Buda Béla

Buda Béla: Világos, hogy eredetük történelmi, de a tudomány keveset tud róluk. A közvélemény még tájékozatlanabb. A szociálpszichológiának sok tennivalója volna az ügyben: elemezhetné a félelmek tartalmát, közvélemény-kutatásokkal vizsgálhatná az elterjedtségüket. Lehet, hogy voltak felmérések ezek a területen, de az eredmények nem váltak közismertté, illetve az egyes pártok, illetve médiumok rögtön a saját felfogásuk szerint értelmezték. Ezután engem is meglepetésként ért, hogy a köztársasági elnök kitért erre a témára. Nekem is az a véleményem, hogy mindkét politikai oldal félelmet kelt, ami összefüggésben áll a huszadik század valójában feldolgozatlan történelmi eseményeivel. Ezek közül az egyik a holokauszt, mely az egész túlélő magyar lakosságot, származására való tekintet nélkül, ma is szorongásban tartja. A másik a Rákosi-korszak, a kommunista terror, amelyre 1945 után senki sem számított Magyarországon. A múltból eredő félelmekhez társul még valami, amely az előzményektől nem független: tartunk az utcai erőszaktól, ugyanakkor szembe kell néznünk a gazdasági válsággal, azzal, hogy az egzisztenciánk egyik pillanatról a másikra összeomolhat. Napjaink szorongásai egyben társíthatók ahhoz is, hogy elszálltak a rendszerváltáshoz fűzött  illúziók. A nyolcvanas évek végén még erős volt az optimizmus a magyar társadalomban, a Nyugat-Európához mérhető polgári lét ígéretét sokan elhitték. A politikai kampányok során mind a három fajta félelemmel manipulálnak a kommunikációs szakemberek. 

hvg. hu: Érdemes elkülöníteni a múltból öröklött, traumákhoz kötődő félelmeket a jelenlegi, egzisztenciális szorongástól. Mintha a Kádár-korszak viszonylagos létbiztonsághoz szokott középosztálya most szembesülne azzal, hogy nincs fölötte védőernyő.

B.B.: Évtizedeken át azt a látszatot keltette a politika, hogy védelmezi a társadalmi csoportok érdekeit, számára mindennél fontosabb az életszínvonal emelése, vagy legalábbis szinten tartása. Ez a rendszerváltás után is tovább élő érzelmi viszonyt alakított ki az emberekben. Most azonban jónéhányan úgy gondolják, a hatalom levette róluk a kezét. A 2002-es választásokon győztes párt azzal az ígérettel indult, hogy jóléti fordulatot hajt végre, azóta megrendült a bizalom a kormányzók és a kormányzottak között, ami bizonytalanná tette a jövőképet.

Arról, hogy mit hoz a jövő, egészen mást mondanak a kormánypártok, és mást az ellenzék. A helyzet kissé hasonlít arra, amikor az idős Kádár már megzavarodott, és a Politikai Bizottság előtt összefüggéstelenül beszélt arról, hogy “nincs válság, nincs semmi baj”. Tény, hogy most is rendkívül rossz a kormányzati intézkedések kommunikációja, így a váratlanul bejelentett takarékossági csomagokat nem tudják hihetően megokolni. Az eddigi megszorításokat mindig újabbak követték, vagyis az emberek úgy érzik, hogy sohasem érünk az alagút végére, mindig van folytatás – szoronganak. A sajtóban megjelenő kiszivárogtatások csak erősítik ezt a benyomást. Erre a legújabb példa a Draskovics Tibor által javasolt megszorítások, a “negyedik Gyurcsány-csomag”, mely újabb elbocsátásokat, és a kedvezményes lakáshitelek felmondását tartalmazza. Bár a miniszterelnök cáfolta a küszöbön álló megszorítások hírét, ennek kevesen adnak hitelt. Tény, hogy a kormányfő üzeneteit továbbító kommunikációs csapat egyre rosszabb hatásfokkal működik.

hvg.hu: Lehet, hogy egyesek rájátszanak a múlt kísérteteitől való félelemre, de ezek az ordas eszmék most is jelen vannak.

B.B.: Az antiszemitizmustól való félelem már csak azért is reális a magyar társadalomban, mert a zsidógyűlölet a világ számos pontján jelen van. Az NDK-ban, a létező szocializmus mintaállamában a fal leomlása után azonnal megjelentek a helyi neonácik, Ukrajnában, Oroszországban is masíroznak, és akkor még nem is beszéltünk a militáns iszlám és Izrael konfliktusáról. Ilyen viszonyok között a magyar politikai elit a rendszerváltást követően rendkívül óvatlan volt a téma kezelésében. A jobboldalon sokan hibáztak akkoriban. Köztük volt Grezsa Ferenc pszichiáter is, egykori tanítványom, aki Apák és fiúk címmel írt egy rossz ízű pamfletet. Erre, és más írásokra hivatkozva polarizálódott a rendszerváltás után a magyar társadalom, melynek egy része ma sem képes megbocsátani a sérelmeit a másiknak. Ez az oka annak, hogy sok jobboldali katasztrófának tartja a baloldali kormányzást, és fordítva. A félelemkeltés kölcsönös, a sajtó kettészakadt, az egyik oldal lapjai folyamatosan vádolják másikat, a politikusok gesztusai mögött hátsó szándékokat keresnek.

Közben a társadalom belefáradt a politikába. Ezt tanúsítja egy minapi felmérés, amely szerint szokatlanul kevesen vennének részt a parlamenti választáson, ha azt a következő vasárnap tartanák meg. Sólyom László félelemoldó kezdeményezésétől - ilyen viszonyok között - csodákat nem lehet várni. De talán sikerül jobb belátásra bírni a magyar politika szereplőit, hogy ne a riválissal szemben táplált félelmet tekintsék az első számú mozgosító erőnek, ne a félelem tartson össze egy pártot. A félelemnek végső soron lehet pozitív szerepe is a mai magyar politikában:  a válságtól fenyegetve érezvén magát, a politikai elit talán rákényszerül a minimális konszenzusra, ami egyre inkább elengedhetetlennek tűnik. 

Pelle János