"Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül." (Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben)

*

2008. március 9-én a magyarok nagy többsége úgy döntött, hogy mégiscsak van, illetve ha nincs, akkor legyen ingyenebéd. Mármint ingyenes orvosi ellátás. Másfél évvel voltunk az elhíresült őszödi beszéd kiszivárogtatása után, a dunai szél már rég elfújta a hungarista gyújtogatások füstjét, de még mindig minden a hazugságról szólt. Ez a népszavazás is. Az emberek 82 százaléka igent mondott arra, hogy a kormány vonja vissza a 2007-ben bevezetett, a háziorvosi rendelőkben, illetve kórházban maradó 300 forintos vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat.

Az eredmény: Gyurcsány március végén kirúgta az SZDSZ-es Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, népi támogatás híján lemondott a további reformokról, április végén a liberálisok beintettek, és otthagyták a koalíciót. 2010-ben kétharmados többséggel jött vissza a hatalomba Orbán "soha nem hazudtam" Viktor.

A Fidesz egész népszavazás-kampánya a hazugság-motívumra volt felfűzve. Nem volt nehéz dolguk: érdemben soha nem kellett reagálniuk saját nyilvánvaló hazugságaikra, elveket, megvalósítható programot soha senki nem kért rajtuk számon, elég volt meglovagolni a változatlan össznépi dühöt és protest-hangulatot, és kieszközölni az első olyan szavazást, ahol nemet lehet mondani bármire, ami Gyurcsány.

Az ún. "szociális népszavazás" sikere azt is jelezte: az emberek nagy ívben tettek arra, hogy az amúgy ezer sebből vérző "hazugságbeszéd" több őszinte igazságot tartalmazott, mint amit a teljes politikai elit együttvéve ki mert mondani 1990 óta. Az egészségügyről is. Sokkal kényelmesebb volt látványos protestbe csomagolni a "minden maradjon úgy, ahogy ismerjük" kádári túlélési stratégiát, mint kevésbé látványosan, de szakítani a hazugsággal, és az egyéni felelősségre, az önrészfizetésre (co-payment) és a privát biztosítók közti választásra alapozva új életet kezdeni. A szó szoros értelmében.

A "szociális népszavazással" a magyarok nagy többsége igent mondott az egyik legnagyobb hazugságra, az egészségügy vagy bármi másnak az ingyenességére, az eü-reformok hiábavalóságára, és arra, hogy egyszerre ehetem meg és tarthatom meg a tortámat.

*

"Aki ismer, tudja, hogy miért nem maradtam a szakmában! Többek között ezért! Mert egy vágóhíd, ahol a kiszolgáltatott embereket függetlenül nemtől és kortól ide-oda dobálják. Én tudom, hogy nem a legnagyobb a fizetésük, tudom a körülményeket is, amiben dolgoznak. De aki a hivatásának érzi, az dolgozzon is annak megfelelően." (Praxis blog)

*

2015. november 21-én a Publicus Intézet közzétette felmérését, amely szerint a megkérdezettek kétharmada olyan szinten elégedetlen az állami eü-ellátással, hogy kész lenne 300 forint vizitdíjat is fizetni, "ha az így befolyó pénzt az egészségügy fejlesztésére fordítaná a kormány". És ezt így hogy? A Fidesz-rendszer ötödik évében komolyan létrejött egy új kétharmad a kormány ellen? Ráadásul olyan kulcskérdésben, ami a NER egyik legitimációs alapját jelenti: az állami rendszerek központi működtetésében.

A megkérdezettek 64 százaléka egyértelműen úgy látja, hogy az elmúlt években még romlott is a helyzet az egészségügyben, és ezért a kormány a felelős. Persze, hát ki más? Egy olyan rezsimben, amely még kérkedik is azzal, hogy életem minden területét központi kontroll alá helyezi, mert így hatékonyabb, a magántulajdonomat lenyúlja, mert kell a pénz, és még azt is megszabja, mikor vásárolhatok? A NER alappillére dől ki, ha komolyan meginog a bizalom az általa tulajdonolt-irányított rendszerekben.

Gyurcsány mára nem szempont, kórházba, háziorvoshoz ellenben mindenki jár, mindenki látja az ismert állapotokat, amelyeket csak tetéz, hogy a Népszabadság számítása szerint jelenleg tíz kórháznyi orvos hiányzik az eü-rendszerből.

Ezek szerint viszont megtörtént az áttörés, véget ért a tagadás időszaka, kár önmagunknak hazudni. Ez az állami eü egy fos, aki csak teheti, keresi a privát vészkijáratot, tízből hatan már igénybe is vettek valamilyen fizetős magán eü-szolgáltatást. Kár, hogy ez az új kétharmad egyelőre nem váltható politikai tőkére, mert még nincs az a konzervatív-liberális párt, amely akár választást is nyerhetne az emberhez méltó, tehát minél privátabb eü- és szociális rendszerek ígéretével.

