Molnár Balázs © hvg.hu

Két év kellett, hogy egy 2006 őszi feltételezett bűncselekmény miatt vádat emeljenek a Kurucinfo főszerkesztője ellen. A rasszista híroldalt irányító újságíró, Molnár Balázs a gyanú szerint közreműködött egyes bírák személyes adatainak publikálásában. Ez jó apropót szolgáltat, hogy áttekintsük az ultrajobb peremén kipattant belviszály természetét. Gyakran ugyanolyan érzelmi-indulati alapon ítélik meg a radikális jobbot, mint ahogy azok szokták démonizálni bűnbakjaikat. Pedig a szélsőségek féken és mederben tartásának eszköze nem a hisztérikus túlreagálás, hanem a pontos diagnózis fejlődés- és hanyatlástörténetükről. Az ilyen mozgalmak, közösségi terek félelmünkből táplálkoznak, viszont az irónia gyorsan kivégzi őket.

Rögvest bocsássuk előre: a Kurucinfo-főszerkesztő személyének leleplezése nem Tomcat érdeme.   Hogy az oldalt Molnár Balázs szerkeszti, az az MTI 2006. október 5-i beszámolójából is kiderül. Eszerint „három férfi csütörtökön feljelentette magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert a Magyar Televízió székházának ostroma idején,   állításuk szerint, részt vettek a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű megrongálásában. Molnár Balázs, a kurucinfo.hu internetes portál főszerkesztője az önfeljelentés előtt újságíróknak elmondta: elege van abból, hogy a rendőrség politikai foglyok üldözésével van elfoglalva, és másokat is arra biztat, kövessék példáját és jelentsék fel magukat.”

Bár az oldal webcímét a tudósítás pontatlanul közli (valójában előbb kuruc.hu, majd kuruc.info néven futott) a lényeget illetően megfelel a tényeknek. Emberünk nemigen titkolta, hogy ő csinálja a vérjobbos portált, mielőtt az illegalitás homályába burkolózott volna. Ettől függetlenül, a Kurucinfo és a Tomcat fémjelezte Bombagyár között folyó háború megerősíti e cikk írójának korábban kifejtett álláspontját: a világháló használata nemcsak a feltételezett „zsidó médiahatalmat” kerüli meg, értékeli le, de egyben gyengíti is az ellenőrzés lehetőségét, amelyet a szélsőjobb vezetői potenciális táborukra gyakorolhatnak.

Terry Gilliamet citálva, „a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban” egy külföldön regisztrált (és letiltás után máshol pillanatok alatt újra bejegyezhető) honlapot nehezebb törvényileg üldözni, mint a szélsőjobb (általában a szélsőségek) hagyományos orgánumait. A világháló biztosította lehetőségeknek köszönhetően szabadabban uszíthatnak, gátlástalanul tiporhatnak mások jogaiba. Ugyanakkor már nem a korlátozott számú pártvezetők, lapgazdák dominálnak, hanem az osztódással szaporodó komputerhálózati gyűlöletpróféták. Vagyis a virtuális tér „demokratizálhatja” a tekintélyelvűen szerveződő jobbszélt, legalább annyira - vagy inkább jobban – bomlasztja, mint amennyire erősíti azt.   A cyberhungaristáknak emiatt ugyanaz a végzetük, mint aminek a létüket köszönhetik: az internet

Nyilvánvaló: egy „hivatalos” lap, párthírlevél, tévéműsor, sajtótájékoztató keretében nem lehet akármit büntetlenül világgá röpíteni. A nyíltan rágalmazó, erőszakra vagy más jogsértésre felhívó termék szerkesztőjét kártérítés, továbbá szabadságvesztés fenyegetheti. Kirívóan súlyos esetben a betiltás is felmerülhet.

Viszont a Kurucinfónál az eddig összes efféle próbálkozás hiábavaló volt. S mivel az ilyen típusú portálok üzemeltetőinek nincs akkora vesztenivalójuk, mint a hozzájuk képest gyorsan elszámoltatható tradicionális felületeknek, népszerűbbek is lesznek. A kisebbségek kendőzetlen, fenyegető hangvételű sértegetéséből sportot űző oldal jelenleg nagyobb látogatottságú, mint számos, lefojtva, kódoltan zsidó- és cigányellenes fórum. A radikáljobbos törzsközönség az előbbieket szókimondóan vagány, tettre kész hazafiaknak, utóbbiakat viszont gyáva, óvatoskodó árulóknak tartja. Csakhogy mindennek van hátulütője.

