Putyin jól benézte: évek óta dédelgetett kedvenc gigaprojektjének entrée-ja nem egészen úgy sikerült, ahogy várta. A téli olimpiai szállásgate képei és tweetjei hosszú napok óta borzolják az oda érkezett sportolók és újságírók kedélyeit, holott a szocsi rémálomban semmi meglepő nincsen: egy gazdasági stagnálása dacára újra erőre kapó nagyhatalom az élet minden területét meg akarja szervezni, ezért egész területeket szervezetlenül, dolgavégezetlenül hagy. És az egész nem is érdekli olyan nagyon mélyen, végül is csak élő emberekről van szó.

A Kreml önfeledt téli olimpiát, rezsim-legitimációt akart, és meg is kapta: a napok múlásával ritkulnak a botrányos fotók, posztok, a figyelem lassan a gyors- és műkorcsolyázók, a sífutók és a jégkorongozók felé fordul. Hatni kezd az amnézia, a '36-os Berlinből, a '80-as Moszkvából ismert jótékony homály elfedi a, khm, kisebb infrastrukturális problémákat, spongyát borít arra, milyen rezsim is szervezhet itten játékokat a népek békéjének és barátságának jegyében, végül megszeretteti a résztvevőkkel a kissé szétszórt, nehéz természetű, de barátságos nagy barna medvét. Ahogy a végén Winston is megszerette NagyTestvért.

A személyzet ki-be jár a szobádba? Van internet, de a kábel kilóg a falból? Nincs recepció a hotelben? Létra kell a fűtőtesthez? Két vécét terveztek egy fülkébe, máshol meg három kihallgatószék néz szembe a vécécsészével? Lehallgatják a mobilodat? Ironikus posztod után blokkolják a honlapodat? Helyi illetékes elszólja magát, hogy rejtett kamera lehet a zuhanyzóban, majd elvonszolják előle a kritikus riportert? Üdvözlünk a reálisan létező Oroszországban! A gigantomán, végletekig korrupt, államilag hajléktalanított, kényszerkitelepített, készen is csak félkész olimpiai Patyomkin-falut nyugodtan tekinthetjük a putyini rezsim szimbólumának. Ez azonban csak egy dolog.

A másik az, hogy ezek az állapotok, ez a fajta gazdaságirányítás, ez a fajta hatalomgyakorlás, emberkép, szabadság-felfogás, az államilag egyszerre szervezett és elítélt korrupció, ez az egész félázsiai működési mód a jelek szerint nagyon is megfelel a jelenlegi magyar miniszterelnöknek, akinek a köztársasága már ma is erősen emlékeztet a szocsi, illetve a tágabb értelemben vett orosz modellre. Orbán pár év alatt úgy átszabta a közjogi rendszert, olyannyira a politika alá rendelte a jogot, hogy a The Washington Post már úgy ír rólunk, mint új, ex-KGB-s barátjának országáról: az ország intézményeit "erősen fenyegeti a kormányzó párt, a szélsőségesek pedig a kisebbségeket célozzák meg".

Magyar-ruszki dve bratanki

"Magyarországon az emberek megtanulták, hogy – bár nem könnyű az élet a nyugat-európai és általában a nyugati államok közösségében, mindenért meg kell harcolni, de – Nyugaton van keresnivalónk. Keleten semmi keresnivalónk sincs" – jelentette ki Orbán Viktor 2007-ben. "Tisztában vagyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is, de a tiszteletet, amelyet Oroszország iránt érzünk, elsősorban nem Oroszország mérete, hanem kultúrája váltja ki belőlünk, és az orosz kultúra iránti tiszteletünk adja meg az alapját a jó gazdasági együttműködésünknek" – beszélt már igencsak más hangon 2013-ban.

Orbán pár év alatt lemenedzselte a "keleti nyitást" (orosz, kínai, kazah, azeri stb. relációban), és súlyosan téved, aki azt hiszi, nettó gazdaságpolitikai pragmatizmus, illetve némi kényszerű opportunizmussal vegyített nemzeti energiaérdek motiválta.

Legkésőbb a látszólag puccsszerűen végrehajtott, valójában jó egy éve előkészített paksi paktummal mindenki számára kiderülhetett: Orbán Viktornak nemcsak az orosz gáz és az orosz atom kell (szó szerint bármi áron), hanem az orosz hatalomgyakorlási modell is. Az eljárásmóddal tulajdonképpen hozzáoroszosodtunk "Eurázsiai Uniót" tervezgető új partnerünkhöz, és így már érthető az is, miért beszél az EU-ról, az EU-val szemben a "nemzeti függetlenség" nyelvén – valójában már az új birodalomhoz meghívottak magabiztosságával.

Hatalomtechnikák

A szocsi olimpia megvalósítását bármiféle versenyeztetés nélkül jórészt a Putyin-közeli építési maffia kapta meg (ketten közülük az elnök gyerekkori barátai). Borisz Nyemcov volt kormányfő-helyettes számításai szerint a totálisan túlszaladt, 51 milliárd dolláros összbüdzséből úgy 30 milliárdot nyúltak le azok, akiknek "a lába már ott volt az ajtóban". Orbán Viktor rendszere, trafik- és földügyi igyekvése évek óta másról sem szól, csak a helyi párt- és családközeli elitek pozícióba emeléséről, a Simicska-, Nyerges- és egyéb birodalmak etetéséről, mesterségesen felfújt gigaprojektekről, stadionépítési lázról, bónusz felcsúti reptérről. A villámgyors, bármiféle valós költséget vagy háttérelemzést nélkülöző paksi parlamenti döntés ráadásul kísértetiesen emlékeztet egy másik hazaárulásra: arra a napra, amikor 1988-ban a parlament Bős-Nagymaros folytatása mellett döntött.

