„Nyakunkba húzzák a tömegekből kiszűrhetetlen terroristákat, a zöldhatáron átkelők által behurcolható afrikai betegségeket, elveszik a közlekedő emberek napi biztonságérzetét, és felkínálják az idegen gazdasági bevándorlóknak a véges számú munkalehetőségeket.”

(A CÖF közleményéből)

Rogán Antalt kevesebb reggeli tévéműsorba kéne beengedni, mert akkor nem hallhatnánk tőle a kávé mellett olyanokat hogy a határzár kiépítése „végső esetre szóló lépés”. Végül is hol vagyunk még a végső esettől? Amikor valakik a nyakunkba húzzák?

A rettegés tárgya az, hogy ha az osztrákok tényleg határt zárnak, akkor „az idei évben már százezres nagyságrendű bevándorlóáradat Magyarországon fog rekedni”, beleértve azt a 15 ezer (valójában: max. pár száz) embert, akit az osztrákok visszaküldenek hozzánk. Igen, nagy a migrációs nyomás, de aki szerint ez valaminek a végső fázisa, az nem tudja, mit beszél.

A Párt frakcióvezetője mindezt csak hat nappal az után vezette elő, hogy Kósa Lajos teljesen kizárta a szerb határ fizikai lezárását, senki ne tartson vaskerítéstől, „egyszerűen nem fogjuk őket beengedni”, ennyi. A Párt tehát egy ideig csak abban gondolkodott (oximoron), hogy – az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával szöges ellentétben – biztonságos harmadik országnak kezdi tekinteni a határ menti lelketlenségéről elhíresült déli szomszédunkat, de nem húz fel új vasfüggönyt. Ha más nem, a vajdasági magyarok miatt, szép kis üzenet is lett volna.

Pár nap, és szép kis üzenet lett. Ez egy nyitott és barátságos ország.

Annyira nyitott és barátságos, hogy csak a döntés után, július elsején tárgyalnak a szerb kormánnyal az őket talán hangyafasznyit érintő 175 kilométer hosszú, négy méter magas, trendi drótkerítésről, előtte még nyilván velük is kitöltetik a Nemzeti Konzultációt. Az a kormány, amely magyar nyelven, tegeződve kommunikál az albán embercsempész maffiával, nemcsak arra nem képes, hogy közös ASAP uniós egyeztetést kezdeményezzen az ügyben, de még a döntéstől sokkolt, Auschwitzra asszociáló belgrádi kormányfővel is csak utólag konzultál.

Senki nem mondta Magyarországnak, hogy egyedül birkózzon meg az európai menekültüggyel. De szerencsére nem is teszi: az EU hét évre 25 milliárd forintnyi eurót ad nekünk az ügy kezelésére, ami 3 milliárddal több az előző időszaknál. Mindeközben a magyar kormány csökkenti a határvédelmi alapba befizetett pénzt, ahogy csökkenti a területért felelős rendőrség büdzséjét is.

Ez nagy kár, ugyanis a menekültek tömeges érkezésére valóban fel kell készülni – de hát erre volt is időnk: 2007 vége óta, amikor mindenki meglepetésére, előre abszolúte nem látható módon kiderült, hogy schengeni határállam vagyunk. Ami azt jelenti, hogy komolyabb kötelezettségeink keletkeztek a külső határokon, mint amikor a töröktől próbáltuk védeni az európai civilizációt. Ez akkor nem jött be, de ma már van internet meg mobil hőkamerás felderítő rendszer.

Az év eleje óta tartó, hol koszovói családokkal, hol afgán és szír menekültekkel szembeni folyamatos hisztériakeltés, az értelmetlennek tűnő óriásplakátozás, most pedig a nagy kerítés felhúzása egy szempontból egészen biztos sikeres: megint nem arról beszélünk, amiről kellene. A valódi fal ugyanis köztünk és a kormányzat között áll sok éve. A déli határszakaszra tervezett gigakerítés sem a menekültügyet nem oldja meg (csak áthárítja más országokra), sem a mi problémánkra nem válasz, amit Magyarország kormányának hívunk.

