Egy hónapja – Gyurcsány Ferenc karakterrajzáról és motivációiról szóló – cikkünkben azt jártuk körül,  milyen döntési alternatívák mutatkoznak a miniszterelnök számára a hatalmon maradás és távozás tükrében. Azt vetettük fel, hogy bizony mutatkoznak racionális érvek a lemondás mellett, annak függvényében, milyen szándékok lakoznak benne. Ha a politikát csak kitérőnek tekinti, akkor a ciklus kitöltése a logikus, de ha hosszú politikai pályában gondolkozik, akkor a maga szempontjából is megfontolandó a távozás lehetősége.

Gyurcsány rá két nappal megadta a választ, lemondott. De nemcsak a távozás ténye, hanem a körülményei is alátámasztják, hogy az exminiszterelnök hosszú, több cikluson átívelő politikai karrierben gondolkozik, és ez még akkor is nyilvánvaló, ha nem minden alakult úgy, ahogy eltervezte. Az előtte álló döntési tengely két végpontja a hatalmon maradás és az ellenzékbe vonulás volt, ő viszont köztes megoldást választott: úgy akart lemondani, hogy közben hatalmon marad.

Novák Zoltán © Szakács Barbara

A dolgok azonban kicsúsztak a kezéből, és kénytelen volt még egyet hátralépni, ezzel formálisan kikerült a közvetlen hatalmi centrumból, de nem nehéz belátni, hogy továbbra is a baloldal legbefolyásosabb politikusa maradt.

A következő egy év politikai küzdelmeit alapjaiban határozza meg az a tény, hogy a baloldali vezéráldozat és Bajnai Gordon miniszterelnökké választása felborítja az öt éve fennálló kényes  vezérszimmetriát. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, bár nagyon eltérő személyiséggel, nagyon eltérő habitussal és eltérő diszpozíciókkal rendelkeznek, néhány fontos dologban nagyon is hasonlóak; mindketten vezérkarakterek, és képességeik, kommunikatív kompetenciájuk azonos súlycsoportba emeli őket. Mindketten jól pengetik az érzelmi húrokat, de ami a hatalompolitikai játszmában a legfontosabb, mindkét személyiség kiválóan alkalmas a démonizációra.

Az ellenfél vezetőjével kapcsolatos félelmek és indulatok felerősítése a fekete propaganda klasszikus és jól bevált mozgósító eszköze, amit Magyarországon előszeretettel alkalmaznak. Mivel a baloldal feltehetően nem lesz képes ilyen rövid idő alatt megújítani politikai mondanivalóját, és vonzó alternatív programot nyújtani, a jobboldal pedig a szavazatmaximálás miatt a lehető legkevesebbet fogja elárulni valódi szándékairól, nem nehéz megjósolni, hogy a negatív kampányelemek – és ezen belül a démonizáció – szükségképpen előtérbe fognak kerülni, és minden eddiginél nagyobb szerepet fognak játszani az országgyűlési választási kampány során.

Éppen az növeli meg a kialakult aszimmetria jelentőségét, hogy a jobboldal elveszítette legfőbb kohéziós és mozgósító tényezőjét, Gyurcsányt. Ezzel a Fidesz átmeneti lépéshátrányba került, ugyanis Bajnai megszorítócsomagostul sem lesz soha olyan megosztó személyiség, mint elődje volt. Egész egyszerűen nem vezérkarakter, démonizálhatósága erősen korlátozott. Személyisége és szerepfelfogása nem teszi alkalmassá, hogy az iránta keltett indulatok és félelem több százezer szavazót vigyen az urnák elé. Az ő politikai imázsa sokkal inkább Medgyessy Péteréhez hasonlít. Ő is a pártonkívüliségét, technokrata mivoltát hangsúlyozza, mint annak idején Medgyessy.

Medgyessy imázsát az MSZP spindoctorai úgy építették fel a 2002-es kampányban, hogy retorikai és vitakészségét eleve alulpozicionálták (nem is tehettek volna mást), és szakmai, szakértői képességeit hangsúlyozták. Olyan küzdelemként állították be versengését Orbánnal, ahol a szerény, konszolidált szakember küzd a tekintélyelvű szóforgatóval, így lett a 2002-es választás egyszerre politikusi karakterküzdelem és kompetenciaharc.

Sok tekintetben hasonló a jelenlegi helyzet. Személyiségéből adódóan Medgyessy is alkalmatlan volt a démonizálásra, ahogy Bajnai is, a vele szemben álló ellenfél viszont korántsem az. Ez annak ellenére igaz, hogy Orbán az utóbbi fél évtizedben sokat tett azért, hogy démonizálhatósága csökkenjen, hogy az ellene irányuló indulatok és félelmek vitorláiból kifogja a szelet. 2006-ban komplett arculatváltást hajtott végre, sokat finomított a retorikáján és a stílusán, és az „új többség” koncepciójához igazította szerepléseit. Természetesen ebbe az új imázskonstrukcióba is folyamatosan becsúsznak inkoherens elemek (például az őszödi botrány utáni beszédei), ami többek között annak köszönhető, hogy egyszerre kell egyben tartania a saját táborát, és otthon tartani az MSZP szavazóit. Ez a két szándék gyakran összeegyeztethetetlennek bizonyul, ami megkönnyítheti a baloldal számára az Orbán-ellenes hangulat rekreációját.

Bajnaival mint potenciális miniszterelnök-jelölttel annak ellenére számolni kell, hogy kizárta 2010-es indulását a választáson. Az efféle fogadalmak a politikában gyakran feledésbe merülnek. Könnyen előfordulhat ugyanakkor, hogy a megszorítások és a válságkezelés során személye olyannyira elhasználódik, hogy jövőre már nem lehet versenyképes kihívója Orbánnak.

Bajnai esetleges 2010-es jelölésének az is előfeltétele, hogy egyáltalán kitöltse a ciklust, a válságkezelésben legalább részleges eredményeket tudjon felmutatni, és a kormányzás a korábbiakhoz képest sokkal gördülékenyebb legyen. Csak ezekkel a feltételekkel mutatkozik némi esély arra, hogy az MSZP őt jelölje miniszterelnöknek. Ha így lesz, akkor a következő országgyűlési választás nem vezérek csatája lesz (mint 2006-ban), hanem a 2002-es választáshoz hasonlóan politikusi karakterküzdelem és kiélezett kompetenciaharc.

Novák Zoltán