Elindult első útjára május elején az Arany Sas, a transz-szibériai expressz luxusváltozata, amely két hét alatt teszi meg a hagyományos gyorsvonattal fele annyi ideig tartó, 10 ezer kilométeres utat Moszkvától Vlagyivosztokig. Igaz, fényűző körülmények között: a fülkékben zuhanyozó, fűtött padló, plazmatévé és internet-kapcsolat, a szerelvényen fodrászszalon, orvosi rendelő, és két étkezőkocsi – természetesen friss tokhallal, pezsgővel és kaviárral. A főként nyugat-európai utasok a borsos, fejenként 16-19 ezer dolláros ár ellenére már november végéig megváltották a jegyeket az összes járatra. Az üzemeltető orosz állami vasúttársaság a téli hónapoktól mind több fizetőképes orosz utasra is számít. A luxusvonat a tervek szerint később a Közép-Ázsiát átszelő selyemúton át – a bajkonuri űrközpontot érintve – Moszkva és Peking között is közlekedik majd.

A szupervonat utasai – miközben fülkéjük ablakából a tájban gyönyörködnek – aligha élik át Oroszország és Kína Szibériával kapcsolatos konfliktusát. Míg az ásványi kincsekben gazdag Szibériában egyre csökken az amúgy is gyér – túlnyomórészt orosz városlakó – népesség, a 3645 kilométeres, nem túl szigorúan őrzött közös határ másik oldaláról mind több vendégmunkás és illegális bevándorló települ át. A Szibériában élő kínaiak számát az 1989-as néhány ezerrel szemben ma már több mint 3,2 millióra becsülik. Egyébként éppen a transz-szibériai vasútvonal 1891–1916 közti kiépítése nyomán indult meg a korábban jobbára csak prémvadászatra, illetve fegyenctelepnek használt terület benépesülése orosz telepesekkel, illetve szökött jobbágyokkal (Szibéria lakosságának túlnyomó része ma is e déli, a vasút mentén elterülő sávban él).

A népességfogyást Vlagyimir Putyin orosz államfő többször is Oroszország második világháború óta ért legnagyobb kihívásának nevezte. A számokból a fogyás gyorsulása is kiolvasható: a Szovjetunió 16 évvel ezelőtti felbomlásakor csaknem 150 milliós Oroszország népessége ma még meghaladja a 141 milliót, de a demográfusok szerint 8 év múlva, 2015-ben csak 131 millió lesz. A trend a Szibériában élő mintegy 25 millió oroszra is érvényes, akik közül ráadásul mind többen vándorolnak el, elsősorban Oroszország európai részére. A helyükbe pedig naponta érkeznek kínaiak.

A kínaiak térnyerését nem mindenki nézi jó szemmel Szibériában. A Mosnews internetes hírportál nemrég arról számolt be, hogy a Nemzeti Bolsevik Párt nevű szélsőbaloldali formáció aktivistái a szövetségi bevándorlási hivatal irkutszki irodájához láncolták magukat, azt skandálva: „Oroszország nem Chinatown! Vessünk véget a kínai terjeszkedésnek!". Május elején pedig rosszallást váltott ki Szibéria legnagyobb autonóm köztársaságában, Jakutföldön, hogy a Transznyeft társaság a Kelet-Szibériából a Csendes-óceánig vezető, 4 ezer kilométeres – felerészben a szibériai–kínai határ mentén húzódó –olajvezeték építésére 1200 kínai munkást vett fel, miközben a jakutok között csaknem 10 százalékos a munkanélküliség. Az elégedetlenkedők leszerelésére a Transznyeft végül kötelezte magát 200 helyi lakos alkalmazására.

A kínaiak tömeges bevándorlása Szibériába megállíthatatlan folyamat, ám nem feltétlenül káros – foglalt állást az angol nyelvű Pravda, azt javasolva, hogy amerikai mintára kötelezzék a kínai bevándorlókat nyelvi és állampolgári vizsgára. A Szibéria jövőjét hosszú távon elemzők pedig azt fontolgatják: tehet-e Oroszország bármit is, s ha igen, mit annak érdekében, hogy ne veszítse el teljesen Szibériát. Egy, az interneten körözött, Kínát 2100-ban ábrázoló térképen Kína nyugati határa az Urál hegységnél húzódik.