Nincs értelme állandóan „vasfüggönyről” beszélni, páneurópai piknikezni, meg a jószívű Ferenc pápával jönni. A falakkal körbevett városállamban élő pápa altruizmusa nem válasz a valóban súlyos európai menekültügyre (különben is, hány hadosztálya van?). A kerítések, falak pedig elvileg működhetnek, a kérdés az, hogy mi a cél, milyen problémára jelentenek választ?

A berlini fal sikeresen tartott benn egy egész népet az NDK nevű börtönben. A mexikói határkerítés nélkül Amerikában az eddiginél is súlyosabb lenne az illegális bevándorlás okozta szociális helyzet. Az izraeli kerítés sikeresen fékezte meg a palesztin öngyilkos merénylethullámot. A magyar határkerítés egy otromba, értelmetlen, kizárólag belpolitikai kommunikációs célból felhúzandó presztízsberuházás, a stadionok és a felcsúti kisvasút folytatása más eszközökkel, amely elkerülhető lett volna, ha a magyar kormányok komolyan veszik schengeni kötelezettségeinket.

Orbán Viktornak nem áll jól, ha arra panaszkodik, hogy Magyarországot egyedül hagyták a menekültproblémájával. Ez ugye egyrészt, lásd a fenti összeget, nem igaz, másrészt ez az egész kontinenst érintő súlyos gond valamiért még mindig az egyes tagállamok belügye, az EU épp azon dolgozik most (pl. menekültkvóták ötlete), hogy ez ne így legyen. Orbánt pont az a „nemzeti szuverenitás” sújtja most, ami mellett ő Brüsszelben folyamatosan kardoskodik.

Ha Orbán komolyan venné a menekültügyet, nem xenofób hangulatkeltésben utazna, nem az „idegen kultúrák” elleni harcot tűzné zászlajára, amely világnézetét ráadásul pár hetente módosítgatja, attól függően, hogy egyre jobbikosabb közönsége („Azt akarjuk, ne jöjjenek többen. Akik itt vannak, menjenek haza!”) , vagy arab bankárok előtt beszél („Itt mindenkit tisztelettel fogadnak, az iszlám világból érkezetteket is. Mi egy nagy szellemi-civilizációs építménynek tekintjük az iszlámot, és nem szégyellünk tanulni sem tőlük”).

Ha Orbán komolyan venné a menekültügyet, nem nemzeti, hanem európai nemzetek közötti konzultációkat követelne, és nem próbálná velünk elhitetni azt, hogy a Szerbián át érkező szerencsétlenek román vagy horvát határra küldésével egy centivel is beljebb vagyunk. Ha a ballib ellenzék komolyan venné a menekültügyet, nem ragadna le az olcsó vasfüggönyözésnél, és nem bagatellizálná el az Európát (ezen belül: minket) sújtó egyik legkomolyabb szociális, gazdasági és (igen) civilizációs kihívást. Igaz, ezt már felelős ellenzékiségnek hívnánk, de egyelőre még nem kell így hívnunk.

Ettől működik a Finkelstein/Habony/CÖF kommunikációs csapda: ha elvetjük Orbán határkerítését, automatikusan, kritikátlanul kiállunk a szabad bevándorlás mellett. Ebbe azért nem kéne beleállni.

A kormány hazudik, amikor a mai Magyarországra vetíti ki a nyugaton megtelepedett muszlim bevándorlók második-harmadik generációi okozta, valóban súlyos konfliktusokat. Hol vagyunk mi ettől? Nem tudunk arról, hogy az alig pár ezer fős hazai iszlám közösség robbanásszerű (elnézést) növekedés előtt állna. A kőbányai gigamecset erőltetését ráadásul épp a kormány engedte meg egy rövid időre a török iszlamista kormánynak, aztán a nyomás hatására lejött róla.

Most meg valami "végső esetre" hivatkozva, kerítéssel rekesztjük ki azokat a családokat, akik valószínűleg épp az iszlám terror elől menekültek. Hadd tanulják meg egy életre, hol lakik a magyarok istene. Vagy legalább Habony Árpád.