A szélsőjobbtól a szélsőbalig számosan ünneplik a görög (és francia) választások eredményét azzal a felkiáltással, hogy a nép végre megmutatta az erejét, és bátran visszautasítja a megszorításokat. Nos. Rögtön a legelején szögezzük le: azzal kampányolni, hogy kedves nép, nem kell önöknek semmit kifizetni, mert minden lesz továbbra is ingyen, hát, körülbelül akkora bátorság, amekkoráról a Fidesz tett tanúbizonyságot a 2008-as „szociális” népszavazás során. Azaz semekkora. Komolyan, ki gondolja ezt ép ésszel másképp? Egyébként pontosan ezért vannak a költségvetésre vonatkozó kérdések kizárva a népszavazásból, és pontosan ezért volt szomorú választóvonal, amikor a magyar Alkotmánybíróság asszisztálásával mégis sor kerülhetett hasonlóra.

Mit lehet ebben a helyzetben üzenni a görögöknek? Hogy félni kell, mert fájni fog. A képlet borzasztó egyszerű: többet költenek, mint amennyi forrásuk van. Még úgy is, hogy az állami szférában már jelentős fizetés-visszavágáson és egyebeken estek túl. Ha nem kapnak több hitelt, akkor akármekkora is a forradalmi lendület, még akkor sem lesznek képesek kifizetni az állami alkalmazottakat, a nyugdíjakat és a többit, ha egy fillért sem fizetnek vissza a korábbi kölcsönökből. Ezt minimális matematikai előképzettséggel (általános iskola 3. osztály) meg lehet jósolni, ez a tény még a népakaratnál és mindenféle (valós és fülke-) forradalomnál is erősebb.

A szombati szuperhold világítja meg Athéné szobrát Görögországban

AP

Teljesen nyilvánvaló, hogy a megszorítások ellen a „ne fizessünk, mert csak” programjával tiltakozó pártoknak fogalmuk sincs, mi lesz az után, hogy a jelenleg rendelkezésre álló pénz elfogy. Azaz körülbelül két hónap múlva. Merthogy még annyi sem hangzott el, hogy majd megadóztatják a lottót.

Nem meglepő persze, hogy nem jut eszükbe semmi okos, a Cohn-Bendit-t és a görög kommunistáknál jóval okosabbakat is maga mögött tudható kezdeményezés sem jut tovább, mint hogy Bogár Lászlóhoz vagy Matolcsy Györgyhöz illő módon szidja az Unió elitjét és állítólagos technokratáit (akik egyébként legitim, választott tisztviselők). Megint az derül ki, hogy az Orbán-kormány sok kritikusának világképe az Orbán-kormányéra hajaz. Az európai válság megoldására pedig azt javasolják, hogy „alulról szerveződő” módon mindenféle szakmák képviselői vegyenek részt európai csereprogramokban, európai (értsd: német meg svéd) pénzből. Mert ettől nyilván rettentő hatékonyan menne minden újra. Plusz elvileg miben különbözik ez egy több pénzből megvalósított, turisztikai feladatokkal egybekötött közmunkaprogramtól? Semmiben. Hogy az állami kiadások visszavágása miatt visszaesik a gazdaság? Talán mert a kiadások visszafogása előtt is túlzottan függött az állami pénzektől.

Vegyük észre, ez valamelyest különbözik a francia szocialisták programjától, az ugyanis csak szimplán nem fog működni, mivel a magas adókból finanszírozott gazdaságélénkítésre épít. Ez pedig sosem működik, Matolcsy Györgynek se jött be. (Szóval lehet, hogy a francia választásokon Orbán új ellenfelet kapott, Matolcsy viszont új barátot.) De Matolcsy – vagy a gigantikus mennyiségű közpénzzel gazdaságot élénkítő Barack Obama – legalább elismeri, hogy a pénznek jönnie kell valahonnan, és nem árt, ha ez valami termelő elfoglaltság, nem pedig mondjuk Németország bankszámlája, esetleg vasútrablás vagy ilyesmi. Kis szerencsével egyébként Franciaország helyzete Hollande programja ellenére is javulhat, mert ott még mindig vannak páran, akik tudnak hasznos dolgokat csinálni. Például repülőgépeket.

De ők vannak kisebbségben. A görögöknél meg a görög bátorságról szónoklóknál érdekes módon senkinek nem jut eszébe, hogy például el lehetne menni csinálni valami hasznosat. Például indítani egy vállalkozást, ami értékesíthető dolgokat termel, ami keresett szolgáltatást nyújt.

Mit lehet ilyenkor tenni? Borzasztó egyszerű, ha nem kell hitel, nem kapnak hitelt, és kész. Az Unió többi állama legfeljebb annyit tehet, hogy egyszer megmenti a görög csőd által megborított többi uniós vállalkozást (amazok persze azért egy ideje sejthették, hogy nem a legbiztosabb olyan államba fektetni, amelyik lényegében semmilyen uniós szabályt nem tart be, viszont a pénzeket lelkiismeretesen felveszi).

Aztán meg lehet nézni, mire jutnak a nagy bátorságukkal: pont annyira, amennyire önerőből piacképes termékeket és szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Ha nincs hitel, akkor bizony nem fognak tudni mást elosztani, mint ami megvan. Nagyon remélem, akik most a görög szavazópolgárok bölcsességét és bátorságát méltatják, akkor majd ugyanilyen lelkesen fognak szólni az eredményekről. Amik minden bizonnyal nagyon fényesek lesznek.

De sebaj. A fontos, hogy nagyon kell figyelni Görögországra, mert ha nem sikerül kormányt alakítaniuk, és hitelképesnek maradniuk, akkor rekordgyorsasággal fogják megmutatni, mire is képes egy érdemi nyersanyagforrás és technológiai know-how nélküli állam, ha a stratégiai önellátást és a nagyszerű belső gazdaságélénkítést választja. Pedig nekik van jó sok tengerpartjuk, nem csak termálmedencéik.