A L’Harmattan által megjelentetett kötet mintegy ötven hosszabb-rövidebb értekezés és elemzés gyűjteménye, összesen tíz szerzőtől. A cikkek eredetileg 2009-ben jelentek meg, nagy részük a hvg.hu portálon .

A mai magyar közéletben zajló vitákat „kicsit terméketlennek” látó Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint a demokrácia megmentendő a demokratáktól. Ez azt jelenti, hogy a demokrácia nem tiszta népuralom, hanem képviseleti rendszer. Akik a nép nevében követelik a demokrácia növelését, azok „szerintem veszélyt jelentenek a demokráciára” – fogalmazott Csizmadia, aki úgy látja: a fő konfliktus a totális demokraták és a liberális demokraták között áll fönn.

Kende Péter szociológus, politológus, a Politikatudományi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke úgy látja: „a szerzőket kiegyensúlyozottság jellemzi”, távolságtartással viseltetnek a politikával. Azt mondta: a könyv tárgyilagosan vázolja föl a magyar demokrácia problémáit, ugyanakkor „ez egy nagyon tragikus cím”: azt sugallja ugyanis, hogy „a magyar közönség nem bizonyult alkalmasnak a rendszer működtetésére”, úgyhogy a jelenkor előtt nem volt demokrácia és a jövőben sem lesz. A félig Párizsban élő tudós szerint is a demokráciát a totális demokráciától – ami voltaképpen nem demokrácia – kell megóvni. Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság tudományos igazgatója azonban tisztázta: a köztesség  jelenthet földrajzi és időbeli meghatározottságot, átmenetiséget is. Arra hívta föl a figyelmet, hogy már az Alkotmány preambuluma is az átmenetiséget hangsúlyozza.

A magyar demokrácia alapvető problémája a részvételhiány. A magyar politikai rendszer már a kialakulásától fogva  értelmiségi elitdemokrácia – vélte Kéri László politológus. A magyar társadalom kilencvenöt százaléka ugyanúgy nem érzi magáénak a mostani rendszert, mint az előzőt. Ez az elsöprő többség legfeljebb választópolgárként tart a politikával kapcsolatot. A civil szféra jelentős részét a pártot fölfalták, betagosították pártközeli szatelitszervezetekké. Kéri megjegyezte: a demokráciában való részvétel helyett a különböző internetes fórumokon a névtelenség védelme alatt „eszelős szélsőségek mennek” és elképesztő a gyűlölködés.

Szentpéteri annak a gyakran hangoztatott állításnak a valóságtartamát vonta kétségbe, mely szerint a magyar politikai intézmények rendben vannak, csak mi az ország lakossága éretlen hozzá. Nem: a magyar demokrácia politikai intézményei úgy viszonyulnak a Nyugat demokratikus intézményeihez, mint a magyar foci a Manchester Unitedhez vagy a Real Madridhoz.

Válságban van-e a magyar demokrácia, mint azt sokan állítják? Egedy Gergely történész, egyetemi docens azonban Körösényi András politológust idézte, aki szerint a helyzet ennél rosszabb: „egy patologikus rendszer tüneteit mutatja”. A kötet írásai megmutatják, hogy mik ezek a patologikus vonások. Ilyen például az Alkotmány problémája, a pártok és pártrendszerek működése, a legitimációs deficit, vagy a demokrácia és a társadalom kapcsolata.

A magát konzervatívnak valló Egedy szerint három föltétel kellene ahhoz, hogy a magyar demokrácia jobb állapotba kerüljön: autoritás, azaz tekintély, a politikai közösséghez való hűség és a hagyomány. Azt mondta: Magyarországon mindhárom hiányzik.

Csizmadia úgy látja: végtelenül elszegényedett a magyar diskurzus és közbeszéd. Egyetértve Szentpéterivel azt állította: a politikai intézmények minősége hagy kívánnivalót maga után. A konzervatív Egedyre úgy reagált: a liberális Giovanni Sartori is fontosnak tartja a tekintélyt, tehát a tekintély nem egy konzervatív specifikum. A tekintély alapja nemcsak személy lehet, hanem intézmény – például az Alkotmány – is.

