Tóthné Kecskeméti Katalin © Pelle János

Tóthné Kecskeméti Katalin, a hódmezővásárhelyi Varga Tamás iskola igazgatója a helyi Integrált Pedagógiai Program egyik kidolgozója. Nyolcadik éve önkormányzati képviselő, az oktatási, ifjúsági és sportbizottság elnöke.

hvg.hu: Hogyhogy elszánták magukat az oktatási intézmények átalakítására?

Tóthné Kecskeméti Katalin: Fogy az iskolás gyermekek száma, a városban ugyanúgy, mint az országban. Ugyanakkor a pénzügyi megszorítások, elvonások éreztették hatásukat: az eddigi intézményrendszer túl nagy volt a szükséglethez képest, tekintetbe véve a demográfiai tendenciákat. A város vezetése már évekkel ezelőtt foglalkozott az átalakítás tervével, figyelemmel kísérte a tanárok kompetencia-mérésének eredményeit. Fontosnak tartotta, hogy a huszonegyedik századnak megfelelő, korszerű oktatási intézményekkel rendelkezzen a város. Ugyanakkor célul tűzte ki a szegregáció felszámolását, az integráció megvalósítását.

hvg.hu: Sok pedagógus állítja, hogy nem tudnak dolgozni, ha egy bizonyos aránynál több „problémás” gyerek van az osztályban, akiknek jó része cigány származású.

T.K.K.: A gondot jól ismerjük. Szakmai okokra hivatkozva nálunk is megszaporodtak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a Szántó Kovács János iskolában, nagy részük cigány volt. Ezt az iskolát 2007. július elsejével felszámolta a város. A tanulókat alapos előkészítő és tájékoztató munka után szétosztották a város többi iskolája között, és szeptembertől iskolabuszok hozzák-viszik őket. Az addigi tizenegy általános iskolából hatot tartottunk meg, az átalakítás összesen 3200 vásárhelyi gyereket érintett. A kisebbséghez tartozók számáról nem vezethetünk nyilvántartást, ezért erről nincs adatunk.

© Vásárhelyi önkormányzat

hvg.hu: Hogyan fogadtatták el a gyerekekkel és a szülőkkel a változásokat?

T.K.K.: Először a tantestületeket győztük meg arról, hogy új feladat, új kihívás vár rájuk, s ehhez új módszerek kellenek. Így például a gyerekek kisebb csoportokban, egymást segítve tanulnak, természetesen pedagógus irányításával. A Szántó Kovács János iskola tantestülete módszertanilag is jól képzett tanárokból állt. Jó kapcsolatot építettek ki az oda járó gyerekek szüleivel. Közreműködésükkel rendhagyó szülői értekezleteket, szülői fórumokat tartottunk, és mindenkinek megadtuk a lehetőséget, hogy mondja el a véleményét. Ugyanakkor beszéltünk a jobb iskolákban tanulók szüleivel is, ilyen a mi iskolánk, a Varga Tamás. A szétosztott gyerekek legnagyobb csoportja ide került, ugyanis ez az iskola van legközelebb a felszámolthoz. Szülői esteket rendeztünk, ahol oldott légkörben mindenki elmondhatta a véleményét. Egyébként már korábban is igyekeztünk az oktatásnak multikulturális tartalmat adni, vagyis a gyerekek és a tanárok találkoztak a roma kisebbséggel. Szerencsére találtunk olyan szülőket, akik vállalták, hogy bemutatják a saját kultúrájukat. Ma már szinte megkülönböztethetetlenek az iskola régi és most szeptemberben beiratkozott diákjai. Az oktatás színvonala közben nem csökkent, ezt tükrözik a félévben letett házi vizsgák eredményei.

hvg.hu: Az Oktatási Minisztérium ugyanezt az integrációt szorgalmazza, de mintha a központi törekvések kevésbé lennének sikeresek, mint ez a helyi kezdeményezés. Mi lehet ennek az oka?

