Ugró Gyula

Újpestet a 19. század végén nyilvánították várossá, és ekkor vált igazi, modern településsé. A sorra odatelepülő gyárak vonzották a munkásokat, a házak gomba módra nőttek ki a földből. Szükség volt városi infrastruktúrára: meg kellett teremteni a vezetékes víz- és az áramszolgáltatást, új utakat, középületeket kellett építeni, köztük a városházát is. De erre a célra nem álltak rendelkezésre pénzügyi források, a helyi adókat pedig nem lehetett korlátlanul növelni. A város kölcsönt vett fel (1909-ben 2,4 millió koronát) amelyet az utcák kövezésére, új vágóhíd építésére és telekvásárlásra fordított Többet már nem tudott szerezni a bankoktól, elviselhető feltételek mellett.

Ekkor Ugró Gyula, aki 1907 és 1913 között volt a város polgármestere, a képviselőtestület jóváhagyásával olyan módszerhez folyamodott, mely abban az időben ritkaság volt: magánvállalatoknak koncessziót adott a víz- és az áramszolgáltatás bevezetésére. A kemény tárgyalások után létrejött megállapodás nyomán mindkét közmű 1912-től már működésbe is lépett. Az Ister vízmű és a Phőbus áramszolgáltató jelentős tényezővé vált Újpesten, és a polgármesternek lehetősége nyílt arra is, hogy nagyszabású szociális lakásépítési programba fogjon. Ugró hivatali idejében Újpest - Budapest, Temesvár, Pozsony után - az ország negyedik legnagyobb iparvárosa lett.

De Ugró Gyula sikerei, a város lassan áttekinthetetlenné váló gazdasági vállalkozásai nem váltottak ki egyértelmű lelkesedést a képviselő testületben, és még támogatói is megorroltak ellentmondást nem tűrő egyszemélyi vezetése miatt. „A régi vezetéshez kötődő klikkek, akiket kiszorított a húsosfazék mellől, eleve ellenségei voltak. Kielégítetlennek érezte magát saját eredeti tábora, a független érzelmű kisiparosság is, akik egyelőre kevés közvetlen hasznát látták a hatalmas beruházásoknak, viszont egyre jobban féltek attól, hogy a város túlköltekezését az ő pénztárcájuk bánja majd. Mindenféle panamavádakról suttogtak, és már egy látszólag mellékes esemény is elegendő volt ahhoz., hogy a sok irányból feltörő ellenszenv, közös tárgyat találva, felszínre törjön és egyesüljön”, írja Sípos András várostörténész.

A mellékes eseményt, ami a polgármester vesztét okozta, Babits Mihály Kártyavár című regényében szinte riportszerű hűséggel örökítette meg. (A Nyugat 1915-16-os évfolyamaiban jelent meg, majd 1924-ben önálló könyvként is kiadták.) Babits 1911-ben az Újpesti Főreál Gimnáziumban tanított, mely 1924-ben Könyves Kálmán nevét vette fel. Bár az író Rákospalotán lakott, pontosan tudta, mi folyik az újpesti városházán, illetve a helyi társadalomban. Regényében Újpestet Újvárosnak, Ugró Gyulát pedig Madár Jánosnak nevezi, de ettől eltekintve pontos korrajzzal szolgál, érzékelteti a rohamosan fejlődő, de ellentmondásokkal teli település dilemmáit. Tömeglélektani szempontból különösen figyelemre méltó, ahogy az autoriter eszközökkel kormányzó, de tehetséges és tisztességes polgármester iránti ellenszenv eszkalálódását bemutatja. A helyiek szemében nem számítanak az elért látványos sikerek, mert az irigység és az egyéni érdek erősebbnek bizonyul minden racionális megfontolásnál.

A regény főszereplője, Partos Gyula újonnan ide helyezett járásbíró összeakad régi ismerősével, Kovács Endre tanítóval, aki így mutatja be Madár Jánost: „Legjobb lesz, ha magával a polgármesterrel beszélsz. Majd én elviszlek hozzá: tudod, úgy külsőleg jól vagyok vele. Még abból az időből, amikor ő is magamfajta szegény legény volt még. Hej, mennyit dolgoztam érdekében: nélkülem, sohse lett volna polgármester: mert tudod, mint tanítónak, régi helybelinek és már kiszemelt igazgatónak volt egy kis befolyásom az iparosság körében. Tudod, naiv, naiv voltam még, ifjú és bohó: sok mindent vártam tőle, mert zseniális ember, azt meg kell adni: de hát tudod, a hatalom, a hatalmi őrület! Aztán ez a korrupt rendszer! Ne is beszéljünk róla: itt minden panama.”

Ahogy ezt Babits leírja, 1911 őszén a képviselőtestület egy „nagypolitikai” ürügyre hivatkozva bizottságot hozott létre, „Újpest város vagyoni állapotának megvizsgálása és megállapítása és a városi adminisztráció ellenőrzése” céljából. A „kilences bizottság” ugyan évekig tartó vizsgálódással sem tudta igazolni a korrupció vádját, de a bizalom megingását látva Ugró Gyula lemondott. A megkeseredett várospolitikus kérte a nyugdíjazását, és soha többé nem jelöltette magát polgármesternek.. Igaz, az 1920-as évektől ismét bekapcsolódott a közügyekbe, részt vett a képviselőtestületi bizottság munkájában. Fontosabb műveit ebben az időszakban, nyugdíjasként írta meg, így az Újpest történetét összefoglaló monográfiát is Megérte a náci, majd kommunista hatalomátvételt, és 1949-ben bekövetkezett haláláig ügyvédként tevékenykedett.

J. P.