Londonban és Párizsban felismerték, hogy Németország Lenin segítségével szociális indíttatású forradalmat gerjesztett Oroszországban, ennek ellenszeréül ”nemzeti” forradalmakkal kell kiütni Németország szövetségesét, az Osztrák-Magyar Monarchiát. (E politika főpróbája már ígéretesen alakult: a közel-keleti Török Birodalom ellen sikerrel lázították föl az arab sejkeket, miközben Palesztínában ”nemzeti otthont” ígérnek a világ zsidóságának, ezzel őket is egyértelműen az antant győzelmében téve érdekeltnek.)

Lord Northcliffe

AP

A brit kormány 1918. február 18-án megbízta a híres sajtómágnást, Lord Northcliffe-t (mellékesen a nálunk később oly népszerűvé váló Lord Rothermere testvérbátyja volt), hogy hozzon létre egy külön szervezetet az ellenséges országok elleni propaganda irányítására. Az emberek befolyásolásában gazdag tapasztalatokkal rendelkező sajtócézár e testület Ausztria-Magyarországgal foglalkozó részlege élére Wickham Steed-et és R.W. Seton-Watsont állította, akik a Monarchiából érkezett emigránsokat (a cseh Masarykot és Benest, valamint a horvát Trumbic-t  és Supilot) fölkarolva, már a háború kezdete óta érveltek a Monarchia nemzeti alapon történő fölosztása mellett. E gondolat hívei most már több csatornán, megnőtt presztízs és hatáskör birtokában tudtak érvelni. 

mek.oszk.hu

Northcliffe (Steed szövegezésében) február 24-én memorandumban fejtette ki egy új politika körvonalait Balfour külügyminiszter számára. Eszerint, minthogy a különbékére irányuló 1917-es próbálkozások meghiúsultak, nem marad más lehetőség, mint  „megtörni Ausztria-Magyarországnak, az ellenséges államok leggyöngébb láncszemének hatalmát minden németellenes és szövetséges-barát nép és tendencia támogatásával és bátorításával”, vagyis a nemzetiségeket a függetlenség ígéretével föl kell lázítani. 

Az Ausztria-Magyarország „elnyomott nemzetiségeinek" 1918. április 8-10-i római kongresszusát követően az olasz fronton megkezdődött a lélektani hadviselés. Naponta mintegy 150 ezer röplappal kezdték bombázni az osztrák-magyar egységeket. A röplapok a katonák értésére adták, hogy a szövetséges kormányok támogatják a csehek és délszlávok függetlenségi törekvéseit, és ezt az új államok határait feltüntető térképekkel illusztrálták. A szláv és román egységeket dezertálásra szólították föl, kedvező fogadtatást ígértek nekik, s fölkínálták, hogy lépjenek be a szövetségesek által létrehozott cseh és más nemzetiségi légiókba.

Hasonló fölhívásokat juttattak el a hátországba is. Az antant ajánlata – nemzeti függetlenség, sosem álmodott kedvező határok és szövetségesként való elismerés – jelentősen hozzájárult az 1918 október végi cseh, szlovák, horvát és ukrán függetlenségi nyilatkozatokhoz, valamint az erdélyi románok elszakadásához. 

A Párizsban működő Cseh Nemzeti Tanácsot irányító Benes kitűnően használta föl a Masaryk által 1917 nyarán oroszországi hadifoglyokból szervezett "szövetséges cseh-szlovák hadsereg" jelentette ütőkártyát, amikor 1918. április-májusban szorgalmazni kezdte a francia és a brit kormánynál a cseh tanács formális elismerését. Május 10-én Benes személyesen terjesztette Balfour elé kérelmét, hogy a francia, olasz és a megdöntött orosz kormányhoz hasonlóan ismerje el a Cseh-Szlovák Nemzeti Tanácsot.  

A brit kormány augusztus 9-én elismerte a párizsi emigráns testületet, mint "a leendő csehszlovák kormány letéteményesét", szeptember 3-án pedig elfogadta, hogy a csehszlovákok szövetséges állampolgárnak minősülnek. Hasonló módon állt ki a csehszlovák emigrációs mozgalom mellett Franciaország és az Egyesült Államok is. Szerepet játszott a döntésben az oroszországi forradalom, a bolsevizmus terjedésétől való félelem is, mert sok jel mutatott arra, hogy az utóbbival szemben a legjobb ellenszer a nemzeti felszabadulás és a nemzeti terjeszkedés támogatása a románok és a kisebb szláv népek körében. A nemzeti felszabadítás meghirdetése cáfolta az annexiós célok vádját, és így megnyugtatóan hatott mindkét oldal szociáldemokratáira, egyúttal pedig összecsengett Wilson elnök igazságos békét ígérő 14 pontjával is. 

