Vita indult a Kapitalizmus.hu-n az amerikai elnökválasztásról, és a HVG Véleményrovatban is volt erről egy rendhagyó nézőpontú elemzés. És ez így jó. Nagyon be lettünk szűkülve ugyanis, lényegében pártállástól függetlenül. Kezdjük úgy gondolni, kezdjük elhinni, hogy Magyarország a bolygó politikai epicentruma és szívcsakrája. Hogy innen tör fel a spanyolviasz. Csak a narratíva más. Az egyik szerint a globális háttérhatalmi pénzuralom megtámadta a Zországot. A másik pedig arról szól, hogy a demokratikus Nyugat megtanítja a Zorbánt kesztyűbe dudálni, mert neki ez kabinetkérdés.

Vannak mindkettőben részigazságok. A spekulánsok például tényleg spekulálnak a forint rovására. Egyrészt ez a dolguk, másrészt azért tehetik, mert dilettáns, autokrata gazdaságpolitikával önként kínáltuk föl nekik a lehetőséget. Meg az is igaz, hogy Brüsszel emiatt, meg a tekintélyelvű jogalkotás és jogalkalmazás végett előkapta a kesztyűdudát, fegyelmezi az unortodox Jedi-lovagot, aki így zavart érez a centrális erőtérben. De: egyáltalán nem igaz, amit a tisztán külföldi vonatkozású híreket kiszorító, azt pro vagy kontra tárgyaló diskurzus, a nemzetközi „magyar kérdés” hazai sajtóirodalma sugallhat. Hogy mi olyan rohadt fontosak vagyunk, rajtunk a világ szeme, meg a többi. Nem. Az Unió egy kontinentális jogállami birodalom, az USA meg egy szuperhatalom. Ketten együtt a világ legerősebb nagyhatalmi szövetségét alkotják. Nekik csak egy ügy vagyunk a sokból. A nagyon sokból. A lista elején Kína van, Oroszország, az iszlám világ plusz Izrael, India meg Japán. 

Veszélyben a magyar demokrácia? Akkor húzzon egy sorszámot, aztán álljon be a várakozók közé. Mert veszélyben van a görög demokrácia is, meg az olasz, a spanyol, a román, sőt a francia meg a brit, a német is. A miénk momentán az ügyeletes messiás hatalom-túladagolásától és piaci analfabetizmusától. A mediterrán régió pediglen a korrupt, euró-százmilliárdokat felemésztő nemzetgazdaságai összeomlásának közelségétől, az abból következő anarchiától, zavargásoktól.

Melyik a veszélyesebb?

Nekünk az előbbi, na de Brüsszelnek? Ha Orbán túlfeszíti a húrt, legrosszabb esetben zárolják a pénzeket, aztán felfüggesztik a tagsági jogokat, végül pedig kidobják az Unióból. Még a tengeri kijárattal, olajmezővel, aranybányászattal bíró románok elvesztése is nagyságrendekkel jobban fájna nekik. A görög vagy olasz bedőlés azonban rántaná magával a donorállamokat is. Ugye el tudjuk képzelni, mit jelentene a már most is nehezen ellenőrizhető bevándorlás, a fenyegető terrorizmus, a szervezett bűnözés, s a miattuk erősödő szélsőségek ügyében, ha az euró-zóna, aztán az Unió is széthullna? Ha fejlett donorok elengednék a transzplantációra váró szegény rokonok kezét, aztán csúcstechnológiával őrzött saját határaik közé zárkóznának, az illegális bevándorlás zöme a magára hagyott hátsó udvarra zúdulna? A londoni és párizsi zavargások, az olasz menekültkrízis után aligha igényel ez bővebb kifejtést. Magyarország bedőlésével mi bukhatunk nagyobbat, a déli szárny kiesésével viszont egész Európa.

Nincsenek illúzióim, egy-két vitacikk nem csinál nyarat, de még tavaszt se. Jó egy évtizede szeptember 11. sokkja kellett, hogy rádöbbentse a soron következő önfeledt, belterjes komcsizásba, zsidózásba nácizásba, orbánozásba, magyarkodásba, európázásba belefeledkezett skanzen-lakókat, hogy jé, van világ is. 

Elhiszik nekem, hogy jómagam, 2005-2006 körül pl. az iráni választásról, atomprogramról, Noam Chomsky új könyvéről, a lángoló párizsi gettókról írtam kommentárt, folytattam rádiós stúdióbeszélgetést, egyetemi vitát, tévés kerekasztalt? Ugye, hogy nem? Az még egy másik életben volt. Őszöd, a tévészékház ostroma, a szociális népszavazás meg a fülkeforradalom előtti univerzumban.

 A londoni események már alig érdekeltek valakit, Kínáról is jóformán csak az orbáni keleti szelezés apropóján esik szó pro és kontra. Mit lehet itt tenni? Fogadjuk meg Matolcsy György tanácsát: rugaszkodjunk el. A magyar valóságtól. Nem kell feltétlenül elköltözni, az meg végképp nem javallható, hogy ne tájékozódjuk a hazai történések, vélemények, mozzanatok felől. Csak, könyörgöm, azzal párhuzamosan legyen mindenki agyában egy ESC billentyű. Melynek lenyomásával kimenekülhet ebből a nyomasztó, monokróm imamalomból. Az irány lehet bármi: a nagyvilágtól a bensőnkig. Valami, ami nem kötődik a politikához vagy nem a magyar politikához kötődik. Egy jó krimi, oregoni vagy iowai hírportálok az ottani előválasztásokról, az Animal Planet csimpánz-vagy páviánkolóniák életét bemutató sorozatai. Ha már politikáról beszélünk: több áskálódás, politika, intrika és dráma van egy ilyen majomcsapatban, mint egy brit kisvárosban - ezt igazolja például Bill Bailey Dél-Afrikában forgatott, páviánok életét bemutató sorozata. És a magyar közélet után nézni egyenesen felüdülésként hat.