Nem lehet eléggé lelkesedni a tényállásért, miszerint a magyar baloldalnak az utóbbi hetven évben nem volt annyi vezető ereje, mint most két hét alatt. És ezt is Orbán Viktornak köszönhetjük. Két hete még két szakszervezetis jelentett komoly alternatívát éppen, most meg már Gyurcsány-képes koalíció formálódik fantasztikusan vonzó programmal; egy kis magyar olajfa alapkövei rakódnak le épp, mint a guanó, keményen, vastagon.”

Uj Péter szerint egyelőre nem derült ki „hogy kinek pontosan melyik rendszer nem tetszik és miért. meglepő módon vannak, akik a hajléktalanok elleni bunkó kampányon akadtak ki, meg olyanok is, akiket valamilyen központi idegrendszeri elváltozás okán zavar, ha az igazságszolgáltatás a közp. hatalom nagyon is konkrét seggéből intézkedik, bár ez nem nagyon volt másképpen az utóbbi négy-öt-hat (tíz) évben sem.”

A szerző szerint ne felejtsük el, hogy „a velejéig koncepciózus vizsgálóbizottsági basztatásokat sem Fideszék találták ki: a dupla szociciklus elején Keller közpénzügyi államtitkár ténykedése hasonló sikersorozat volt, mint most a Papcsák–Budai párosé, még magát Orbán Viktort is odarángatták, ha nem is az ügyészségre, hanem csak a bizottság elé, épp úgy, mint most Sukoró-ügyben Gyurcsányékat, és hasonlóan röhejes vádakat próbáltak ráhúzni. Tetszenek emlékezni a tokaji szőlőkre?)”

A rendszerezésről pedig a következőket írja: „A rendszert, már ha rendszernek lehet nevezni Orbánék felettébb bizonytalan, de annál rámenősebben előadott kormányzását, van elég ok utálni: ott a cinikus módon következetesnek hazudott, mindenki számára nyilvánvalóan inkompetens, ökörhugyozásszerű gazdaságpolitika, amiben éppen kockacukorként oldódik föl a lakosság példátlan módon einstandolt megtakarítása; az egészen csöppnyit oligarchikusnak tűnő erőszakoskodás a gazdaság és a média ilyen-olyan szegmenseiben, Európa legröhejesebb sajtótörvénye (megint csak orbitális hazugságokkal lekísérve) és így tovább.”

„Van, akit csupán az egész intellektuális és morális színvonala zavar, és van olyan is, akit már egzisztenciálisan is veszélybe sodort (és nem Biszku Béla).” Uj Péter úgy gondolja ideje végre körül nézni. „Gondolatlan erőlködés az egyik, indokolatlan pánik és elbutult, frusztrált bénázás a másik oldalon. Na, ebből azért lemérhető, hogy mit tudunk. Hogy a rendszer, lehet, hogy nem tetszik, de mi magunk vagyunk, ennyire jutottunk egymással. Úgy is mondhatnánk, hogy istenverte barmok vagyunk, így együtt, mindannyian, ha szeretnénk erősen fogalmazni.”