Dalos György: Mi marad ötvenhatból?

1956 felkelői nem az úri világba vágytak, hanem egy jobb szocializmusba. Ezért is hívták forradalomnak azt, amit csináltak.

  • Dalos György Dalos György
Dalos György: Mi marad ötvenhatból?
A legtöbb népi megmozdulás, amely a Szovjetunióban, illetőleg a kelet-európai országokban a kommunista hatalom ellen kitört, a népharag viszonylag rövid időtartamú fellobbanása volt a hatalom önkényes gazdasági intézkedései ellen. (...) Ezek a drámai események megriasztották ugyan a kormányon lévőket, de nem sodorták végveszélybe a párturalom egészét, nem kérdőjelezték meg a diktatúra önazonosságát.

(...)

1956 októberének kiterjedt irodalmában viszonylag kevés teret szenteltek egy korabeli heves szóhasználati összecsapásnak, amely az események megjelölése körül tört ki. A legtöbb közvetlen résztvevő az október 23-a és november 4-e közötti időszakot forradalomnak nevezte, utalva mintegy 1848-ra. Ezt a terminust a Nagy Imre kormány is magáévá tette, mi több, Moszkvába távozása előtt, november elején Kádár János is „népünk dicsőséges felkeléseként” méltatta a történteket...

(...)

Miért érdekes ma ez a látszólag szemantikai csatározás? Azért, mert az októberi napok aktív vagy passzív megélői a „forradalom” terminussal nemcsak Kossuth és Petőfi örökségének, hanem a marxista szóhasználatnak is adóztak. Elhatárolódtak a magát nyíltan „ellenforradalmiként” meghatározó Horthy-érától, amely még 48-at is inkább nemzeti „szabadságharcnak”, mint szociális felforgatásnak szerette volna láttatni.

 

A cikk teljes terjedelmében a nyomtatott HVG-ben olvasható.

A svédek hat hónapra voltak tőle, a románoknak hat bombára elég nyersanyaguk volt – így lett 25 ország majdnem atomhatalom

A svédek hat hónapra voltak tőle, a románoknak hat bombára elég nyersanyaguk volt – így lett 25 ország majdnem atomhatalom

Az első atombomba ledobása óta több mint két tucat ország akart nukleáris fegyvert, ám a nagyhatalmak így vagy úgy, de mindig találtak eszközt a leszerelésükre. Spanyolország, Svájc, Svédország Románia, Tajvan és egy sor másik ország mind előrehaladott programot vitt a tömegpusztító fegyverek előállítására, ahol nem egyszer a szerencse hozta el az áttörést. A tervek feladásához pedig minden esetben erős diplomáciai, vagy katonai ráhatás kellett.