Jó ideje tudjuk a híresebbik Bencsik, az András közléséből, hogy büdös szájú proli, akinek nem tetszenek az Alaptörvényt illusztráló, Kerényi-féle, mondjuk úgy, hullámzó színvonalú festmények. Jaja, azok a falvédőtől mázolmányig terjedő alkotások.

Most viszont egy másik Bencsik munkájának örülhetünk, ő Gábor, az említett András testvére, és ő keresett jól azzal, hogy vállalta önfeláldozóan, hogy legyártja nagy tételben e csodálatos irományt – díszkiadásban. Nem titok ez, a festmények és az Alaptörvény Asztala ügyét megálmodó és szervező Kerényi Imre beszélgetett erről vele az Echo tévés műsorában.

Illetve… mielőtt belemegyünk a részletekbe, derüljünk egy percet azon, hogy indításkor Bencsik Gábor hosszú és részletes bemutatkozása minden lényes információra kitér, iskolától anyukáig, gyerekektől hályogkovácsig, épp csak az marad árnyékban, hogy kinek a rokona ez a hirtelen feltörő könyvkötő. Sebaj.

Maga a beszélgetés azért lett aktuális, mert a napokban minden érettségiző kézhez kapta az Alaptörvényt, Hoffmann Rózsa ajánlásával, miszerint „kísérjen benneteket kristálytiszta gondolataival, szavaival és szellemiségével! Bátorítson a hazához való hűségre akkor is, ha nem könnyű itt élni, és nagy a csábítás, hogy anyagi javakért, akadálymentes karrierért elhagyjátok! Lapozzátok örömmel, amikor büszkék lehettek rá, hogy magyarok vagytok! Találjanak szívetekben és értelmetekben visszhangra a szabadságot és tiszta állampolgári erkölcsöt hordozó mondatai!”

Szép szavak, de úgy tudni, hibajegyzéket nem mellékeltek hozzá, ezért muszáj kitérni pár apróságra. Kedves gyerekek! A ti verziótok nem egészen aktuális. Az aláíró bácsi, dr. Schmitt Pál már nem köztársasági elnök és már nincs is dr. a neve előtt – épp most pereli utóbbi miatt az egyetemét. Ugyanakkor nélkülözni nem fog, ugyanis a ti verziótokból szintúgy hiányzik az a kitétel, hogy a kisdoktorit lopó bácsit a fideszes kétharmad örök élet meg egy nap kívánja bőségesen finanszírozni. De ebből ne vonjatok le messzemenő következtetéseket, nektek továbbra se szabad puskázni, meg a mások dolgozatát sajátként beadni. Tiszta állampolgári erkölcs (tehát nem „álamfői”), értitek.

Bencsik Gábornak egyébként egész „nemzeti termékcsalád” (megnevezés Kerényitől, a pénz tőlünk) fűződik a nevéhez. Kerényi szépen felsorolja az interjúban, ki mindenki részesült már a jóból: első körben százezer tízéves diák kapott Nemzeti Hitvallást, száznégyezer füzetke formátumú Alaptörvény a tizennégy éveseknek, illetve kábé száztízezer érettségizőnek jutott még Alaptörvény, Hoffmann államtitkár fenti ajánlásával, díszkiadásban. Adjuk gyorsan össze a példányszámokat, és tippeljünk csak szolid, kétszáz forintos átlagos plebejus árrést könyvenként, az is hatvanötmillió körül van haszonban.

A humorbonbon pedig a fenti videóban 17:20-kor olvad el a narancssárga nyelven, a „Felsőfokú Díszkiadással”. Bőrbe kötve, ezüst veretekkel, felnőtt ember fesztávjával. Superbook! A parlamenti patkóban (vagy a déli folyosón) a parlament nagyon tehetséges asztalosai készítenek majd középkori íróállványt neki, és ha jön egy külföldi államfő, lapozgatják neki. Ugyanennek az ikertestvére a köztársasági elnöknél lesz elhelyezve, a harmadpéldány pedig trezorba kerül; legyen csere, ha valaki, mondjuk, összefirkálná (ezt még a Schmitt-időszakban fundálták ki, jelzem). Gyönyörű.

Mindenesetre, ha valaki arra lenne kíváncsi, mi történt itt az elmúlt két évben, legtömörebben ezzel a sztorival tudnám bemutatni neki. Az erőből átnyomott, kisszerű Alaptörvény, a mögé beverni próbált, Benny Hill Show-ba csapó bőrkötéses-ezüstveretes kultusz, Kerényivel, Alaptörvény Asztalával és a dömping-díszkiadással az egyik Bencsiktől, büdös szájú prolizással a másiktól, mázolmányokkal, a doktortalanított, majd lemondott aláíróval, de annak belefoglalt juttatásaival. És persze, most kárhoztathatnánk azt a szatyorban maszturbáló igyekezetet, ami nem hajlandó olyan pimf dolgokkal foglalkozni, hogy lesz-e IMF-megállapodás, hányak tengődnek a közmondásos 47.000 forintból, vagy épp milyen torz közjogi rendszerre fröccsen az a kivert ezüst.

De mindettől függetlenül, önmagában is olyan végtelenül kínos ez az egész.