Immanuel Wallerstein nem kevesebbet állít a HVG e heti számában, mint hogy nevezett mozgalom „sikeres” volt, „máris győzött”, de úgy, hogy „tartós örökséget fog maga mögött hagyni, akárcsak az 1968-as lázadások”. Az érdekes az, hogy a neves társadalomtudós egyetlen érvvel sem látja szükségesnek állítását alátámasztani, semmit nem tudunk meg arról, mivel is „győzött” volna az Occupy máris, hacsak azt nem vesszük győzelemnek, hogy a média tele van velük. (Erős a gyanúm, hogy Wallerstein ezzel a cikkel a centrumból a perifériába írta át magát.)

A Wall Street elfoglalására felszólító tömegmozgalomnak ugyanis nincs olyan centrális követelése, amelyet egy világforradalomtól rettegő kormányzat azonnal átvehetne, hogy lehűtse a kedélyeket. Már azon kívül, hogy „Shit Is Fucked Up And Bullshit”, ami szó szerinti közlés, valamint legyen ingyenes a felsőoktatás, legyen garantált a 20 dolláros óránkénti minimálbér, tiltsák be a hitelintézeteket, vessenek véget a szabad kereskedelemnek, ja és valaki költsön egy-egy trillió dollárt infrastruktúrára és közelebbről meg nem nevezett „ökológiai helyreállítási” célokra. „A pénzt nem lehet megenni” – hirdetik, de tegyük hozzá: az iPadet sem, amin egymást olvassák.

Igen, elfoglalták a Wall Streetet: a bizarr módon államhívő, kiterjesztett kormányzati szerepben bízó anarchisták. Az Obama-pártiak és Obama-ellenesek, békés egymás mellett élésben. A reklám- és fogyasztásellenes Adbusters szervezői, akik egy jónak tartott poénért a varsói gettó zsidó áldozatait is beáldozzák. Az ACORN-os balos civil szervezők, akik a válságért a bankokat hibáztatják, miközben korábban ők nyomatták a „minden szegény juthasson jelzáloghitelhez” polkorrekt mantráját. A többi stimmel? Nem.

*

Ha egy mozgalomnak feltűnő módon nincs mit mondania a világról, így a „Legyen minden ingyen!”, „Büntessük meg a nagytőkét!” vagy a „Világbékét még ma!” típusú követelésekkel országos hírnévre tud szert tenni, legalábbis arra a bizonyos 15 percre, érdemes megnézni, mi lehet az a mögöttes üzenete, ami miatt mégiscsak össze tudott trombitálni sok ezer embert egy reálisan létező közérzület artikulálására.

Ez akkor is fontos szempont, ha viszonylag rövid úton elintézhető a „mi vagyunk a 99 százalék” stupid demagógiája: ezt sem a résztvevők számaránya, sem szociológiai jellemzőik nem igazolják. Többségük fehér, középosztálybeli tüntető, akárcsak a konzervatív-libertárius Tea Party demonstrálói, mégis, ezt a tényt csak ez utóbbiaknál tartja számon valamiért a média. A Wall Street-esek számos verekedést meg erőszakos akciót provokáltak, számos antiszemita kiszólással tarkították szerepléseiket, mégis a Tea Party a szélsőséges (köszönjük, mainstream média!). Ők képviselnék az 1 százalék által állítólag kizsákmányolt 99 százalékot, miközben egy felmérés szerint az amerikaiak 41 százaléka konzervatívnak vallja magát, 36 százaléka mérsékeltnek és csak 21 százalékuk „liberális”, ez Amerikában a baloldalit jelenti.

Arról már nem is szólva, hogy mit tenne ez a 99 százalék a „felső” 1 százalék befektetései, munkahelyteremtései, találmányai, termékei nélkül? Hogyan lehet halálkomolyan a Starbucksban ülve, iPhone-t nyomogatva, Steve Jobsot siratva a kapitalisták és bankárok önzését, kapzsiságát szidni, majd a Facebookon megszervezni a másnapi tüntetést?

A személyes gazdasági frusztráltság, a válság utáni súlyos kilábalás szülte antikapitalista érzületnek ez a mozgalom tud hangot adni, nem más, de ennek a New York-i ősznek aztán semmi köze az arab tavaszhoz vagy más, bázisdemokratikus mázzal leöntött katonai puccshoz. A nagytőke-, bank- és pénzpiac-ellenes érzület az, ami miatt a mozgalom támogatói között tudhatja Noam Chomskyt, Paul Krugmant, az ilyenkor szokásos hollywoodi komcsi celebeket, az amerikai kommunista pártot, az amerikai náci pártot, az iráni Ali Khamenei ajatollahot, és abszolút hiteles guest starként a 22 milliárdos magánvagyonnal rendelkező öngyűlölő kapitalistát, Soros Györgyöt, akitől mindig is távol állt a spekuláció, az offshore-ba menekítés és a bennfentes kereskedelem (vö. hinaus mit uns!).