Putyin Oroszországa néha szó szerint lábbal tiporja az embert és jogait, lágerbe küldi ellenzékét és potenciális hatalmi riválisait, kilövési engedélyt ad melegekre és leszbikusokra, a homoszexualitást a pedofíliával azonosítja, az elnök rendszere nem is szégyelli, hogy joviális engedékenységgel beengedi országába a világ meleg sportolóit is, feltéve, ha nem nyúlnak gyerekekhez. Orbán Magyarországa nem tűri el a kínai kormányfő látogatásakor a Tibet-párti tüntetőket (Orbán: a demonstrálók nem "rombolhatják le az állami célokat", "véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs"), olimpia nélkül is kitiltja közterekről a hajléktalanokat, megtűri a homofóbiát a hozzá közeli médiában, és nemigen háborodik fel, ha nácik megtámadják a budapesti melegfelvonulás résztvevőit.

A fasizálódott, ellenvéleményt nem tűrő néplélek orosz megnyilvánulása az a rendőr, aki nemcsak megverte a Vörös téren tüntető meleg aktivistákat, de azt is közölte velük: "El kellene, hogy égessünk titeket." Ugyanezt a mentalitást idehaza, civilizáltabb köntösben az a fideszes képviselő reprezentálta, aki olyannyira nem tűrte az LMP paksi protestjét, hogy vette a fáradtságot, és vizet öntött az egyik zöld képviselő megafonjába. Úgy, hogy az ő pártjának kétharmada van a törvényhozásban.

Természetesen Putyin is és Orbán is abból indul ki: aki a kormányt bírálja, az valójában az országnak akar ártani.

Bevezetés a szervilizmusba

Az orosz állami tévében pillanatok alatt köszörülték ki a – für alle Fälle kis késéssel közvetített – megnyitón esett csorbát: az ötödik olimpiai karika nem akart kinyílni, kivéve az orosz tévénézők milliói számára, akiknek egy villámgyorsan összerakott montázsnak hála, mégiscsak kinyílt az a karika. A magyar állami tévében a riporter nem reflektált a showban bemutatott szovjet korszakra, összesen annyit mondott, hogy "a gyakorlati megvalósításba hiba csúszott". "Vajon mitől fél a köztévé riportere?" – kérdezi teljes joggal Török Gábor, bár nyilván ő is pontosan tudja, kik azok, akik az ilyesmit ukáz nélkül is elvárják; kik azok, akik obersovszkyzmust várnak el, akik sajtótájékoztatót hamisítanak, arcot takarnak ki, cenzúráznak.

A Lezsák Sándor által "erkölcsi megújulásnak" nevezett orosz nyitásról, hála a hangsúlyos kormányzati kommunikációnak, minden lojális NER-katona megértette, hogy eljött az igazodás pillanata. A Magyar Hírlap "mesés nyitóünnepségről" ír, "mesés földrajzi és történelmi utazásnak" nevezve a sarlós-kalapácsos időszakot is felelevenítő show-t. A Magyar Nemzet publicistája szerint Szocsi "Egy újjáéledő, az erejét nem csupán a világgazdaságban, a hatalmi politikában, hanem emberek milliárdjainak érdeklődését felkeltő esemény keretében megmutatni, sőt talán fitogtatni kívánó birodalom jelképe." Az írás érdekessége, hogy a hazug orosz érvelést átvéve felteszi a kérdést: "Anélkül, hogy elmerülnénk a részletekben, valóban olyan nagy baj, hogy Oroszországban törvény tiltja a homoszexualitás népszerűsítését a kiskorúak körében?"

A Szocsi-ügyi szervilis túlteljesítés rekordját azonban valószínűleg a Heti Válasz szerzője, Balla Eszter állította fel azzal a San Franciscóból (!) származó írással, amely már címével is az ötvenes éveket idézi fel: "Rosszindulatú hisztériakeltés: Így provokálja az USA az olimpiát". Néhány gyöngyszem: "Politikát nem a rendezők, hanem a jogvédők csináltak a nagy sporteseményből", "De a nagyon erős homoszexuális lobbival Barack Obama nem mert szembeszállni. Mert az idei olimpia egyeseknek nem a világ sportolóinak felemelő viadaláról, tehetségéről, szorgalomról, kitartásról szól, hanem a homofób Oroszország megleckéztetéséről", "Az orosz-amerikai feszült kapcsolat, Vlagyimir Putyin vezetési stílusa a politikára, nem a sporteseményre tartozik. Azonban mind a televízióban, mind az újságokban hemzsegtek az orosz elnök elleni megjegyzések." És a csúcs: "Az amerikaiak elfeledkeznek arról, hogy utoljára 1996-ban, az ő felügyeletük alatt, az atlantai nyári olimpián történt robbantás." Sőt, a négereket is verik.

A néhai Fiatal Demokraták Szövetségének utódszervezete, gazdasági klientúrástul, gyáva és elvtelen értelmiségestül, szervilis médiástul megérkezett a putyini Eurázsiai Unió kapujába. A baj az, hogy minket is vittek magukkal. Miközben a félkész épület recseg-ropog, a személyzet pedig ki-be jár a szobánkba.