Volt idő Magyarországon, az 1945 utáni koalíciós időszakban, majd később újra, a Kádár-rendszerben, amikor a sajtóorgánumok váratlanul vitát kezdeményeztek valamilyen ügyről. Ilyenkor sejteni lehetett, hogy a politikai vezetés fontos döntéseket készít elő az adott területen, s ehhez kívánják megszerezni a közvélemény támogatását. Az elkötelezett újságírók és levelezők szolgálatkész tollán megformált érveket rövidesen a képviselők is törvényjavaslatok indokaként hangoztatták a parlamentben. Az irányított diskurzus a döntést előkészítő „társadalmi vitát” volt hivatva szolgálni.

1989, a többpártrendszer hivatalos bevezetése után a média és a politika viszonya sokkal bonyolultabbá vált, mint azelőtt, mégis, van néhány olyan közszereplő és publicista - jobb-és baloldalon egyaránt -, akinek nyilvános fellépése mögött felsejlenek a hatalom, illetve az ellenzék bizonyos köreinek törekvései, ami sajátos visszfényt kölcsönöz közírói munkásságuknak. Közéjük tartozik dr. Kende Péter, aki 2002-ben és 2006-ben két könyvet is szentelt Orbán Viktor démonizálásának. Fürge tolla a választások között sem nyugszik: ilyenkor társadalmi jelenségekről ír, közérdekű visszásságokat leplez le, amelyeknek orvoslása feltehetően szerepel egyes politikusok „határidőnaplójában”.

Mik vagytok ti, istenek? című, az orvosi műhibáknak és az ezekkel kapcsolatos pereknek szentelt kötetét forgatva úgy éreztem, hogy a szerző muníciót szolgáltatott a szocializmustól örökölt egészségügyi rendszer radikális felszámolásához, ami néhány hónapja vette kezdetét. Hiszen olyannak festi le a valóban tökéletlen egészségügyi viszonyainkat, amelyeknél minden csak jobb lehet, még a „több-biztosítós”, amerikai rendszer is. Holott a gazdag Egyesült Államokban negyvenöt millióan élnek biztosítás nélkül, kiszolgáltatottan, s még arra sincs pénz, hogy World Trade Center bontásakor a mérgező anyagoktól megbetegedett munkásokat közpénzen meggyógyítsák.

Sejtelmes érzések töltöttek el, amikor megláttam dr. Kende Védtelen igazság – röpirat bírókról, ítéletekről című terjedelmes munkáját is. Ennek vitával egybekötött bemutatóján számos politikailag elkötelezett, gyakran pereskedő személyiség jelent meg a Pallas Páholyban, hiányoztak viszont a rendezvényről a Legfelsőbb Bíróság és a Fővárosi Bíróság illetékesei, valamint a parlament bizottságainak vezetői, holott a szervezők őket is meghívták. Úgy tűnik, dr. Kende Péter körének legfőbb célpontja Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

A Pallas Páholy, amely Klubháló néven közéleti-társadalmi egyesületet is működtet, a május 17-i parlamenti nyílt nap alkalmából a képviselőkhöz címzett, nyílt levelet fog publikálni, "Baj van a jogszolgáltatással – egyre nagyobb baj!" címmel. Ebben megismétlik a dr. Kende által hangoztatott vádakat a magyar bírói kar ellen: alacsony szakmai színvonal, politikai részrehajlás sajtóperekben, sorozatos tévedések, különös tekintettel a móri gyilkosságban hozott ítéletre, és rasszizmus a roma kisebbség tagjaival szemben.

Dr.Lomnici Zoltán © Dudás Szabolcs

Úgy tűnik, erősödik a nyomás az igazságszolgáltatásra, mindenekelőtt a bírói karra, amely - az ügyészséggel együtt - függetlenségét őrző, szigorúan hierarchizált testület.  Ugyanakkor az is tény, hogy Lomniczi Zoltán főbíró általánosság szintjén mozgó nyilatkozatai és televíziós szereplései nem könnyítik meg a bírók és ügyészek helyzetét. Mindazonáltal felmerül a kérdés: pontosan mit várnak dr. Kende és társai a magyar igazságszolgáltatástól? Miért terhes nekik Jusztícia? Keveslik a „baloldali erők” befolyását a bíróságokon?

Az egész, képtelennek is nevezhető helyzet arra emlékeztet, amikor 1946-ban a Szabad Nép kolumnás cikkekben „reakciósként” bélyegezte meg a Népbíróságok Országos Tanácsát, amelyben természetesen a kommunisták is benne voltak. A támadásra, melyet a NOT nem tudott elhárítani, mert akkor a politizálás „bűnébe esett volna”, az adott okot, hogy a háborús bűnök jogcímén elítéltek egy részénél, szakmai okokra hivatkozva enyhített az elsőfokú népbíróságok ítéletein. Mégsem hihetjük komolyan, hogy dr. Kendéék a Legfelsőbb Bíróságot a NOT sorsára akarják juttatni. Akkor meg miért összpontosítják a média össztüzét a Markó utcára?

Érdemes azért kitérni a „haladó értelmiségiek” által visszatérően hangoztatott vádra, arra, hogy a magyar bírói kar rasszista. Ez vitathatatlanul súlyosabb vád, mint a többi, a magyar társadalom intézményeinek általános fejletlenségéből, az eljáró közegek szakszerűtlenségéből, a más körökből is ismert befolyásol-hatóságból fakad. Tény, hogy Pusoma Dénest (akiről Ragályi Elemér készített megrendítő filmet), a Gán-fivéreket és másokat is ártatlanul ítéltek el a magyar bíróságok, amelyek gyakran hiányos nyomozati anyagokból, ellentmondó vallomásokból dolgoznak.

A téves ítéletekben ugyanis gyakran komoly szerepe van annak, amit személyesen is megtapasztaltam: még az áldozatok közvetlen hozzátartozói sem tesznek érdemi vallomást, elutasítják a hatósággal való együttműködést. „A bíróság dolga, hogy kiderítse az igazságot” - mondta egyszer nekem rosszallóan egy idős cigányasszony. Ez egy kis településen történt, ahol az asszony fiát késelték meg, és ő feltehetően azt is tudta, hogy ki volt a tettes. Tudta, de nem mondta meg, sem nekem, sem a nyomozónak, sem a bírónak. Rasszisták-e a magyar bírák, vagy csak egyszerűen – ilyen viszonyok között - a könnyebb ellenállás irányába mennek?

Pelle János