szerző:
Iványi György
Tetszett a cikk?

Amit itt leírok, csupa feltételezés, spekuláció, lehet és ha. Nagyon keveset tudunk.

„A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogutód nélkül megszűnt” – találta mondani 2015. február 25-én dr. Fülöp Zsuzsanna MNB-szóvivő a Hír24-nek, a felügyeleti felelősséget firtató kérdések nyomása alatt. Érdekes gondolat. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény a magyar állam felügyeleti felelősségét ruházta át a PSZÁF-ról a pénzügyi, monetáris politikai, piacfelügyeleti, fogyasztóvédelmi (s mint azóta kiderült ingatlan- és műtárgy-beruházási, továbbá oktatási) nagyáruházzá növekvő MNB-re. A magyar állam pedig nem szűnt meg, se jogutóddal, se anélkül.

A – szóvivő szerint rövid múltra visszatekintő – felügyelet képviseletében viszont Windisch László MNB-alelnök egy nappal korábban, 15 év óta húzódó visszaélés-sorozatról és 100 milliárdos kár gyanújáról beszélt. Még egy nappal korábban készenléti rendőrök szállták meg a Buda-Cash Brókerház Ménesi úti irodáit és másnap reggelre az MNB már vissza is vonta a Buda-Cash és a vele tulajdonosi kapcsolatban álló négy kisebb kereskedelmi bank működési engedélyét.

Egy pénzintézet működési engedélyének visszavonása nem gyanú, hanem ítélet. Visszafordíthatatlan lépés, olyan csapás, amelyből a Buda-Cash és a DRB bankcsoport aligha áll fel, a felügyeleti vagy bűnügyi vizsgálat eredményétől függetlenül. Még az is különös gondosságot – nem csak az ellenőrzéshez, hanem a befektetési portfóliók kezeléséhez is jól értő, széles körű meghatalmazással bíró felügyeleti biztosokat – igényel, hogy a működés felfüggesztése és a várható felszámolás ne okozzon további kárt az ügyfeleknek, a befektetési számlák tulajdonosainak. Akár nagyobbakat, mint a feltételezett, vagy később feltárt visszaélések.

A további veszteségek megakadályozásának feltétele kettős. Egyrészt korlátozott, de aktív üzleti tevékenységet igényel: a pozíciók lezárását, a nyitott opciókkal és határidős ügyletekkel ellentétes fedezeti ügyleteket.

Másrészt haladéktalanul meg kell állapítani az ügyfelek értékpapírszámlái és a brókercég erről készült kimutatásai valósságát. Ez nem túl bonyolult és nem is túl időigényes feladat: a brókerház kimutatásainak megfeleltetése a Központi Elszámolóház és Értéktár, a Keler kimutatásaival. Dematerializált értékpapírokat (állampapírokat, kötvényeket, részvényeket) nem lehet "eltüntetni", forgalmuknak nyoma van és pontosan követhető.

Ez a mindennél sürgősebb vizsgálat azonnal választ ad, megalapozott-e a legsúlyosabb gyanú: megvannak-e az ügyfelek tulajdonaként feltüntetett értékpapírok, vagy csalás történt, a kimutatások hamisak, s az értékpapírok vásárlására rendelkezésre bocsátott pénzt valaki, valakik elvonták.

Sok más visszaélés is lehet.

Lehet, hogy a "normál" ügyfelek tulajdona érintetlen, kimutatásaik megfelelnek a valóságnak, csak a tőke-megfelelési mutatóik látszólagos teljesítésében érdekelt, takarékszövetkezetekből kinőtt, alacsonyan tőkésített bankok befektetési portfóliója "felfújt" – a bankok menedzsmentje, tulajdonosai tudtával. Ez esetben anyagi kár csak a DRB csoport tulajdonosait, rosszabb esetben a bankok betéteseit, illetve az őket kártalanító Országos Betétbiztosítási Alapot érheti.

Lehet, hogy a tulajdonosok, brókerek, megsértve a megbízó és ügynöke közötti kapcsolat szabályait, ügyfeleik terhére hajtották végre saját ügyleteiket, vagy más megbízó ügyleteit. Különös lehetőséget adnak az ilyen visszaélésre az összeférhetetlenséget tiltó törvények rései és/vagy az arm’s length, "kartávolságban" végrehajtott ügyletek szoros követését mellőző felügyeleti lazaság. Ebben az esetben az ügyfelek értékpapírjai "megvannak", legföljebb a portfóliójuk értéke nem annyi, mint konfliktusmentes kezelés esetében lehetett volna.

