Meglett a Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság munkájának eredménye, amelynek alapján az egyetem megfosztotta fokozatától az elnököt. Nem mintha szükség lett volna bármilyen bizottságra, egy franciául meg németül tudó olvasóra és pár óra szabad időre van szükség a meggyőző következtetéshez.

Szóval a bizottság némileg meglepő őszinteséggel igazolta, hogy Schmitt Pál disszertációja gyakorlatilag teljes egészében forrásmegjelölés nélküli átvétel. Ugyanakkor a bizottság kevésbé meglepő módon azt is megállapította, hogy az eljárás a formai szabályoknak megfelelt, illetve hogy a szokatlanul sok, meg nem jelölt fordításra a bírálóknak fel kellett volna hívni a jelölt figyelmét, így tulajdonképp az egyetem hibázott, ezért nem tudta szegény Schmitt Pál, hogy a dolgozat így nem felelhetne meg az elvárásoknak. Az egyetem azonban még így sem tehetett mást: először a doktori tanács javasolta, majd a szenátus véglegesítette a cím elvételét.

Szögezzük le, a döntés jogos, Schmitt Pálnak pedig a laikus szemlélő számára is egyértelmű bizonyítékok napvilágra kerülésekor vissza kellett volna vonulnia, méltósággal, amikor még tehette volna. Sőt, a doktori fokozat helyett egyéb kvalitásaira tekintettel még díszdoktori címet is kaphatott volna, ha már mindenképp jóban akartak vele lenni valamiért. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, Schmitt Pálnak borzasztó pechje volt, hogy államfő, és nem „valódi” professzor.

Egy ilyen vizsgálat ugyanis Magyarország közelmúltjában valószínűleg sokkal kisebb eséllyel zárult volna hasonló eredménnyel, ha a tudományos élet belső konfliktusáról lett volna szó. Schmitt ugyanis igen régóta a magyar politikai, társadalmi elit közismert, tekintélyes tagja. Azonban a tudományos szférában kívülálló volt, és az is maradt.

Nagyítás-fotógalériánk Schmitt Pál karrierjéről - kattintson a képre!

Túry Gergely

A magyar tudományos szféra pedig, amely a Kádár-korszakban játékteret kapott a hatalomtól, még mindig elhiszi, szellemi vezető szerepe nélkülözhetetlen az ország működtetéséhez, és mindent megtesz ennek a látszatnak a fenntartásáért. Az elit, amelyik a meglehetősen kevés figyelemre méltó terméket alkotó, állítólag mégis világhírű magyar szürkeállományt jeleníti meg. Az elit, amelyik állítólag élen jár a tudományban, a gyakorlatban mégis tudományos érték nélküli álpublikációk jelzik útját. Az elit, amely az állítólag megmentendő és világhírű magyar felsőoktatás zömét uralja, mégis leginkább nem létező ismeretek kreatív módon jövedelmezőbbé tett oktatásából él.

Ez a tudományos elit egyébként sem nem kifejezetten balliberális, sem nem nemzeti-konzervatív (ezek inkább címkék, mint tényleges identitást kifejező jelzők), mindenféle politikai kötődésű csoportok megtalálhatóak benne. Meg mindenféle gazdasági kötődésűek. Akik úgy általában ki nem állhatják egymást, és vérre menő küzdelmet folytatnak az állami pénzekért, a gazdasági szereplőktől érkező megbízásokért, a jobb diákok ideig-óráig ingyen használható munkaerejéért, egy jobb épületszárnyban lévő irodáért, vagy bármi másért – de szigorúan a saját pályájuk határain belül. Mint egy ki nem mondott véd- és dacszövetség, egymást kölcsönösen sakkban tartó felekkel. Amikor a külvilág felé kell megjelenni, felveszik a tiszteletre méltó arcot, és még nézeteltéréseiket is így mutatják be, és táplálják a sajátos magyar tudásba vetett hitet.

A plágiumügy pedig ennek a remekül felépített kényelmes rendszernek az összeomlásával fenyeget. A nagyközönség ugyanis megtanulta, hogy a plágium, illetve a megalapozatlan tudományos fokozatok lobogtatása csúf dolog, és ha egy elnök belebukott, akkor onnantól kezdve egy hasonló (és megalapozott) ügyben a szellemi elit bármelyik tagja odaveszhet.

Eddig ugyanis hiába tudták a kollegák vagy épp az ellenlábasok erről vagy arról a szakemberről, hogy szakmai múltja nem kifogástalan, ez nem érdekelt senkit. Ha azonban egy elnök megégeti magát, onnantól kezdve a bizonyított plagizálás bárkire veszélyes lehet. Így az egymás (és önnön) gyengeségeikkel tisztában lévő érdekcsoportok gyakorlatilag kölcsönösen végleg le tudják járatni egymást, ezzel pedig az előzőekben leírt magyar szellemi elit megsemmisülhet. Kíváncsi vagyok, hogy ez be fog-e következni, vagy megkövezik a kívülálló Schmittet, és a tudományos szakma zöme összezár, és még kevésbé lesz hajlandó teret adni a külső kritikáknak. Jelenleg úgy tűnik, ez fog történni.

Pedig sokkal jobb lenne, ha lenne egy-két renegát, akik nekiállnak kiborogatni azt, amit ki lehet, és elkezdene megtisztulni a valódi szellemi elit is. Igen, több doktori veszne oda, mint azt elsőre gondolnánk, és nagy meglepetések is lennének. Mégis, megérné. Ha hosszabb távon ez a fajta megtisztulás lenne a Schmitt-ügy hozadéka, ha Schmitt Pál magával rántaná azokat, akik maguk is legalább olyan sárosak, és akik lehetővé tették a Schmitthez hasonló színvonalú szereplők naggyá válását, akkor azt lehetne mondani: megérte ez a kicsit több mint két hónap kínos szenvedés.