Hangulatrontás ide vagy oda, minél több korrupciógyanús, vagy akár csak morálisan megkérdőjelezhető ügy kerül felszínre, és, ami még fontosabb, nyomozati szakba, annál jobban jár a magyar demokrácia hosszú távon. Csak aztán tényleg legyenek elrettentő büntetések is – emlékszünk korrupciós ügyekre, amelyek vizsgálata a semmibe hullt vagy annyi időn át nem vezetett vádemeléshez, hogy mire figyelhettünk volna a per fejleményeire, már rég elfelejtettük, mi is volt a vádemelés eredeti tárgya.

Nehezen hihető, hogy ezek a korrupciós ügyek nem léteztek 2008 előtt – a MÁV-ot és a BKV-t cinikusan csak pénzkivevő automatának neveztük szűkebb körben, nagyjából a rendszerváltás kezdete óta. Néhány Fidesz-szkeptikus, vagy egyszerűen csak józan cinizmussal felszerelt ismerősöm tehát arra a következtetésre jutott, hogy az ügyészség politizál…

Nem zárom ki persze, hogy a független és mindenekfelett álló ügyészség némi helyezkedésbe kezdett. Elvégre a következő főügyészt a következő köztársasági elnök jelöli, és a következő parlament szavazza meg. De ez a rosszindulatú magyarázat korrekcióra szorul.

Mi történik most? Először is, az egykori pénzmosodák utolsó napjaikat élik. Tehát hogy ki-ki mentse magát, feldob másokat. Persze ha az ügyészség rászáll mondjuk már 200x-ben a mindig is működő pénzmosodákra, akkor ez hamarabb bekövetkezik – de nem repült rájuk. Miért nem?  Ne tudták volna, amit egyébként mindenki mindig is tudott, hogy lopják az állami (önkormányzati) vagyont, ki kisebb, ki mértéktelen mértékben? Ugyan. A legtöbb állampolgár (vagy kisvállalkozó), aki valaha a közelébe került egy ilyen ATM-masinaként használt cégnek, észrevette, hogy nem minden stimmel a könyvekben. Mondjuk, sajátos közbeszerzési tenderek születnek, információk szivárognak és látszólag független cégek kapják egymás után a százmilliós megbízásokat. És mindig van, aki tartja a markát. Ugyan-ugyan. Nem az a dolga az ügyészségnek – más, egyre szaporodó felügyeleti szervek, bizottságok mellett –, hogy észrevegye az ilyesmit?

Nem arról van szó, hogy az ügyészek tétlenül vártak. Azt sem feltételezem, hogy a nagy pénzlehúzásnak haszonélvezői lettek volna. Valami más is szerepet játszik itt.

A korrupcióra vonatkozó nemzetközi szakirodalom – ajánlanám például a Kornai János írását  (Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében) – ismeri az úgynevezett korrupciós csapda kifejezést. A csapda lényege a következő: ha a kormányzati ciklus virágában a kormányzat nekiáll felszámolni a korrupciós ügyeket, azzal a választók szemében nem nyer, hanem veszít. Ha ugyanis valaki addig nem tudta volna, mennyi a sumákolás az állami pénzek körül, az most megtudja. A kormányok ezért – még a legtisztességesebbek is – nagyon óvatosan és a lehető legnagyobb csöndben próbálnak leszámolni a már elviselhetetlenül korrupt ügyekkel. Persze csak ha ezek nem érintik a hátterüket és az erős embereiket. (Kormányzati ciklus közepén indított korrupciós eljárásra eddig az egyetlen példa a Horn-kormány Tocsik-ügye – bele is buktak a nagy őszinteségbe.)

A korrupciós ügyek feltárásának ideális időszaka ezért a választási ciklus legvége, pláne, ha az addigi kormánypárt veresége biztosra vehető, a következő viszont még csak a partvonalnál figyeli a fejleményeket. A „senkiföldjén” az ügyészség nekilát és háborút kezd az egyébként mindig is létező és köztudott disznóságok felszámolására. Mert ha aztán jön a következő kormány, jön például egy vizsgálat a Centrum Kft. érdekes szerződéseivel kapcsolatban, ott már megint lehetnek a környéken fontos emberek, akik nem igazán szeretnék elzárni ezt a pénzcsapot.

Röviden: hajrá ügyészség! Még néhány hónapig a senkiföldjén indíthatnak eljárást a  a disznóságok felderítésére. Utána majd meglátjuk, hogy újra jön-e a politikai maszatolás.  Vagy mégsem?  

Babarczy Eszter