Nem illik ennyivel a választás előtt megelőlegezni egy kezdeményezés totális kudarcát, de ha valaminek a kiindulási pontjai ennyire tévesek, az alapfilozófiája ennyire hazug, a kivitelezési módja ennyire irreálisnak és életszerűtlennek tűnik, akkor az azért nem valószínűsít sikeres kimenetelt.

Arról az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), illetve most már az MSZP-szótárból átvett Demokratikus jelzővel kiegészített kerekasztal-tervről (DEKA) van szó, amellyel a szakszervezetekhez közel álló, a logóját kétséges módon megszerző és imázsépítésre használó, több tömegdemonstrációt sikerrel abszolváló Magyar Szolidaritás Mozgalom állt elő néhány hete. A lehető legjobbkor, mert még jó két év van hátra a választásokig, de már most össze kell fogni, különben nyakunkon marad a Fidesz.

Összefogni egyébként tényleg kell majd, hiszen az új választási törvényből ez következik, bár ahogyan ez ügyben némely ellenzéki erő megnyilvánul, arról árulkodik, hogy nem gondolták még végig teljesen, mit is jelentenek majd a Fidesz által puccsszerűen elfogadott választási szabályok.

Így történhet meg az, hogy míg a Szolidaritás úgy látja, „a DEKA elvezethet egy választási koalíció, esetleg egy ernyőpárt létrehozásához, amit az új választási rendszer szinte kikényszerít” (ami erős csúsztatás, hiszen a kényszer csak a közös jelöltekre vonatkozik, „ernyőpárt” létrehozására biztos nem), addig az LMP távolmaradását megértő Böhm András szerint csupán „az ellenzéki együttműködés az, ami most időszerű, amelyben minden demokratikus ellenzéki erőnek ott a helye” (ez a helyzetértékelés már jóval reálisabb, pláne, ha addig létrejönne és asztalhoz ülne a Böhm által is hiányolt konzervatív-liberális, pro-kapitalista párt).

Az Ara Kovács Attila - Magyar Bálint szerzőpáros azonban – bár nyilvánvalóvá teszi a rendszerváltás EKA-ja és a mai kerekasztal-tennivalók közti fontos különbségeket – a Szolidaritáshoz hasonlóan a mielőbbi, minél szorosabb, szervezett együttműködés mellett érvel: „Most az új választójogi törvény nem teszi lehetővé az autokratikus rendszer leváltásával együtt a különböző demokratikus alternatívák elkülönülését és önálló megmérettetését. A most létrehozandó EKA részben politikai pártok, részben civil és szakszervezetek együttese lesz.” Egészen biztos ez? És ha valamelyik komponens hiányzik, akkor már borul az egész?

Néhány napja, a Budai Liberális Klubban Magyar Bálint világossá tette, hogy az EKA anno nem akart illegitim új szervezetet létrehozni, egyetlen célja az volt, hogy mielőbb jussanak el a szabad választásokig. Egyrészt. Másrészt viszont arról is beszélt, hogy a civilek meg a szakszervezetek „nem pártműködésre vannak kitalálva”, egyébként meg „zsákutca” lenne „szűk ideológiák mentén” új pártok létrehozása, hiszen a kulcskérdés most az, át lehet-e hozni a másfél millió csalódott Fidesz-szavazót „erre az oldalra”. Ha viszont – az új törvényre hivatkozva – elmarad az alternatívák „elkülönülése és önálló megmérettetése”, akkor mi alapján is döntsön az ex-Fidesz-szavazó?

A fórum másik meghívott előadója Székely Tamás, a Szolidaritás társelnöke volt, aki kész koncepcióval állt elő: szerinte most „nem a pártideológiák versenyére, hanem az összefogás versenyére” van szükség, bármit jelentsen is ez utóbbi. Székely azt fejtegette, hogy a gazdasági, szociális kérdések mellett az oktatásra és a mezőgazdaságra is programot kell adnia a DEKA-ban részt vevő szervezeteknek, de úgy, hogy lehetőleg konszenzust érjenek el a munkaadók, munkavállalók, pártok, civilek és szakértők között, egyetértve pl. a munkavállalók jogai vagy a bérmegállapodás kérdésében. A bizonytalan szavazók motivációját megsejtve pedig közölte: ezek az emberek csak az összefogásra várnak.