T.K.K.: A központi intézkedésekből hiányzik az alapos előkészítő munka. Határidőket szabnak, kijelentik, hogy amit eddig csináltak az oktatásban, azt ezentúl másképp kell – azután ennyiben is marad a dolog. Rá kell hangolódniuk az integrációra mind a pedagógusoknak, mind a szülőknek, mind a gyerekeknek. Ezt parancsszóra nem lehet végrehajtani. Tapasztalom, hogy azok a pedagógusok, akik meg vannak győződve arról, hogy az integráció jó és fontos dolog, akik hisznek benne, azok eredményeket is érnek el. Fél év után már látjuk, hogy jó úton járunk, az iskolabuszozás eleve összehozza a gyerekeket. A külterületen, a tanyavilágban élő tanulók körében eleinte még érezhető volt a szorongás, a szülők is féltették a gyerekeiket. Ez mostanra megszűnt. A buszokon, ezt magam is észleltem, már kifejezetten jó, felszabadult a hangulat. Új barátságok alakultak ki a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó gyerekek között. A hátrányos helyzetű tanulók kifejezetten örülnek, hogy jobb körülmények közé kerültek. A jelek máris biztatóak. De munkánk eredménye száz százalékosan csak három-négy év múlva mutatkozik majd meg.

Ménesi Sándor a felszámolt Szántó Kovács János általános iskolában egy felzárkóztató osztályt vezetett, nagy tapasztalatot szerzett a problémás gyerekek nevelésében.

hvg.hu: Kiket tanított, hová kerültek a „gyerekei”?

Ménesi Sándor: Hozzám tucatnyi cigány gyerek járt, akiknek a csökkentett, úgynevezett minimum tananyagot kellett elsajátítaniuk, hosszabb idő alatt, más módszerekkel, mint a többségnek. A legnehezebb dolgom a lányokkal volt, mert az ő iskoláztatásukat a cigány családok gyakran nemhogy pártolják, inkább akadályozzák. Az ő közösségükben a nők elsősorban családanyák, és ehhez nincs szükség iskolára. Egyébként nem a gyerekek szellemi képességeivel volt baj, hanem azzal, hogy magatartási zavaraik voltak, nem akartak tanulni. A város peremkerületeiben élő, népes családokból érkeztek, ahol a nevelésre kevés gondot fordítottak. A szülők iskolázottsága alacsony volt, sok volt közöttük a munkanélküli.

Diákjainkat alapvetően két intézmény között osztották el. A legtöbben a Szent István általános iskolába kerültek, amely a hivatalos jogutód. A Szent Istvánba néhány pedagógussal együtt közel ötven gyerek jött át, közülük 15 volt a sajátos nevelési igényű, és 28 a halmozottan hátrányos helyzetű. A gyerekek többsége, 75-80 tanuló a Varga Tamás iskolába került át. Az átszervezéssel együtt megszűntek Vásárhely tanyasi iskolái is, köztük Batidán, Szikáncson vagy Erzsébeten. Onnan buszok hozzák be reggelente a gyerekeket, vagy nyolcvanat, a Klauzál Gábor iskolába.

hvg.hu: Hogyan lehet rávenni ezeket a gyerekeket arra, hogy tanuljanak, mert ez szolgálja jövendő céljaikat?

M.S.: Nehéz ügy, különös tekintettel arra, hogy a mai világban kevés értéke van a tanulásnak. De ha a saját, hasonló környezetükből indult, sikeres embereket állítunk eléjük példaképként, fel lehet kelteni az ambícióikat. Volt nálunk például egy cigány fiú, aki most jogi egyetemre jár. Őt hívtuk vissza mint példaképet. Beszélt az általa megtett útról, s ez sokkal meggyőzőbb volt, mintha mi buzdítottuk volna tanulásra a gyerekeket.

hvg.hu: Nyilván a szülőket is meg kellett győzni.

M.S.: Elmagyaráztuk nekik a város új iskolai körzethatárait. Lehetőséget kaptak arra, hogy a város bármely iskolájába beírathassák a gyerekeiket, ami csökkentette az ellenállásukat. Remélem, sikerült meggyőzni őket arról, hogy a gyerekeiknek mindenképpen szakmát kell tanulniuk, ha vinni akarják valamire az életben. A városban létezik az Útravaló program is, amely megpróbálja a hátrányos helyzetű tanulókat hozzásegíteni az érettségit adó szakközépiskolák elvégzéséhez, egy „pótapa” mentor-tanár közreműködésével.

