"Ma már nyilvánvaló: a túlélés nem a megmaradtak személyes problémája, a holokauszt hosszú, sötét árnyéka az egész civilizációra rávetül, amelyben megtörtént, s amelynek tovább kell élnie a történtek súlyával és következményeivel." (Kertész Imre)

A terem nagy része tapsolt, a másik része felháborodottan tombolt, fújolt és fütyült, "háborús uszító" feliratú táblákat emelt a magasba, amikor az összefestékezett zakójú szónok odalépett a mikrofonhoz, percekkel azután, hogy egy szélsőbalos tüntető úgy megdobta egy vörös festékes zacskóval, hogy megrepedt a dobhártyája. "Auschwitz semmihez sem hasonlítható. De két alapelvet vallok magaménak: soha többé háborút, soha többé Auschwitzot, soha többé népirtást, soha többé fasizmust. Mindkettő összefügg nálam. Emiatt léptem be a Zöld Pártba."

1999-et írtunk, amikor a német zöldek rendkívüli, Koszovó-ügyi kongresszusán a szónok, az egyre felpörgöttebb Joschka Fischer külügyminiszter így szólt belső ellenzékéhez: "Lehet, hogy mindent rossznak tartotok, amit a szövetségi kormány és a NATO csinált. De érdekelne, hogy baloldali nézőpontból mindazt hogyan nevezitek, amit Jugoszláviában 1992 óta etnikai hadviselésben, nacionalista politikában művelnek?" Fischer a NATO koszovói akcióiban való német részvétel mellett érvelt, sikerrel, a pacifista párt megszavazta a részvételt, emberi-jogi alapon. Amerika bombázásai pedig, ha nem is éppen tökéletesen, de véget vetettek az etnikai tisztogatásoknak.

Ahogy négy évvel korábban Srebrenica képei kellettek ahhoz, hogy a NATO bombázásokkal is megsürgesse a harmadik éve tartó boszniai háború végét, Koszovóban is csak azután kapott észbe a Nyugat, hogy a média megtelt az etnikai tisztogatások képeivel, és rájöttek, hogy a túlélés nem a megmaradtak személyes problémája.

Népirtás újratöltve

A háború tömeggyilkosságairól, a tömegsírokról, a halomra lőtt férfiakról, megerőszakolt nőkről, szögesdrót mögé zárt nem kívánt etnikai közösségekről, deportálandó öregekről és persze, leginkább: meggyilkolt gyerekekről szóló képek azok, amelyek kiverik azt a bizonyos biztosítékot, ami ahhoz kell, hogy a nyugati döntéshozók végre felébredjenek. Nem véletlenül beszél Obama "vörös vonalról", nem véletlenül nevezte az esetet Kerry "erkölcsi obszcenitásnak", amely "sokkolta a világ lelkiismeretét", nem véletlenül nevezte Cameron "morálisan védhetetlennek" a vegyi fegyverek használatát.

Két évvel a szíriai polgárháború megkezdése után, százezer halott után nem könnyű beismerni, de legalább nézzünk szembe vele: a random öldöklések nem érik el az ingerküszöbünket. Nekünk a vészkorszak átöröklött képei kellenek ahhoz, hogy rájöjjünk, mi is zajlik a világ némely sarkában.

A holokauszt hosszú, sötét árnyéka

AFP

Ha a holokauszt, ahogy Kertész Imre mondja, kultúrát teremtett, a civilizációban élők emlékezés- és a szembenézés-kultúráját, akkor a holokauszt hosszú, sötét árnyéka leginkább képeiben él tovább. Mit látunk, ha deportálandó öregeket, szögesdrótot, hullahegyeket, tömegsírt, vagy éppen, mint történt legutóbb, államilag elgázosított gyerekeket látunk az esti híradóban? Tudásunk mélyebb rétegeiben a holokausztot látjuk. Civilek kis- és nagyipari módszerekkel történő kiirtása egyértelműen határátlépés, a népirtás más minősége, háborús stratégiai okokkal nehezen magyarázható, és akár a szír kormányzat, akár Aszad elszabadult testvére, akár az iszlamista ellenzék műve: fasiszta tett, amit nem megtorolni igen végzetes üzenet lenne a nyugati civilizációnk részéről.

Tíz évvel ezelőtt a világ főutcái tüntetők millióival teltek meg. "No blood for oil!", "Bush = Hitler" és más, hasonlóan igényes táblákkal masíroztak az utcákról a híradókba és vissza, kifogásolva egy olyan háborút, amely szerintük hazugságon és megtévesztésen alapult. Ezek az öndefíniciójuk szerint morálisan jó emberek (akik attól "jók", hogy baloldaliak, ill. pacifisták) máig tartják magukat ahhoz a logikai gikszerhez, hogy mivel nem találtak Irakban bio- és vegyi fegyvert, akkor azok nem is léteztek.

Na, drága baloldali és pacifista barátaim: Szaddám ideggáz-készleteit kerestétek? Részben itt vannak, Szíriában, helló. Múlt szerdán a főváros, Damaszkusz öt elővárosában és Gútában a hadsereg be is vetette a saját lakossága ellen. 1300 ember kínok között halt meg, köztük nagyon sok kisgyerek. Ha a kérdés az, hol a napalm, hát itt van, éppen most dobták le egy észak-szíriai játszótérre.