Ugyanis a központilag szervezett, vezérelven nyugvó szélsőjobbot ezen hátrányokért bőségesen kárpótolják az előnyök. A totalitárius kollektivizmus jegyében alakult náci és nyilas pártokban egyszemélyi uralom van. Ilyen párt- vagy sajtóintézményben nem vitatható el büntetlenül a pártelnök/főszerkesztő tekintélye és legitimitása. Hasonló szervezetszociológiai felfogás jellemezte az Imrédy világnézeti örökébe lépő MIÉP-et is. Csurka István kézi vezérléssel irányította nemcsak a pártot, de a Magyar Fórumot is. Ha valaki – például Szabó Lukács vagy Balczó Zoltán – megkérdőjelezte Csurka döntéseit, riválisként lépett fel, az illető hamar a párton kívül találta magát. A renitens békebontó a továbbiakban nem férhetett hozzá a párt infrastruktúrájához. Nem kapott helyet az újságban, elzárták előle a pénzcsapokat. Fizikailag is kizárták a párt rendezvényeiről, így képtelen volt hatásosan befolyásolni a tagságot. (Külső médiafórumokon nyilatkozhatott ugyan, de aki „zsidó szennylapokban” támadja a Szeretett Vezért, úgyis csak áruló lehet.) Költségvetési támogatás hiányában új lapot alapítani, székházat bérelni, gyűléseket csinálni hosszú távon lehetetlenséggel határos. Így hát nem csoda, hogy a nacionalista MIÉP (és a populista Kisgazdapárt) soraiból kiváltak ehették a törpepárti jelentéktelenség szikkadt kenyerét.

Ehhez képest weblapot, blogot, közösségi oldalt létrehozni szinte fillérekért lehet. Hazai (és nemzetközi) tárhely- és szerverszolgáltatók ezrei kínálják szolgáltatásaikat. A virtualitás forradalmának köszönhetően bárki olcsón megoszthatja a tömegekkel szöveg-és képállományát, videóit úgy, hogy ki sem mozdul otthonról. Ez szórólap, újság, DVD-lemez formájában milliókba (és rengeteg utánajárásba) kerülne.

Az ultrajobbos zavargások logisztikai központjai nem is a pártformációk voltak, hanem a virtuális közösségi terek. Olvasóikkal interaktív kapcsolatban lévő felületek. Ahol egyfajta sajátosan torz bázisdemokrácia váltotta fel a tekintélyelvet. Itt nem működik a piramiselvű, formális vezérlet. Csupán ötletgazdák, hangadók vannak, „elsők az egyenlők közt.” Az oldalak létrehozói nem lépnek át a fizikailag leírtató politikai valóságba. Ha akarnának, sem törekedhetnek táboruk fölötti totális dominanciára vagy ellenőrzésre. Mert ha létrejön egy szakadár csoport, nincs objektív akadálya, hogy új törzsi szállásterületet jelöljön ki a kibertérben. Önálló „ego-szoftverek” futnak, gyakran egymással rivalizálva.

A világháló, a maga autonóm, önszabályzó jellegével nemigen hasonlít a fasisztoid utópiák jövőképére. A hálózat rejtekében akármelyik „rohamosztagos” egyénné lényegülhet. Hozzászólásaiban bírálatot gyakorolhat, mi több, elindíthatja saját olvasó- és véleménynaplóját. Üvöltő robotból személyiséggé válhat. Miközben gyűlölködik, észre sem veszi, hogy beoltatott az elátkozott individualizmus vírusával. Önnön mentális rabszolgaságában akar hinni, de a rendszer logikája szabadságra ítéli. De ezzel bizonytalanság veszi körül. Nincs csalhatatlan útmutató, amihez, vagy akihez igazodni lehet. Ehelyett messiásjelöltek versengenek, sokszor ügynök- és provokátorvádakkal esnek egymásnak. Nem tűrnek maguk fölött vezért. Ifjú veszettek, akik képtelenek elviselni saját „megalkuvó”, „paktáló”, „áruló” politikusaik atyáskodó védnökségét.

Így hát a Kurucinfo, a Bombagyár (és a Magyarok Nyilai) aligha lesz a Jobbik katonai szárnya. Ahhoz ugyanis el kéne fogadni a pártpolitikai irányítást (egyszersmind lemondani a bírálat jogáról). Felsőbb szempontokban, magasabb kategóriákban gondolkodni. Amit a Kurucinfo csinál, tartalmilag kirekesztő, ízig-vérig faji alapú ideológia. Viszont formai-strukturális értelemben pont annak megkérdőjelezése. Mivel cselekvésük pusztán aberrált, véresszájú hecc. Öncélú, nihilista akcionizmus. Összeesküvés az unalom ellen. Nagyjából olyan, mint amikor dekadens, elkényeztetett bankárcsemeték a ’60-as években kirabolták a papa bankját. Vagy az életunt, kokainszívó és prostikkal mulató szaúdi aranyifjak egyik napról másikra gépeltérítők lettek. Amiben hittek, nem valamely ideológia, hanem maga a lázadás.

Amennyiben diadalt aratna a Kurucinfo által preferált faji totalitarizmus, feltehetően elsőként Molnár Balázst és kollégáit állítanák kivégzőosztag elé. Hisz létük önmagában cáfolata volna a pártimádó fanatizmusnak. Ezért is fölösleges és kontraproduktív betiltatni őket.

Papp László Tamás