Lázár János © Horváth Szabolcs

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz sokat szereplő képviselője az oktatási integráció elkötelezett híve. Az általa vezetett önkormányzat döntött úgy, hogy a városnak  meg kell valósítania azt, ami felülről kezdeményezve nem megy.

hvg.hu: Mindkét politikai oldal elismeri a vásárhelyi kezdeményezés óriási jelentőségét, csodájára járnak annak, ami itt az integráció terén történik. Magyar Bálint lelkesen nyilatkozott, de pozitív volt a véleménye Ferge Zsuzsának is.

Lázár János: Amit a kormány ezen a téren tesz, nem több mint kommunikációs lufi. A politikusok látják, hogy a nyugat-európai baloldali pártok komolyan foglalkoznak az integráció és a szegregáció kérdéskörével, ezért egyszerűen lefordítják magyarra a külföldi programokat, majd meghirdetik téziseiket a parlament plenáris ülésén. Utána minden úgy megy tovább, mint eddig. A hagyományosan baloldali vezetésű városok többségében  is  maradt a szegregáció, még akkor is, amikor a bíróságok emiatt elmarasztalják az iskolafenntartó önkormányzatokat. Pedig tudomásul kell venni, hogy közpénzből csak közegészségügyet és közoktatást szabad finanszírozni. Mi a rendelkezésünkre álló keretből mindenkinek egyenlő esélyeket próbálunk teremteni. Akinek ez a szolgáltatás nem megfelelő, járhat magánorvosi rendelőbe, vigye magániskolába a gyerekét. Nem engedhetjük meg, hogy egy akkora közösségben, mint Vásárhely, legyen egy elitiskola, és több másik, a „plebsnek”.

hvg.hu: Nehéz persze meggyőzni a gyerekeket, hogy érdemes tanulni, tervezni, amikor azt látják, hogy a szüleik jórészt munkanélküliek, és nincs jövőképük.

L.J.: A gazdasági pangás ellen az önkormányzat sem tud sokat tenni. Az oktatás átalakítása során több problémával is szembekerültünk. A tantestületeket nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy vállalják a felzárkóztatás nehézségeit. A szülők sem értették, hogy a gyereküknek miért kell kiszakadnia a megszokott a környezetből, ahová eddig járt. A tanulók is együtt akartak maradni a nyilvánvalóan szegregált iskolában. De a középosztályi szülőket sem volt könnyű rávenni arra, hogy szembesüljenek a társadalmi valósággal, fogadják el osztálytársnak a hátrányos helyzetű gyerekeket. Arra törekedtünk, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya egyetlen osztályban se haladja meg a tizenöt százalékot.

Sajnos, sok nálunk az olyan család, ahol a gyerekek is alapvető beilleszkedési problémákkal küszködnek, nincsenek tisztában az alapvető higiéniával, szubkultúrájuk nonkonformista. Nálunk is előfordul, hogy a munkakerülő szülő megfenyegeti a pedagógust, ráborítja az asztalt, ordít vele. De ezzel szembe kell nézni, mert ez ma már nem a kisebbség, hanem a többség problémája, a realitás. Elhatároztuk, nem várunk arra, hogy majd a kormány megoldja a problémáinkat, nekünk magunknak kell velük szembenézni. Mert akármelyik párt kormányozza is Magyarországot, itt, helyben kell jó megoldásokat találni. Alulról kell építkeznünk. Ezt minden helyi párt megérti és elfogadja, ezért tudunk velük konstruktívan együtt dolgozni a képviselőtestületben, együttműködni többek között az oktatás integrációjának területén is. Célunk, hogy itt helyben alternatívát mutassunk fel, mintát nyújtsunk, amellyel orvosolni lehet az ország problémáit az oktatás területén is.

Pelle János