Ehhez képest a pacifista baloldal eltűnt az utcákról, a szíriai események ellen (pro és kontra) világszerte a szír diaszpóra, illetve kurdok tüntetgetnek, alkalmanként pár tucatnyian, pár százan. A saját Amerika-, Izrael- és kapitalizmus-ellenességét felvilágosultnak és progresszívnek hazudó neoarrogánsak koalíciója most, hogy tétje is lenne a protestnek, csöndben van. És ha már itt tartunk, csöndben vannak Észak-Korea napi működését illetően is, mert egy pár kommunista koncentrációs tábor messze nem annyira felháborító, mint Izrael, amely vitatott területeken lakótelepeket épít.

Kognitív disszonancia balról, jobbról

Nyilván nem lehet minden genocídium mögé világszervezetet állítani, de ez még nem lehet érv a tétlenség mellett. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy a szíriai válaszcsapásokkal szembeni – legitim és kevésbé legitim – érveket balról és jobbról is csak azért gyűjtik össze, hogy együtt élhessenek a látott képekkel. Hogy tétlenségüket igazolhassák.

Jó, véletlenül se kerteljünk: az amerikaiak, britek tervezett válaszcsapásai nem fogják megoldani a szíriai polgárháborút. De nem is ez a céljuk. Sem az amerikai, sem az európai stratégák elképzelései között nem szerepel Szíria katonai megszállása. Hogy a válaszcsapásokkal a Nyugat akaratlanul állást foglal az egyik oldal mellett? Nem feltétlenül, de ha így is van, Tony Blairrel szólva: a másik oldal már állást foglalt. Civileket mészárol gáz nélkül is, beavatkozik, a halál és a pusztulás oldalán. Ha a Nyugat kész és képes precíz csapásokkal ártani a "hivatalos" Szíria fegyverkészleteinek, azzal egyértelműen üzen a dzsihádista felkelőknek is: ha megkaparintjátok és használjátok ezeket az anyagokat, ti is ugyanígy járhattok.

A baloldal mellett az iraki háború korábbi támogatói, a neokonok is egyértelműen ellenzik a szíriai rakétacsapásokat, hangsúlyozva például, hogy a dzsihádista ellenzék jóval nagyobb veszélyforrás a Nyugatra nézve, mint a "világi" Aszad-rezsim. Ez tény, véletlenül sem vitatnám – amint hatalomhoz vagy gázhoz, pláne iráni nukleáris anyagokhoz jutnak. Most azonban egy népirtó államhatalomnak kell megüzenni, hogy a civilizációnk nem tűri az ilyesmit. Elvi, emberi jogi alapon, hiszen ez a fundamentumunk. Milyen más alapon? És hogyan állunk majd a jövőben ezen az emberi-jogi alapon, ha beáldozzuk egy rosszul értelmezett reálpolitika oltárán?

A beavatkozás ellenzői úgy állítják be a válaszcsapások támogatóit, mint akik érzelmi alapon, erős felindulásból, a geopolitikai következményeket figyelmen kívül hagyva hajszolnák bele Amerikát egy új, vég nélküli háborúba. Mi sem áll távolabb az igazságtól. Szíriában nem a jó és a rossz, hanem két gonosz harcol egymás ellen, az ellenzéken belül nincs demokratikus-világi erő, amelyet támogatni lehetne, isten őrizz, hogy Amerika egy megszállással dzsihádistákat segítsen a hatalomhoz. A válaszcsapásokkal nem a liberális lelkiismeret megnyugtatása a cél. Nem üres moralizálás, hanem a szabad társadalmak részéről a lehető legracionálisabb döntés kikövetelni minden államtól a nyugati értékrendet, vagy legalább azt a mimimumot, hogy ne gázosítsa el a gyerekeit.

Ráadásul ezúton kérném meg Obama elnököt, ne hallgasson a magyar nemzetközi jogászokra, egy beavatkozáshoz semmi szükség az ENSZ BT-re: a Koszovó után megalkotott Responsibility to protect (R2P) protokoll végső esetben felhatalmazza a nemzetközi közösséget arra, hogy egy veszélyeztetett lakosságot megvédjen a saját kormányától.

Ha az etnikai tisztogatás politikáját elfogadjuk, "hamarosan nem fogunk Európára ráismerni" – érvelt Fischer a zöld kongresszuson, és ez nemcsak Európára vonatkoztatva igaz. Ha komoly konzekvenciák nélkül marad a világ első számú nagyhatalmának fenyegetése, mely szerint vegyi fegyverek használata határátlépést jelent, ha Európa nemcsak a délszláv etnikai tisztogatást nézte tétlenül, de a világ többi részében is önelégült, jóléti közönnyel szemléli a fasizmus helyi megvalósulási formáit (amiben van egy dózis rasszizmus is: ha a fekák, arabok ölik egymást, az a kultúrájuk része), akkor ezzel szabad kezet ad azoknak, akik egyszer majd, megerősödve, szívesen házhoz vinnék a népirtást, a dzsihádot.

És akkor tényleg nem fogunk Európára ráismerni.