A jövő évi bukásnak elébe néző demokraták kétoldali heveny skizofréniában szenvednek: ha túlságosan felkarolják a mozgalmat, balszélre kerülnek és választhatatlanná válnak, ha nem szólnak hozzájuk, ellenük fordul „az utca”. Obama elnök ezért óvatosan, de közeledett hozzájuk (az üzletemberek szerinte csak kivesznek a rendszerből, és nem fizetik meg a „fair részüket”), sőt egy beszédében még Martin Luther Kinget is potenciális Wall Street-támogatónak nevezte. Holott nem volt még amerikai elnök, aki több kampánylóvét kapott volna a „Wall Street”-től, mint Obama: Soros mellett a Goldman Sachs, a JP Morgan, a Citigroup vagy a Morgan Stanley is mind őt támogatták.

Egy dologban persze a szabad piac híveinek mindenképpen el kell ismerniük a Wall Street-esek igazát: amikor azok a nagy korporációk, bankok, multik államra való rátelepedését, kormányzatoknál történő profi „lobbizásukat” basztatják. Ennek az álságos pszeudo-kapitalizmusnak, az érdekkijáró, protekcionista, kölcsönös szívesség-vircsaftnak azonban az égvilágon semmi köze nincs és nem is lehet a – sajnos vegytiszta formában sosem létezett – laissez faire piacgazdasághoz. A világ Chomsky-jai azonban egyenlőségjelet tesznek eme haveri (crony) kapitalizmus és a valódi között, hogy miközben ezt támadják, a valódi létrejöttének tehessenek keresztbe.

Ezen a ponton szeretném jelezni, hogy nekem nem kell a Wall Street. A nevemben senki se foglaljon le se bankot, se közértet, se olajfúrótornyot, semmi ilyesmiről nem írtam alá felhatalmazást senkinek. Not in Our Name! No Blood for Adbusters! Volt devizahitelesként sem gondolom, hogy vesztese voltam a konstrukciónak, hiszen évekig élveztem az előnyeit. És bár némely bankról, annak egyoldalú feltételei miatt, magam is azt gondolom, hogy Shit Is Fucked Up And Bullshit, azért egy bankok, egy hitelezés nélküli világot az elképzelhető legtotalitáriusabb rémálomnak tartanék.

Az emberek fontosabbak a profitnál – hirdeti ez a mozgalom, és a jelek szerint egész generációk agyában rögzül ez az agyatlan őrület, anélkül, hogy belegondolnának: hogyan lehet már szembeállítani a kettőt? Létezik élő kapitalista, aki olyan áru, pénzügyi termék eladásával tudott meggazdagodni, amivel rajta kívül mindenki más csak szívott?

De jó, vegyük komolyan a kapzsi bankárok, önző tőkések nélküli világ vízióját. Megszűnik a hitelezés. Megszűnik a kereskedelem, nemcsak a szabad, nemzetközi, de hamarosan a belföldi is. Kis, elszegényedő helyi termelők piacairól vásárolunk, legalábbis egy ideig, mielőtt át nem állunk az ökológiailag fenntartható, nem génkezelt répa és krumpli házi termesztésére. Fogyasztási igényeinket, valamint azt, hogy mi számít társadalmilag igazságosnak, valami helyi össznépi tanács mérlegeli és hagyja jóvá. A történet legvalószínűbb folytatását a mai Észak-Korea példáján tudnánk nyomon követni.

*

Bár az Occupy Wall Street magyar változata, a Foglaljuk El a Köztévét pár éve már kirobbanó sikerrel lezajlott, egyre több jele van annak, hogy jelenlegi miniszterelnökünk akár fel is szólalhatna a Zucotti Parkban: helló, minálunk ti már kormányon vagytok. A bankokat meg a multikat szétadóztatjuk, az IMF-et időnként hazazavarjuk, a magán-nyugdíjpénztárakról meg hosszan mesélhetnénk.

A meglepő az, hogy ezt az antikapitalista értékrendbeli hasonlóságot, ami mindenhol máshol kínosnak számítana, igen nyíltan tárgyalja a kormánypárti sajtó. Lovas István kollégánk szerint „Budapesten (…) a kormány éppen a mozgalmak programját hajtja végre”, és Torkos Matild is azt írja: „kormányunk lényegében hasonló politikát igyekszik megvalósítani az állam hatalmának eszközeivel, mint amiért ma világszerte tüntetnek”. Ha ez igaz, akkor jó tudni, hogy ennél kevesebbért is buktattak már kormányt.