A Monarchia (és még korábban Bulgária, majd Törökország) teljes gazdasági és katonai kimerülése 1918. október végén hirtelen véget vetett a négy és fél évi öldöklésnek, de egyúttal a Habsburgok monarchiájának és a történelmi Magyarországnak is. A felbomlás kérdésében a végső szót nem a győztesek államférfijai, intézményei és hivatalnokai mondták ki, még csak nem is a szláv emigránsok és angol támogatóik, a döntő tényező Ausztria-Magyarország népeinek a békére és a nemzeti önállóságra irányuló vágya való volt. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy Steed, Seton-Watson, a jórészt az ő írásaikon nevelkedett hivatalnokok, publicisták és politikusok nagymértékben hozzájárultak a fölbomlási folyamathoz, erjesztően hatottak a Monarchia belső mozgalmaira is.

Tevékenységük nyomán a Monarchia szlávjai és románjai számára lényegében véve lehetővé vált a választás, hogy együtt akarnak-e maradni az elnyomónak érzett osztrákokkal és magyarokkal, osztozva a vereség következményeiben is, vagy a tág határokkal együtt járó nemzeti függetlenség útjára térnek és ezzel a győztes hatalmak szövetségeseivé válnak. A választás nem volt nehéz. 

Volt azonban egy előrelátó, de sajnos magányos hang. A részben magyar származású Leo S. Amery, Lloyd George egyik tanácsadója, későbbi konzervatív kormányokban miniszter, október 20-án hosszú memorandumban fordult Balfour külügyminiszterhez, s arra figyelmeztette, hogy "a békekonferencián a közép-európai kérdést konstruktív, nem pedig pusztán német-ellenes szellemben kell majd megközelíteni, máskülönben Közép-Európából csupán egy új Balkánt fogunk csinálni. [...] Ha Ausztria-Magyarország problémáját azon az alapon oldjuk meg, hogy győzelmünk révén kielégítjük barátaink ambícióit, ez az elrendezés elkerülhetetlenül a nyugtalanság és bizonytalanság légkörét fogja megteremteni, ami előbb vagy utóbb egy új háborúra vezet. [...] Tartós stabilitást és jólétet leginkább egy új Dunai Konföderáció létesítésével lehetne elérni. Ennek része lenne Német-Ausztria, Csehország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia és valószínűleg Bulgária is.” 

„[...] A legfontosabb annak a felismerése, hogy bármilyen alapon is hozunk létre új egységeket a jelenlegi Ausztria-Magyarország területén, azok nem lehetnek ténylegesen független államok. Ha arra törekszünk, hogy mesterséges szuverenitásokat hozzunk létre, kiváltképp «a zsákmány a győzteseké» elv alapján, akkor csak egy új és bajokkal terhesebb Balkán-félszigetet hozunk létre. [...] Mindenesetre, Közép-Európa különböző nemzetiségei úgy össze vannak keveredve, etnikai határaik annyira alkalmatlanok arra, hogy ténylegesen független szuverén államok határai legyenek, hogy számukra az egyetlen kielégítő és tartósan működőképes politika, ha egyesülnek egy nem-nemzeti szuperállamban. Ennek a szuperállamnak a létrejövetelét késleltethetjük, de meg nem akadályozhatjuk."

"[...] Helyesen tettük, hogy a háború meg¬nyerése érdekében támogattuk a csehszlovákokat, a jugoszlávokat és minden fellelhető német- és osztrákellenes mozgalmat. De a tartós rendezés érdekében korlátoznunk kell ezeknek a nemzeti törekvéseknek a kielégítését, ezt követeli meg egy nagyobb, nemzetek fölötti egység létrehozásának szükségessége Közép- és Délkelet-Európában." 

A memorandum komoly figyelmet keltett a Foreign Office-ban, de a fölosztási politikai hívei végül sikerrel semlegesítették Amery érveit.

 Jeszenszky Géza