Tényleg nincs más problémánk.

Zsebben az IMF-hitel, olyan meredek növekedési pályára álltunk, mint a Gül Baba utca, létrejött egymillió új munkahely, két hét alatt rend van, egészségügy megmentve, első diploma ingyen, korrupció felszámolva. Más dolgunk sincs, mint vezetőink életmód-tanácsaira hallgatni, illetve, alávetni magunkat utasításaiknak a helyes életvitelre vonatkozóan.

Mert nekünk annyira erkölcsös, szobatiszta, kalóriaszegény és környezetbarát kormányunk van, hogy példaként magasodik előttünk a mindennapokban.

Ott van kapásból Kerényi János kormánytisztviselő és országgyűlési képviselő, aki megmutatta, hogy miként kell viselkedni, ha egy újságíró érdeklődik, hogy miért dohányzik a tilosban. Vagy a szintén fideszes Heintz Tamás, aki azzal érdemelte ki, hogy a dohányzásellenes törvény benyújtója és reklámarca legyen, hogy láncdohányosként leszokott a cigiről. Azóta már vissza is szokott.

A jövő csak nem akar elkezdődni. A jelen meg kudarcos, mint a készségfejlesztő gyógypedagógus próbálkozása Selmeczi Gabriellával, hát jönnek az életmódkérdések, a "miként élhet helyesen a nép?"-típusú beledumálások. Ahhoz pedig már hozzászoktunk, ha egy garnitúra mindenben kudarcot vall, amibe belefog, akkor előbb-utóbb jönnek a dohányosok.

Persze a dohányzás egészségtelen, ezt tudjuk jól, hiszen szintén az állami figyelmességnek köszönhetően ott virít minden csomagoláson. Azonban felnőtt emberek hadd döntsék már el, hogy mivel rongálják a szervezetüket, milyen kockázatot vállalnak káros szenvedélyeikkel. Az már igaz, hogy ennek költségeit is viseljék, de az erre vonatkozó intelmeket nem egy olyan kormánytól fogjuk meghallgatni, amelyik kiirtja az egyéni felelősségvállalást az élet majd minden területéről. Különben is, a cigarettába beépített adó azt is szolgálhatná, hogy ebből fedezzék ennek a rossz szokásnak a társadalmi költségeit.

Fontos szempont továbbá a nemdohányzók védelme, nem vitatom, és igen helyes, hogy a füstölők ki lettek paterolva a munkahelyekről, a közintézményekből, a játszóterekről. Ám ezúttal arról beszélünk, hogy ki mit csinálhat szabadidejében, nem kötelezően látogatandó szórakozóhelyeken.

Nem, itt nem a dohányosok egészségéről vagy a nemdohányzók jogairól van szó, hanem arról, hogy a magát felsőbbrendűnek érző küldetéstudatos társulatok úgy érzik, hogy nekik népet kell nevelniük.

Igen, például az SZDSZ.

A kocsmai cigarettázás tiltásának fantasztikus ötlete a liberális oktatási, majd az egészségügyi tárcánál fogalmazódott meg. (Most a szenzációs iskolai kólatilalmat ne is említsük.) Pont az akkori törvény miatt beszerelt, alkalmasint tízmilliós kiadást jelentő ipari elszívók verik most a fejüket a falba egyes kocsmárosok, hogy miért nem szegték meg úgy a szabályt, mint a többiek. Kidobott pénz volt, mostantól minden zárthelyen tilos rágyújtani. 

Azt az apró kérdést, hogy ha itt valóban tömeges igény volna a radikálisan füstmentes szórakozó- és vendéglátóhelyekre, akkor ezt a piaci rést miért nem tömték be tömegével az élelmes vállalkozók (és itt most Vitézy Zsófiára nézek), miért nem nyíltak sorra a saját kezdeményezés alapján a cigarettázást tiltó helyek?

Minden együttérzésem a korábban cigifüstben dolgozó felszolgálóké, de akkor egyrészt nyilván a kormány a bányaipar újraindítását se gondolja komolyan (egyébként tényleg nem, de nem ezért), hiszen a bányászok élete sem csak játék és mese, sokkal inkább mérges gáz meg káros mocsok. Másrészt meg van erre kipróbált módszer: zárt dohányzóhelyiség a kocsmában, ahol nincs felszolgálás, hanem az úri közönség maga fárad a nemdohányzó szekció pultjához a sörért meg a fűszeres meggyért. 

De akkor megoldanák a problémát, nem lehetne előírni, népnevelni, parancsba adni, korlátozni.  Pedig hősök is lehettek volna: azzal kalkulálva, hogy akinek van havi 20-30 ezer forintja dohányozni, legyen plusz ötezer egy emelt társadalombiztosítási járulékra is, bízvást jobban szolgálták volna a mondott célokat.

Az álszentség csúcsa pedig az a törvény, mely címében a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását ígéri, a gyakorlatban viszont alantas kis lobbiérdekek kiszolgálójának tűnik. Már a genezis is árulkodó: a hódmezővásárhelyi polgármester által prezentált törvényjavaslatot a hírek szerint egy hódmezővásárhelyi kötődésű magyar dohánycég előbb ismerte, mint a képviselők, és a jogszabály véletlenül pont e céget juttatná előnyhöz. Azt, amelyiknek felügyelőbizottsági tagja Dancsó József fideszes honatya, aki e tevékenységéről nyilatkozta tavaly nyáron a Hírszerzőnek: „gyakorlatilag az a feladata az egyéni képviselőnek, hogy lobbizzon”. Dancsó úr, maga jól dolgozik!

A törvény egyébként állami monopóliummá tenné a dohánytermék-kiskereskedelmet, ami már eleve jó, mert nálunk az állami monopólium évtizedek óta azt jelenti, hogy két kézzel lehet lopni, és a szolgáltatás szarul működik. Mozaikszavakat is elég sorolni, BKV-tól a MÁV-ig. Most a cigivel is ez lesz. De nem ám csak az állami zrt. fog cigit árulni, hanem koncessziókat is majd - aki szimpatikus (egy másik mozaikszó, a Seres László Emlékverseny apropóján, igen, a CBA, ami önálló egységek láncolata, ergo az egyes egységeket már el lehet adni családi vállalkozásnak), aki barátja a kurzusnak, az ezt megkaphatja harminc évre, ami egy alkalommal a felével meghosszabbítható, és örökölhető is. Aki idén nyer, az jó esetben 2057-ig monopóliumot kap a tevékenységére - kétezer főre legfeljebb egy dohánybolt juthat, az elég jó vásárlói kör. Ha viszont nem a haver nyerne, akkor az állam inkább nem osztja ki a koncessziót, hanem fél évig maga is árulhat cigit, hogy aztán újra kiírja a pályázatot. 

Ez lenne tehát a dohányzás elleni harcban kibomló, dacosan feszülő erkölcsi zsinórmérték. Vagy inkább selyemzsinór, kiosztva a ma működő trafikoknak, számos szórakozóhelynek, meg úgy általában a tisztességnek. Példamutatóan.