A TASZ képviseletében Joó Hajnalka (vs.hu) június 18-án jogerősen pert nyert a Miniszterelnökséggel szemben, így a többmilliárdért megrendelt Századvég-tanulmányokat ki kell adni az újságírónak. Ezzel elértük a kormány ingerküszöbét: június 26-án, pénteken Trócsányi László benyújtott egy törvényjavaslatot, ami az információszabadság törvényt módosítja. Az új jogszabályt mintha csak a Századvég-ügyre szabták volna.

A közérdekű adat kiadása iránti közel 3 évig tartó peres eljárásban a Miniszterelnökség két jogi érvet vetett be: a tanulmányok szerzői jogi védelem alatt állnak és döntés megalapozását szolgálják, ezért nem lehet őket kiadni. A bíróság egyik érvet sem fogadta el, de a kormány nem bízta a véletlenre, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő. A törvénymódosítás szerint mostantól bármilyen jövőbeli (esetleg soha be nem következő) döntésre is lehet majd hivatkozni elutasítási okként, szerzői jogi védelem esetén pedig az állami szerv csak betekintést engedélyez, a dokumentumokat nem köteles kiadni, másolatban elküldeni.

A közérdekű adatok nyilvánosságát hasonlóan súlyos mértékben a kormány legutóbb a trafikbotrány ürügyén korlátozta. Akkor a cél az volt, hogy az átfogó, tételes vagy számlaszintű adatigényléseket az állami szervek elutasíthassák. Meg voltam róla győződve, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát ezek után nem lehet majd kikényszeríteni. Bár az adatkezelők azóta is lelkesen hivatkoznak ezekre az érvekre, a bíróságoknak mégis sikerült egy olyan jogértelmezést kialakítani, hogy hosszas jogi hercehurca után ugyan, de hozzá lehet jutni az adatokhoz. Most a TASZ Századvég-pere miatti bosszúként a kormány újra korlátozza az információszabadságot. A különbség az, hogy az adatigénylések most már a bíróságra sem fognak eljutni.

A közérdekű adatok nyilvánosságának az a lényege, hogy bárki számon kérheti az állami szerveken, hogy azok mire költik az adófizetők pénzét, és hogyan látják el tevékenységüket. Az állam és polgárai közötti hatalmi és információs aszimmetria elleni küzdelem apró, de annál fontosabb eszköze a közérdekű adatigénylés, ami azokra a helyzetekre nyújt megoldást, amikor az állam nem teszi interneten közzé az általa kezelt közérdekű adatokat. Márpedig az esetek többségében nem teszi. Sok adatkezelő szereti úgy beállítani ezt a számonkérést, mintha ezzel az adatigénylő piszkálná őt, hátráltatná a közigazgatás működését, visszaélne alapjogával. Kocsis Máté például annak ellenére fenyegetőzött azzal, hogy nyilvánosságra hozza az adatigénylők nevét az önkormányzat honlapján, hogy ezzel bűncselekményt követne el.

A kormány kitalálta a tökéletes megoldást arra, hogy az emberek ne pattogjanak: fizetőssé tette az adatigénylések teljesítését. Ez nemcsak alapjogsértő, hanem súlyos gyakorlati következményekkel jár mindenkire nézve. A változások elsődleges elszenvedői a hatalmat ellenőrző civil szervezetek és az újságírók. Az újságírás számára a közérdekű adatok igénylése az elmúlt években alapvető fontosságú eszközzé vált. A sajtó egyrészről ezáltal tudja a demokratikus társadalomban őt terhelő ellenőrző feladatait teljesíteni, másrészről sokszor az adatigénylések nyomán megszerzett közérdekű adatok segítségével képes az állításait hitelesen alátámasztani. Az újságírók és a civil szervezetek munkája eredményeképp vált az állam eddig átláthatóbbá, ami ezek után egyre nehezebb feladat lesz. A korábban a közügyek iránt érdeklődő és aktív állampolgárokat pedig szinte biztosan eltántorítja, hogy mostantól csak pénzért élhetnek jogaikkal. Az információszabadság megsértésén túl az állam ezzel az intézkedésével is azt üzeni, hogy a kormány felfogásában a jog és a szabadság érvényesítése csak a tehetősek kiváltsága.

A költségtérítés új formája úgy működne, hogy nemcsak a másolásért kell fizetni, hanem az adathordozóért is, és a közszolga bérének az adatigénylés teljesítésére fordított részét is az adatigénylő állja.

Ez a cinikus megoldás nem veszi figyelembe, hogy az állam kötelessége elszámolni működésével, nem pedig szívességet teljesít ilyenkor. Arról nem is beszélve, hogy a közigazgatásban dolgozók bérének nemcsak az adatigénylés teljesítésére fordított részét, hanem annak teljes egészét egyszer már kifizettük – adó formájában. Költségtérítést a munkáért akkor követelhet az adatkezelő, ha „az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár”. Persze az állami szerv dönti el, hogy azzal jár-e, ahogy azt is, hogy összegszerűen mekkora az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költsége. Az adatot megszerezni kívánó újságírónak semmilyen lehetősége nem lesz megítélni azt, hogy a közérdekű adatot kezelő szerv ezeket megfelelően határozta-e meg, hiszen a költségtérítést előre kell megfizetnie, amikor még hozzá sem férhetett az igényelt közérdekű adatokhoz.

Ha ez nem lenne elég, a módosítás azt az abszurd ötletet is megvalósítja, hogy az ismételt adatigénylést akkor is el lehet utasítani, ha az elsőt ugyan nem válaszolták meg, de ugyanaz a személy ugyanazokat az adatokat egy éven belül újra igényli.

Szeretnék hinni abban, hogy az új korlátozások a trafikügyi módosításhoz hasonló sorsra jutnak, és a bíróságok megtalálják a törvény olyan értelmezési lehetőségét, ami nem sérti a közérdekű adatok nyilvánosságát. Ugyanakkor hiába lesz ez esetleg így, az adatkezelők újabb érveket kaptak a kezükbe, hogy évekre elhúzzák egy adatigénylés teljesítését, ami a gyakorlatban megöli az információszabadságot. Igaz ez az újságírók ügyeire, ahol 3 év múlva az információnak már nincs hírértéke és igaz azokra is, ahol a költségtérítés önmagában elég visszatartó erő lesz. Ezért attól tartok, az új törvény hatálybalépése esetén a következő Századvég-pert már nem nyernénk meg.

A szerző a Társaság a Szabadságjogokért programvezetője.