„Abszurdum

Megszokhattuk már az elmúlt hónapokban, hogy Boros János Minnesängerként énekli el dalát mindazokban a várakban, ahol hajlandók meghallgatni, vagy erre egyenesen fölszólítják. Dalának mindig visszatérő motívuma az öndicséret: egykor nevezetes filozófiai konferenciákat szervezett, híres filozófusokat hívott meg. Ezt senki nem vitatta, alkalomadtán meg is említették (például Kelemen János akadémikus). Amennyire megbukott, mint intézetigazgató (hiszen nehezen minősíthető másképp az, aki a rá bízott intézményt egy teljes év alatt nem tudja konszolidálni, s intézkedései csak ámokfutásnak nevezhetők), annyira jeles konferencia-organizátornak bizonyult régebben.

Megszokhattuk már azt is, hogy elkötelezett kormánypárti lapok (elsősorban a Magyar Nemzet) immár majd’ két hónapja tényfeltárás örvén rágalmakat ismételgetnek, bűnözést, korrupciót, lopást, „elkutatást” sejtetnek néhány „liberális” filozófus ellen. (Ezeknek volnék én is egyike.)

Amit nem szokhattunk meg (eddig), az egy tekintélyes, független fórum olyan újságírói munkája, amilyen a hvg.hu Fürjes Judit által készített Boros-interjúja.

Závada Pál „A fényképész utókora” című regényének legelején szerepel egy fényképész, aki meghal. Az újságíró első kérdése az íróhoz: „Miért egy fényképészt választott új regénye főhősének?” Az újságírói megúszás tipikus példája. Nem olvastam a regényt, nem tudok semmit, de majd az interjúalany megcsinálja a show-t.

A filozófus-botrányról számos alapos, független szellemű tényfeltárás és kommentár született az elmúlt két hónapban (csak néhány szerzőt említve: Karácsony Ágnes, Kelemen János, Klaniczay Gábor, Kovács Éva, Lévai Júlia, Perecz László, Tengelyi László, Sebők János [a hvg-ben!], Vári György). A megtámadottak mindegyike interjúkban, cikkekben válaszolt. Ismételten kommentálta a fejleményeket a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Tiltakozások és szolidaritási nyilatkozatok születtek – méghozzá nemcsak úgynevezett liberális oldalról. A kulturális államtitkár busa fejét csóválta. S nem utolsó sorban – mint mondtam – számos alkalommal kifejtette a véleményét Boros János is.  

Minderről Fürjes Judit – kérdései alapján – nem tud semmit. Boros állításait egyetlen ténnyel nem szembesíti.

Néhány példa.

„Hangsúlyozni kell, a pályázati vizsgálatokban érintett egyéneket megilleti az ártatlanság vélelme” – mondja Boros János. Kérdés: ha így gondolja, s ha nyilatkozata későbbi részében kijelenti, hogy „a hat pályázat közül egyet ismerek”, akkor miért nyilatkozta január 10-én az MTI-nek, hogy „több százmillió forint kétes minőségű kutatási felhasználásáról”, „most napvilágra került üzelmekről” van szó.

„A tényfeltáró sajtóban megjelent egyetlen tényállítással kapcsolatban sem foglaltak állást, hanem azonnal politikai támadást indítottak itthon és külföldön.” A következő kérdésnek itt kötelessége lenne szembesíteni a nyilatkozót azzal, hogy a meggyanúsítottak a „tényfeltáró” sajtóban megjelent minden „tényállítással” kapcsolatban állást foglaltak (ld. például Steiger Kornél tudós precizitással készült cáfolatát).

„Semmiféle politikai támadás nincs filozófusok ellen Magyarországon.” Kérdés: ez mindenesetre nem kizárólag a megtámadottak véleménye. Mi a véleménye arról, hogy egy olyan – magát középre pozicionáló – tekintély, mint az MTA elnöke, is ezt írta az MTA külső és tiszteleti tagjainak nyílt levelére válaszolva: ha egyes tudósok kritikai gondolkodása politikai természetű, „akkor pontosan ugyanolyan módon kezelik őket, mint bárki mást a politikai arénában. Filozófus kollégáik némelyike politikai küzdelmekbe kezdett, és most sebeiket nyalogatják.”

A Tengelyi Lászlót és (névtelenül) Gábor Györgyöt rágalmazó állításokra is vissza lehetett volna kérdezni írásaik ismeretében.

Mindezzel azt akarom mondani, hogy ez az interjú helyénvaló lehetett volna két hónappal ezelőtt, amikor a botrány kitört. Ma: abszurdum.

Radnóti Sándor”

Válasz Radnóti Sándornak

Én inkább azt nevezném abszurdumnak, hogy ítélkezik egy olyan interjú fölött, amely elkészítésének körülményeit nem ismeri. Erről árulkodnak berzenkedései. Ne higgye, hogy nem ismerjük szakmánkat, pontosan tudjuk mikor, kitől, mit kell kérdezni. Ebben az esetben nem volt lehetőség az interjúalannyal történő személyes találkozásra, a dialógus is email formájában, kissé nehézkesen történt. Mint nyilván tudja, a hatályos törvények értelmében interjút csak az illető jóváhagyásával lehet közölni. Az interjú, úgy ítéltem meg, két hónappal a botrány kitörése után is tartalmaz az olvasókat érdeklő, érdekes gondolatokat. Nekünk olvasóinkat kell szolgálnunk, a sajtó robotosai vagyunk, nem fellegekben járó filozófusok,

Ha hiányérzete van, szívesen megszólaltatjuk, és kifejtheti véleményét a felvetett kérdésekről.    

Hirschler Richárd

főszerkesztő