*

Legkésőbb Mussolini óta tudjuk, hogy szindikalizmus és korporatizmus jegyesek. Véletlenül sem fasisztáznám itt most a Szolidaritást, de azért mégiscsak a demokratikus működést, a pártok versenyét már alapjáraton kiiktató korporatizmus intézményesítésére tettek itten javaslatot. Minden, amiről pártoknak kéne egy adott választási eredmény alapján, szabadon dönteniük, dőljön már el most, a választás előtt, paktumszerűen, előre is áthidalva az egyes politikai értékrendek, valamint az értékek és érdekek közti számos, természetes konfliktust. Mert hogy erre kényszerít minket a Fidesz.

A Fidesz ezenkívül arra kényszerít minket, hogy a pártok számára civilek alkossanak programokat, s őket teljesen természetes módon inkorporáljuk a programadó grémiumokba. A Szolidaritás által osztogatott pár oldalas röpirat legalábbis erről szól, de hadd foglaljam össze röviden a lényegét: „A DEKA-tárgyalások a civil oldal programalkotó munkájával kezdődnek”, éspedig úgy, hogy a civilek meg a szakértők kidolgozzák a „a programok tematikáját”.

Az érdemi munka menetét már plasztikus ábra is illusztrálja: ezen a fenti nagy ellipszis („Pártok, vállalkozói képviseletek, civilek 1, 2, 3, 4, 5”) alatt három nagy téglalap látható az egyes szakterületekkel (közjog, gazdaság, társadalompolitika), a téglalapokból pedig lefelé tartó nyilak mutatnak kis ellipszisekre, ezek jelentik az „al-témák” munkacsoportjait, ahol „a kidolgozó munkát szakértők végzik”. Mindez örömmel fogja eltölteni mindazokat, akik értékelik a civilek meg a szakértők totális szerepzavarba hozását, meg azokat, akik szeretik, ha nagy téglalapokból lefelé tartó nyilak mutatnak kis ellipszisekre.

Ja, és van újabb grafikon is, megkísérlem leírni: a három fő témakörben a munka úgy néz ki, hogy négyszer öt szürke kör (ezek a „tematikus szakmai értekezletek”) pókhálószerűen kapcsolódik öt nagyobb fehér körhöz (ez a „plenáris értekezlet, minden résztvevővel”). Egyébként ha az ember sokáig nézi az ábrát, az elég komoly hallucinogén hatást vált ki; na így váltjuk le majd a Fidesz-rezsimet.

Most arról nem is beszélve, hogy lenne esetleg gazdasági "harmadik oldala" is a kerekasztalnak, sőt az egyházak (!) megfigyelőként (!) jelen lehetnének, "bár erről még vita folyik". Ha esetleg még a BMX-esek és a nagyothallók is bekapcsolódnának a pártok dolgába, akkor olyan lenne az egész, mint egy jól sikerült volt médiakuratórium.

Hogy az ellenzék feladata a szabad együttműködés, nem pedig a kis ellipszisekben való munka, és hogy a mítoszokkal ellentétben van még némely lehetősége az ellenzéknek, elmondta például a Political Capital szakértője: „azzal, hogy megmaradt a két szavazat – továbbra is szavazunk jelöltre és listára –, megmaradt a szavazatmegosztás lehetősége is. Ha ez a sok párt tényleg tud országos listát állítani – ehhez elég 27 jelöltet állítani a 106 körzetből –, akkor az utolsó pillanatban, az egyetlen forduló előtt még mindig visszaléphetnek egymás javára a kerületekben”.

Azaz: párbeszéd igen, választás előtti együttműködés mindenképpen – de önfeladás nem, összeolvadás nem, hazug kompromisszumok nem. Hacsak nem akarunk olyan kormányt 2014 után, amely kísértetiesen hasonlít a mostanira.