Lehet, hogy a Buda-Cash és/vagy a DRB csoport a svájci frank hirtelen felértékelődésén veszített sokat, mint oly sokan. A devizakereskedőket elkényelmesítette az Sfr értékváltozásának évek óta ismétlődő rutinja: a frank árfolyama emelkedett, majd az SNB interveniált, emelkedett, interveniált, újra meg újra. Aki felismerte a ritmust és opciós, határidős üzletekkel multiplikálta forrásait, sokat kereshetett ezeken az apró változásokon. Amikor aztán az SNB váratlanul nem interveniált, nagyon sokat veszített.

Ha a brókerház ügyfelei, befektetői megbízásából fektet devizába, vételi vagy eladási opciókba, nincs törvénysértés, de a veszteséget be kell vallani. Akkor a bróker csak befektetői bizalmát veszíti el. Ha a brókerház saját számlájára spekulált, máris rajtakaptunk egy újabb, a törvény által nem tiltott veszélyes összeférhetetlenséget. Befektetési szolgáltató maradjon a kaptafánál, kezelje ügyfelei befektetéseit. Ezen túllépve veszélyezteti szűkös saját tőkéjét, ugyanakkor megnyitja az összeférhetetlen és bennfentes műveletek lehetőségeit.

Ha a DRB bankjai bonyolódtak devizaspekulációba, de nem képeztek ezzel arányos tőketartalékot, megsértették a hitelintézeti törvényt, kockáztatták betéteseik pénzét.

Az is lehet, hogy a brókerház jutaléka növelése érdekében "turbózta" a hozamokat.

És így tovább.

Csupa lehet és ha. A sajtó viszont az évszázad csalásáról cikkezik; 20 000 befektető nem tudja, megvan-e a vagyona, s mikor fér hozzá; vagy 100 000 betétes nem jut a pénzéhez. Eközben szinte semmit sem tudunk.

A nagyon radikális és közel sem kockázatmentes lépést végrehajtó MNB, a lépés okaira nézvést, roppant szűkszavú: akár 15 éves sorozatos csalás, 100 milliárdos kár. A felügyelet, befektetési szolgáltatóknál, csak ötévenként végez átfogó vizsgálatot. Az MNB csak nemrég vette át a felügyeleti feladatot, egy másik („jogutód nélkül”) megszűnt állami felügyelet volt az, amely legutóbb mindent rendben talált.

15 év, 100 milliárd: kicsit soknak tűnik. Hogyan nem tűnt fel ennyi év alatt egyetlen auditornak, a felelősségre vonástól tartó, vagy csalódott alkalmazottnak, elégedetlen ügyfélnek? Nem sok-e a kerek 100 milliárd a Buda-Cash és a DRB bankok méreteihez és forgalmához képest?

A közintézményeinkbe vetett bizalom szomorú állapotát jelzi, hogy a közvélemény nagy része – pedig nem igazán (igazán nem) imádja sem a bankárokat, sem a brókereket, egyik szakmát sem sorolja magasra sem a népszerűségi, sem a megbízhatósági listákon – inkább valamiféle kartellháborút tételez, s politikai ízlése, preferenciái szerint sorolja a Buda-Casht, DRB-t, tulajdonosait, az intézkedő hatóságot az egyik vagy másik politikai táborhoz.

A Buda-Cash-anomália – félő inkább hosszabb, mint rövidebb idő alatt – kigubancolható. Remélhető, hogy a DRB bankok betétesei és talán a Buda-Cash befektetői is, ennél rövidebb idő alatt a tulajdonukhoz jutnak. Az ügy azonban néhány további tanulság levonását, jogszabály-alkotói bölcsességet is igényel. Megfelelőek-e a brókercégek konfliktusos üzletágaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok? Megfelelőek-e a bankok és befektetési szolgáltatók kereszttulajdonlására vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok? Megfelelőek és érvényesíthetőek-e a bennfentes kereskedelmet tiltó szabályok? Célszerű-e a piac- és intézményi felügyelet hiperkoncentrációja; biztosítják-e a felügyelet szabályai és módszerei a megfelelő, korai figyelmeztetést? Érvényesül-e a felügyeleti felelősség? Milyen minőségi kritériumnak kell megfelelnie egy hitelintézetnek, milyen kockázati besorolásnak egy pénzügyi terméknek, hogy abban közintézmény, önkormányzat közpénzt helyezhessen el?

És így tovább.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!