Jó lenne azt hinni, hogy az ellenzék megéri a pénzünket, de nem, nem éri meg. Szegény, szegény szocialisták két fontos döntést hoztak az elmúlt időben: egyrészt a szegfűt lecserélték felkiáltójelre, másrészt több pénzt követelnek mindenkinek. Így történhet meg az, hogy a liberális eü-reformokat mindig is utáló MSZP egyszeri, 150 százalékos béremeléssel oldaná meg az ágazat válságát, azaz ugyanazzal a logikával úszná meg az elengedhetetlen átalakítást, mint a Fidesz a 60-80 milliárdos béremeléssel (Orbán: "ami nem elegendő, de valami"): öntsünk még több pénzt a mostani rendszerbe, az majd segít. Nem fog.

*

"Elvánszorgok a félhomályban üresen kongó terembe, lehuppanok az egyik padra, nézem az egymás mögött körbejáró műtötteket, kik kezükben véres vagy vizeletes zacskót cipelve csoszognak körbe, mint börtönben a sétára vezényelt fegyencek." (Szabó Illés: Utazás az epekövem körül. ÉS, nov. 27.)

*

A magyar egészségügyi ipar hosszú évtizedek óta teljes erőbedobással, elképzelhetetlen mértékű közpénz felhasználásával azon dolgozik éjjel-nappal, hogy minden legyen, csak egészség ne.

Egyetlen velünk élő területen sem annyira látványos a reálisan létezett szocializmus túlélőereje, kreativitása és lobbiképessége, mint az egészségügyben. Sehol sem virágzik annyira az állami tulajdonlásból-menedzselésből fakadó kollektív felelőtlenség és lelketlenség, a hiány és a pazarlás kettőssége, a szigorú hierarchia, ahol a páciens van legalul, a kiszolgáltatottság, a megalázottság, és főleg a hálapénz nevű intézményes korrupció, valamiféle piacot imitálandó.

A hálapénz nem maradhatna fenn ennyire makacsul, ha nem éltetné az az igényünk, hogy azzal a jövendő méltányos eü-ellátásba invesztálunk, azaz nem hálát érzünk azért, amiért valaki szánalmas fizetése dacára is elvégzi a munkáját, hanem alapszintű, normális miheztartást szeretnénk pluszpénzért. Teljesen egyértelmű, hogy ez – jelenlegi – állami, "ingyenes" keretek között elérhetetlen vágyálom. Ugyanezt a piaci logikát kérjük számon a nyugdíjaknál is, amikor arra panaszkodunk, hogy hány évig fizettük a járulékot, és csak ennyit kapunk. Holott a kettő között soha nem volt kapcsolat, helló.

Ráadásul érdemes észrevenni, hogy a vizitdíjas kétharmad létrejöttével semmi új nem történt: az elmúlt években több kutatás is ezt a privatizáló trendet jelezte, sőt, valószínűleg már a "szociális népszavazás" idején is pontosan tudta mindenki, mekkora fos az állami eü, csak éppen erősebb volt a gyurcsánytakarodj. A Róbert Károly magánkórház és a Szinapszis Kft. felmérése szerint a "járulékfizetők méltányosnak tartanák, ha az OEP-nek befizetett összegegeket felhasználhatnák, amikor magán-egészségügyi szolgáltatás vesznek igénybe", ugyanis csupán 9%-uk "gondolja azt, hogy a járulék összege és a szolgáltatás minősége is megfelelő".

Nyilván skizo állapotokra utal, de ezzel párhuzamosan igen mélyre ivódott a komoly emberek által is hirdetett sámánista-kórházvédő-antikapitalista attitüd, a "beteg ember nem bízható a piac kegyeire, a profitorientált rendszer veszélyezteti a társadalmi szolidaritást" című nettó őrület. Mintha nem pont az lenne a kulcskérdés, hogy sikerül-e végre magánérdekeltséget kicsiholni ennek az embertelen gépezetnek legalább valamely alrendszeréből, legyen szó személyzetről, kórházfenntartókról, finanszírozókról. Mert szögezzük le: az, ami most van, nem egészségügy.

*

"Nem az lepett meg, hogy milyen a higiénia és a kórtermek állapota, hanem a közöny és az a fajta szemlélet volt számomra döbbenetes, amelyet az orvosok és a nővérek részéről tapasztaltam. Egy darab kutyapiszoknak több becsülete van, mint egy betegnek." (Praxis blog)