Hodorkovszkij cellájában. A börtön 10 kilométerre van a kínai határtól.

A folyamat megállítására Oroszország nem sokat tehet – véli R. James Ferguson, amerikai politikai elemző, aki egy tavalyi előadásában arra emlékeztetett: Kína, bár képes lenne rá, aligha akarja fegyverrel vagy pénzzel megszerezni Szibériát, amely hosszú távon úgyis az ölébe hullik. Ferguson szerint Szibéria várhatóan függetlenné válik. Erre a helyi oroszok is fogékonyak, akik mindig is ellenzékibbek voltak a nyugati országrészben élő polgártársaiknál. A 19. század elején még csak évente kétezer, a század végén már évi 19 ezer másként gondolkodót száműztek Szibériába. A száműzöttek száma a 19. század folyamán meghaladta az egymilliót. A szovjet érában a számok ennél is lényegesen nagyobbak voltak. A szibériaiak nem egyszer próbáltak függetlenedni Moszkvától, a forradalom idején például két független szibériai köztársaságot is kikiáltottak – az egyiket a vörösök, a másikat a fehérek verték le.

Értelmiségiek és politikai száműzöttek jóval korábban, már a jobbágyfelszabadítás után három évvel, 1864-ben létrehozták az Oblasztynyicsesztvót, azt a szibériai regionális mozgalmat, amely egyenesen egy Szibériai Egyesült Államokról szőtt terveket – sőt, Szibériai és Amerikai Egyesült Államokról, mivel II. Sándor cár Alaszkát csak három évvel később adta el az USA-nak. A Bajkál tónál fogva tartott lengyel száműzöttek fegyveres felkelést is kirobbantottak, ám a függetlenségből semmi sem lett. Ha Szibéria a jövőben függetlenné válna – mely gondolat Irkutszkban, Noviszibirszkben, Tomszkban vagy Vlagyivosztokban korántsem népszerűtlen – a világ legnagyobb területű országa jönne létre, a szárazföldek 10 százalékával, ám igen gyér, 30 millió alatti lakossággal. S mivel a demográfiai trend szerint a kínaiak rövid idő alatt többségbe kerülhetnek, egy független Szibéria minden bizonnyal Kína-barát ország lenne.

Így aztán egyesek arra a következtetésre jutnak – így például az interneten Final Historian, azaz Utolsó történész néven publikáló külpolitikai elemző –, hogy Oroszország akkor járna a legjobban, ha gyorsan eladná Szibéria keleti részét (Szibéria uráli és észak-kazah területeit különben csak Nyugaton számítják Szibériához, Oroszországban nem). Mégpedig, ahogy Alaszkával tette 1867-ben: az USA-nak kellene jó pénzért eladnia. Így az orosz–kínai probléma amerikai–kínai konfliktussá válna, a sokmilliárd dolláros bevételből pedig Oroszország modernizálhatná megmaradt területeit.

Mindez persze csak spekuláció. A realitás egyelőre az, hogy nyersanyagkincsein túl Szibéria – amely a cári birodalomban és a Szovjetunióban a világ legnagyobb fegyenctelepe volt – ma ismét jó szolgálatot tesz Moszkva számára azzal, hogy oda száműzheti mindazokat, akik kényelmetlenek a számára, mint például Vlagyimir Hodorkovszkijt. A Kremllel összeakaszkodott, meg nem fizetett adótartozásai miatt kilencéves börtönbüntetéséből egyet már letöltött Mihail Hodorkovszkij egykori olajmágnás a fegyenctelepből félmilliós várossá duzzadt Csita melletti Krasznokamenszkben – ügyvédeitől származó sajtóértesülések szerint bölcsészdoktori értekezést készül írni. A téma: Szibéria észrevétlen kínai gyarmatosítása.

Gerlóczy Ferenc