Kármán Irén. Ügyében nyár óta nyomoznak. © Mizik Marcell

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ki állhat a Kármán Irént ért támadás hátterében. Egyrészt súlyosan bántalmazták, és még meg is kötözték, ami  – a rendőrök szóhasználatával élve mindenképpen idegenkezűségre utal. Várhatóan – rövidesen be is szüntetik a nyomozást, miután a tettest hiába keresték Kármán Irén családjában, illetve közvetlen környezetében. Másrészt viszont egyetlen embernek fűződhet konkrét, egyértelmű érdeke ahhoz, hogy a médiában szerepeljen, és ezzel ingyen reklámra tegyen szert. Annak, aki könyvet publikál, amely iránt minden lehető eszközzel fel akarja kelteni az érdeklődést, hogy minél többet adjanak el belőle. A rendszerváltás körül nálunk is volt egy újságíró, aki magára lövetett egy kapualjban, hogy elhitesse, a maffia akar bosszút állni rajta, mert épp leleplezte. Vagyis ha Irén, akinek szabadúszó újságíróként különösen jól jönne a könyvpiaci siker, a közvélemény megtévesztéséhez folyamodott volna, semmi újat nem talált volna ki.

De ne legyünk rosszhiszeműek. Hátha tényleg a maffia emelt kezet a tényfeltáró újságírás Jeanne d’Arc-jára? Ahhoz, hogy véleményt alkossunk, előbb nézzük meg dokumentumfilmjét. Hiszen ebben a műfajban számos rendkívüli alkotás született, amely új információkat tartalmaz, illetve a meglévő ismereteket új összefüggésbe ágyazza. Hogy ne menjünk nagyon messzire, ilyen a svéd televízióban nemrég bemutatott tényfeltáró film, amely a Magyarország által is vásárolt Gripen vadászgépek eladása körüli „jutalmazásokra” derít fényt, és amelynek alapján rendőrségi nyomozás is indult. Sajnos, új momentummal Kármán Irén filmjében – melynek a kilencvenes évek első felében végzett olajszőkítés inkább apropója, mint tényleges tárgya – nem találkoztunk

A könyvként kiadott, illetve megfilmesített anyag és utóélete három, egymással állítólag összefüggő teóriát jelenít meg. Először azt, hogy az olajszőkítés és az azzal szorosan összefüggő korrupció a rendszerváltás után behálózta a teljes politikai életet. A milliárdokat bezsebelő maffiózók markukban tartották legalább három parlamenti ciklus képviselőit 1990 és 2002 között, beleértve a minisztereket is, különös tekintettel a pénzügyi és a belügyi tárcák birtokosaira. Második sugallata az, hogy a romlottság és a korrupció kiterjedt a rendőrségre is, különös tekintettel az „olajügyek” két fészkére, Bács-Kiskun, valamint Békés megyére.

A maffiózókkal szövetkezett egyenruhások minden további nélkül képesek voltak eltenni láb alól becsületes társaikat, akiket nem lehetett megvesztegetni. Többek között Kuzma Mihály alezredes és Szabó Tibor rendőr halála szárad a lelkükön. A rendőrségen belüli alvilági viszonyokról a korabeli médiában gyakran szereplő két volt rendőr, Karancsi Tibor és Sándor István („Papa”) is beszél, utóbbi saját kálváriáját összefüggésbe hozza a felderítetlen „olajügyekkel”. Végül, a harmadik feltételezés: miért verték meg és kötözték meg ismeretlen tettesek a szerzőt, Kármán Irént, ha nem azért, mert túlságosan veszélyesnek találták gondolatmenetét?

Senki sem tagadja, hogy a kilencvenes években nagyüzemben folyt az olajszőkítés, különösen az Alföldön, az elhagyott szovjet és magyar katonai bázisokon, illetve téesz-központokban. És az sem újság, hogy a magyar rendőrségen mint zárt testületen belül számos bűncselekmény történt, és ezek egy részét eltussolják. De a logikában ismeretes az elégséges alap törvénye. Eszerint egy állítás csak akkor helytálló, ha igaz érvekkel sikerül alátámasztani. Ilyen értelemben az egész Kármán Irén-féle oknyomozás önmaga körül forgó, ugyanazt a leegyszerűsített üzenetet ismételgető maffiamantra.

A bemutatón nem volt ott Sándor István, aki időközben összeveszett Kármán Irénnel. Viszont amikor kivilágosodott a terem, a közönség elé penderült egy terepruhás úriember, aki a stáblista szerint a film legfőbb „információs forrása” volt. Annyit lehetett tudni róla, hogy Bács-Kiskun megyében lakik, és egykori III/II-es ügynök, volt MDF-es képviselő. Amit ott előadott, mindazoknak, akiknek nem volt elég az, amit láttak, adalékul szolgálhat egy alapos pszichiátriai diagnózishoz. Summázata: mindenki lop, csal, emberemlékezet óta a maffia az úr Magyarországon, a gazemberek keze mindenhová elér. És persze az úriember mindehhez a zagyva beszédhez nem volt hajlandó a nevét adni, viszont a médiától várja, hogy „fényt derítsen azt igazságra”.

Érdemes lenne eltűnődni azon, hogy az egykori kormánypárt, az 1990-es választásokon győztes MDF tagjai közül hányan lettek patologikus személyiségek, akik szinte vonzzák magukhoz a hasonló figurákat. Egyikükhöz, Nógrádi Zsolthoz, az „olajügy” egyik koronatanújához, a kisgazda Pallag László „olajbizottsági elnök” pártfogoltjához személyesen is szerencsém volt. Vagy három órán hallgattam összefüggéstelen rablómeséit egy elképesztően ízléstelenül berendezett Pest környéki családi házban, ahová a maffia elől rejtőzött el, de a média munkatársait azért hajlandó volt fogadni…

Minden összeesküvés-elmélet azzal nyer híveket, hogy „hátha van benne valami”. De ne várja Kármán Irén, hogy vevők legyünk sokszor ismételt teóriáira, amelyek már a könyökünkön jönnek ki. Ezen még a Duna-parti incidens sem tudott változtatni

Pelle János