Kende szerint Magyarország politikai problémáit kizárólag történelmi alapon lehet megközelíteni és megérteni. Csizmadia egyik értekezését idézte: két Magyarország van. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nagyon erős a megosztottság, a helyzet rosszabb: a két Magyarország között beszédképtelenség áll fönn. Ha egy országban két politikai közösség van, az nem politikai közösség, hanem polarizáció – fogalmazott. Nem szabad, hogy vita legyen az alapkérdésekben – például abban, hogy mik az ország hagyományai, mi az, ami vállalható a múltból és mi nem.

Csizmadia Ervin © Szakács Barbara

A hvg.hu-nak interjút adó Csizmadia Ervin szerint „a tekintélyért dolgozni kell”. Erre a legjobb példa az 1945 utáni Németország története. A demokrácia lett a tekintély alapja – nemcsak mint politikai- vagy intézményrendszer, „hanem az, hogy miképp lehet demokratikus körülmények közt létezni”. Tudatos politikai nevelés indult meg Németországban. A weimari demokrácia bukásának tanulságai is hozzásegítették a németeket ahhoz, hogy 1945 után ne elégedjenek csupán a demokratikus intézmények fölállításával, hanem tegyék hozzá a gyerekkortól az élet végéig tartó politikai nevelést. 1945 után Németországban egyszerre zajlott intézményteremtés és magatartásformálás.

A politológus úgy látja, hogy Magyarországon a magatartásformálás elmaradt és a „kaparj, kurta” elve érvényesül: „mindenki valahogy megcsinálja önmagát”. Ez az esetek nagy részében a valóságtól, az egzisztenciális bizonytalanságtól való szenvedést jelenti, márpedig az ember foglya önnön gazdasági körülményeinek. „Ha valaki egzisztenciálisan nincs rendben, akkor nagyon nehéz attól az embertől elvárni, hogy tisztelettel vagy bizalommal tekintsen a kormányzatára.” Mindezt figyelembe véve a magyar demokrácia nagyon messze van a nyugati, de nincs olyan messze a déli, tehát például a portugál vagy a görög demokráciától – vélte Csizmadia.

Ahhoz, hogy kialakuljon a demokrácia tekintélye, szükséges lenne a nagy politikai erők közötti megegyezésre, de „a magyar politikai osztályon belül egyelőre az az alapkérdés, hogy az egyik politikai erő a másik kimúlását, elhasználódását, a hatalomból való tartós kikerülését” miképp tudja előmozdítani – vélte a Méltányosság igazgatója. Ilyen körülmények között nehéz megegyezni és az ország szekerét előretolni. Arra azonban Csizmadia határozott nemmel felelt, hogy a különböző politológiai szellemi műhelyeknek – például a Méltányosságnak – föladata-e a politikai szereplőket a megegyezés reményében egy asztalhoz ültetni. Az ilyen intézmények akkor járnak el helyesen, ha sok munkával megpróbálnak minél több analógiát fölmutatni arra vonatkozóan, hogy mitől váltak a sikeres demokráciák azzá. „Ez aprómunka, gyűjtőmunka, de nem lehet megkerülni” – fűzte hozzá. Szerinte, ha a közbeszédnek van hatása a politikára, akkor ez a munka előbb-utóbb eredményre vezet.

A hvg.hu azon fölvetésére, hogy a mindenki által elfogadható tekintély lehet-e a köztársasági elnök, Csizmadia azt mondta: az Alkotmány szerint a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét”, ez azonban nem várható el az államfőtől, tekintettel arra, hogy nincs egységes Magyarország, hanem „két Magyarország létezik”. A két Magyarország egységesítéséhez a magyar történelmi hagyomány megváltoztatása szükséges. A mostani Alkotmány szintén nem lehet a tekintély alapja. „Tarthatatlan állapot”, hogy az Alkotmány mindmáig az 1949. évi XX. törvény – mondta a hvg.hu-nak Csizmadia Ervin.

Szegő Péter