A Fővárosi Bíróság Kulcsár-perében – a gazdasági ügyekben lassan már trenddé vált enyhe szankciókat megtörve – ha nem is drákói, ám vitathatatlanul elrettentő ítéleteket osztottak ki. Külön figyelemreméltó, hogy a vagyonelkobzás mértéke arányos a tett súlyával. (Ámbár a dologban kulcsszerepet játszó pénzintézet, a K&H Bank egykori vezérigazgatóját felmentették.)

Hosszú idő óta először láthatja a közvélemény, hogy milliárdos összegű, fehérgalléros cselekmények retorziója nem csupán tessék-lássék alibi-verdikt. Lakosságunk elemi igazságérzetét különösen a felfüggesztett börtönévek teszik próbára. Mikor azt tapasztalják: a pár milliós betörés vagy gépjárműlopás elkövetői letöltendőt kapnak. Ellenben a százszor nagyobb volumenű csalások Armani öltönyös tettesei kisétálhatnak a tárgyalóteremből.

 E sorok írója a per tavalyelőtti kezdetekor leírta, hogy a vád alá helyezett bűnszövetkezet valószínűleg egyszerre volt pénzmosoda, közpénzszivattyú, balekok pénzét elhazardírozó joghézagos üzleti vircsaft és titkos pártbüdzsé-feltöltő akció. A teljes igazság valószínűleg egyáltalán nem, vagy csak sokára fog jogilag is bizonyítható módon kiderülni. Diagnózisunk be is jött: a bíróság szimpla köztörvényes tényállásokért porciózta ki a rács mögött eltöltendő időt.

A vádlottak hátterét alkotó kliensrendszer, illetve a pénzösszegek mozgatását olajozottá tevő belpolitikai szálak mibenlétére nemigen derült jogilag legitim módon fény. A felelősség kimondása néhány gazdasági háttérember és nagyvállalkozó személyénél megrekedt. Kormányhivatalnokok, pártpolitikusok elszámoltatására hiába várt a publikum. Ugyanis a hatalom kimondott bűnrészessége csupán egy állami cég leváltott vezetőjére redukálódott. Holott nem biztosan tudható ugyan, de azért sejthető: ők itt strómanszerepet űző végrehajtók lehettek. Legalábbis hasonlóra utalnak egy független, oknyomozó újságírópáros tényfeltárásai.

 Minden írástudónak érdemes forgatni Mong Attila és György Bence méltán díjazott riportkötetét. Ott precízen felsoroltatik az összes, skandalumban bepöttyöződött, Kulcsárral, netán bűnsegédeivel üzleti vagy hivatali nexusban lévő, korábbi és mostani MSZP-potentát: Karl Imre volt szoci honatya, Kodela László, a miniszterelnökség egykorvolt humánpolitikai fejese, Baja Ferenc államtitkár, Horváth Csaba II. kerületi és Andó Sándor kőbányai polgármester. Közvetve, “hölgyismerősén” át ugyanezen a pályán focizik Kovács László ex-külügyér, jelenlegi uniós biztos, és romániai cimborája, Mudura Sándor milliárdos révén kapcsolatba hozták az üggyel Medgyessy Péter akkori miniszterelnököt is. És akkor a titokzatos “Gyurcsányiról”, a gyanú szerint illegális tranzakciókban kulcsszerepet játszó Britton levetett gépkocsijával furikázó Puch László MSZP-pénztárnokról vagy a férje révén közvetve érintett Lamperth Mónika akkori belügyminiszterről még nem is ejtettünk szót.

Egy-két ilyen közvetett személyi kötődés akár lehetne véletlen, na de ennyi? Vitán felül áll, hogy a brókerügyben sokkal inkább érintett a jelenlegi koalíció – a “kiváló SZDSZ-es pártkapcsolatokkal rendelkező, az Állami Autópálya-kezelő Rt. előtt különböző állami társaságokban a párt delegáltjaként dolgozó” Bitvai Miklós révén még a (momentán ellenzéki) kisebbik pártja is –, mint a jobboldal. Így a Fidesznek inkább kirobbantani állt érdekében az ügyet, szemben a kormánnyal, amely elleplezni akarta. Ugyanez volt a helyzet - fordított szereposztásban - a Varga Tamás- és Kaya Ibrahim-ügyben. Ha emlékezetünk nem csal, az itt-ott összefonódó székház-, kőbánya- és fantomcégügyekben egyetlen Fidesz-politikus sem állt bíróság elé. Mégis azt zengte – jogosan – a főáramú média, hogy ez a “fiúk” simlije volt. Ha politikusok és bűnözők útja túl sokszor keresztezi egymást, ha az ingerküszöböt túlhaladó mértékben vannak átfedések, ott véletlen egybeesésről beszélni szánalmas naivitás vagy tudatos hazugság. Hogy a nagyközönség felé ez a mű nem lett agyonhivatkozva és túlidézve,  abban nyilván közrejátszhatott, hogy álbrókerünk ügyfelei a médiaelitben is felülreprezentálva voltak jelen: egykori MTV-műsorvezetőtől a Tv2 volt elnökén át a Népszava akkori tulajdonosán keresztül a Sláger Rádió korabeli vezérigazgatójáig húzódik a sor.

 Aligha lenne hát méltányos fenti összefüggések homályban maradásáért az igazságszolgáltatást elmeszelni. Hisz nagyon valószínű: a terhelti kör fölött állók, a tranzakciókat befolyásuk-hatalmuk révén fedezni próbálók ügyeltek rá, hogy közreműködői (és haszonélvező) szerepüknek jogilag bizonyítható nyoma ne maradjon. A lebukottak pedig – finoman szólva – nem voltak bőbeszédűek. Nagy kérdés, hogy a vádlottak – Kulcsárt leszámítva - miért hallgattak? Önmentésen túl volt-e más funkciója is a csendnek? Megkockáztatjuk, hogy talán igen. A gyanúba fogottak többsége esetleg politikai védelemben reménykedett. Ha már kimondtuk, járjuk is körül eme jelzős szerkezetet. Demokráciában papíron ilyen fogalom nincs. S gyakorlatilag is valószínűtlen, hogy közvetlen, nyers – állampárti – formában működhetne. Elmúltak azon idők, mikor elég volt egy, a pártközpontból megeresztett telefon, s a fogdaajtók megnyíltak, a kínos panamák eltussoltattak. Manapság ez így, direktben nem kivitelezhető.

Csakhogy gazdasági elitünk oroszlánrésze a diktatúrában (vagy a rendszer összeomlása utáni joghézagos zűrzavarban) szocializálódott. Amikor informális háttéralkukkal rengeteg dolog elintézhető volt. S ha napjainkban egyik-másik vádlottak padjára kerül, szeretné elhinni, hogy ma is létezik ilyenfajta politikai védelem. A remény hal meg utoljára. Ugyanakkor az indirekt módon érintett közemberek pedig szerették volna elhitetni, hogy létezik. Mégpedig a saját érdekükben. Valószínűsíthető, hogy közvetítőkön át üzentek a rabosított embereiknek: tartsátok a szátok és kimosunk benneteket. Nyilván kellemetlen lett volna, ha egyikük felborítja az éjjelidényt. Most, hogy első fokon kiderült, a bírói áfiumot hatástalanító politikai varázslat nem szuperál, érdeklődéssel nézzük a fejleményeket. Lesz-e olyan elítélt, aki börtöntől fenyegetve, protektoraiban csalódva kitálal? Persze érdemes kivárni a jogerőre emelkedést.

Papp László Tamás