel.