"Az emberek biztonságban akarnak élni, és élvezni akarják az unió előnyeit", mondta tegnap a Parlamentben Kádár János, majd kirendelt két kisfröccsöt. Biztonság és élvezés, ez lenne az az európai értékközösség, amelyet Orbán meg akar menteni, s amely túl sokat vitatkozik, csak gyűlésezik egyre, csépeli a szót, ahelyett, hogy a krumplileves krumplilves lenne. Így beszél egy komoly, európai értelemben vett államférfi.

Európainak lenni ma az EU-ban azt jelenti, egy közösség tagja vagyunk. A közösségben a tagok beszélgetnek egymással, megpróbálnak közös döntéseket hozni, de legalább is meghallgatni egymást. Egy egészséges közösségben nem egy főnök hozza meg a döntéseket a saját szűk köreiben, más véleményeket lesöpörvén az asztalról, ahogy mondjuk Orbán is mindig csak akkor hiányolja a szolidaritást, amikor Magyarország áldozatvállalásáról van szó, mindig csak akkor hozza szóba a demokráciát, amikor a saját véleményének érvényesüléséről van szó.

Jelenleg gyors döntésekre is szükség lenne, ez igaz, de ezeket nem könnyű meghozni. Hiszen az emberiesség érvei és értékei ütköznek össze a biztonsági kockázatokkal. "Ez idáig mi, magyarok azon voltunk, hogy lezárjuk a határt a Közel-Keletről és az Afrika felől érkező áradat előtt. Meg is kaptuk a magunkét, hogy ez nem emberséges. De itt van előttünk a kérdés. Mi az emberségesebb: lezárni a határokat az illegális határsértők előtt, vagy ártatlan európai polgárok életét kockára tenni?" Ez így nyilván ugyanolyan demagóg kérdésfeltevés, mint az, mi emberségesebb, hagyni vízbe fulladni Aylan Kurdi négyéves szír kisfiút a török partoknál vagy beengedni mindenkit. Mi az emberségesebb, kimenteni a Földközi-tengerben fuldoklókat, vagy veszteni pár százalék népszerűséget a Jobbikkal szemben - tessék, itt egy hasonlóan korrekt kérdés.

Az Iszlám Állam terrortámadásainak nincs köze a menekültek érkezéséhez, a szakértők szerint az alvó terrorista sejtek már rég Európában vannak, európai útlevelük van. Ettől persze még jelentenek biztonsági kockázatot a menekültek, de a kérdést nem úgy kell feltenni, hogy melyik az emberségesebb mód. Természetesen nem kell mindenkit befogadni, de ezt nem is mondta egy mérvadó politikai erő sem, soha, csak a szélsőjobb vádolta ezzel a "migránssimogatókat".

Orbán soha nem akart egy menekültet sem befogadni, akár a görög-olasz táborokban a menekültügyi eljárásuk elbírálására váró emberek szétosztásáról van szó, akár a dublini rendszer által hozzánk visszatoloncoltakról, akár a határokon nálunk belépni kívánókról - "a bevándorlás rossz dolog". De akármit is gondolunk, egy közösségben nemcsak a kisfröccsök és szalonzene létezik, olykor ki kell venni a részünket a mosogatásból, takarításból, és nem mellesleg szóba kell tudni állni a többiekkel is.

Nem, Orbán élvezni akarja az Unió által rendezett ismerkedési estet, megebédelni a második turnusban, hallgatni a szalonzenét és kirendelni az újabb kisfröccsöt - ez lenne a magyar államférfi.

"Nekünk, parlamenti képviselőknek és kormányzatoknak szerte Európában az a dolgunk, hogy meghalljuk az emberek hangját", mondja az államférfi, aki maga is ezen van régóta: először reklámkampánnyal tüzeli fel népet, majd megkonzultálja a dolgokat cseppet irányított kérdéseivel, végül széttárja a kezét - hát ez van, mit csináljak, a nép így akarja. Szuper lenne, ha éppen a kormányzati korrupció, az adócsalás, a klientizmus, a kormányzati médiagépezet vagy az EU-s fejlesztési pénzek elherdálása, netán az alulfinanszírozott egészségügy és oktatás kapcsán is meghallaná a nép, a közösség tagjainak hangját, ahogy az egy rendes családban történik.