A szabadság, a haladás, a sokszínűség és a tolerancia híveinek az elmúlt években kevés okuk volt az örömre. Európa és a világ politikai folyamatai egyre inkább azt mutatták, hogy elveik és értékeik nemhogy defenzívába szorulnak, de sok helyütt – így Magyarországon is – gúny és gyűlölködés tárgyává válnak. Hogy a szabad vélemény, a hatalmat ellenőrző független média, a megválasztott vezetők elszámoltathatósága és leválthatósága nem politikai és társadalmi minimum többé. Hogy ezek az alapvető demokratikus normák jobboldali populisták gyűlölet-céltáblájává váltak. Ma ismét keletje van azoknak a politikusoknak, akik szerint ők és csakis ők látják a nemzet érdekét; akik tagadják, hogy minden politikai közösség eltérő értékek és érdekek, különböző világnézetek és életvezetési stílusok összessége, s hogy a nyilvánosságban helye és értéke van minden olyan véleménynek, amelyet nem tilt a törvény. Akik szerint a hatalom kritikusai idegen ügynökök és árulók. Akik tagadják, hogy a közjó csak nyílt, valódi vitában határozható meg – napról napra, újra és újra.

Mindannyian ismerjük ezt a politikai terméket – Putyin, Orbán, Erdogan országlását. Hangsúlyaikban ugyan különbözhetnek, de látványosan azonosak abban, hogy bennük a demokrácia önkénnyé, a közérdek magánérdekké, a közvagyon pedig magánvagyonná alakul.

De jó hírem is van: hiába az autokrácia, a gyűlöletkeltés, az intézményesített lopás és a nemzeti szuverenitásnak hazudott bezárkózás látszólagos sikere, ezzel egyidejűleg erőteljes folyamatok zajlanak mindezzel szemben is. Gondoljunk rögtön büszkén Szlovákiára: épp a napokban választottak elnökké a polgárok egy környezetvédő és korrupció-ellenes aktivistát. Zuzana Ćaputova sikerét egy interjúban azzal magyarázta, hogy „a humanizmus, a szolidaritás és az igazság fontos társadalmi értékek Szlovákiában”. Én tudom, hogy Magyarországon is azok, ezen értékekhez ragaszkodni pedig itthon is kötelesség.

A változás előjele Szlovákiában is az volt, amikor Pozsony progresszív, az új politikai generációt képviselő főpolgármestert választott. Hogy a változás a nagyvárosokból indul, erre szolgáltatnak újabb tiszteletreméltó példát most  a törökországi helyhatósági választások. Tudjuk jól, Törökországban Orbán Viktor barátja és harcostársa, Recep Tayyip Erdogan gyalázatos illiberális államot működtet. Abszurd személyi kultuszában, végletekig manipulált médiájában és a törökországi másként gondolkodók tízezreinek bebörtönzésében Orbán persze nem lát semmi kivetnivalót. Ellenkezőleg, Törökországot – ezt tőle tudjuk – követendő példának tekinti.

Nos, a múlt heti törökországi helyhatósági választások eredményeinek ismeretében így teszünk mi, magyar demokraták is: példát látunk. A helyzet ugyanis az, hogy ellenzéki győzelem született a fővárosban, Ankarában, és – bár az eredményt Erdogan megtámadta – minden bizonnyal az ország legnagyobb városában, Isztambulban is. E két török nagyváros beintett Erdogan rendőrállamának, szolgamédiájának és megfélemlítő stratégiáinak.

Számomra mindez egy rendkívül fontos trendet mutat, amelyet – megint csak a szűkebb régiónkhoz visszakanyarodva – az ellenzéki vezetésű közép-európai nagyvárosok, Varsó, Prága, Pozsony és Bécs példája is erősít. Nevezetesen azt, hogy a nagyvárosok a szabadság, a progresszió, az esélyegyenlőség és a társadalmi befogadás szigetei és védőbástyái lehetnek, és sikeresen ellen tudnak állni a központi kormányzat parancsuralmának, senkinek nem kellő presztízsfejlesztéseinek, szegényellenes gyűlöletkeltésének, a városi közjavak hűbérbe adásának.

De kicsit messzebb tekintve találunk jó példát korunk legnagyobb kihívására, a klímaváltozás elleni nagyvárosi küzdelemre is. Míg Trump elnök semmilyen érdemi lépést nem tesz a klímakrízissel szemben, addig az amerikai nagyvárosok élen járnak a tiszta energiára való átállásban, a fenntarthatóság erősítésében, a klímaváltozás közegészségügyi vonatkozásainak kezelésében. Ugyanezt megtehetjük Magyarországon. Az Orbán-rezsim oda se bagózik az emberiséget – így minket, magyarokat is – fenyegető legsúlyosabb problémára, semmibe veszi az ökológiai válságot, Tarlós István pedig betonba öntene minden négyzetcentiméter szabad helyet, pusztítja a fákat, a közparkokat. Az Orbán-kormány és helytartója, Tarlós pusztítását az új budapesti vezetés energiahatékonysági programokkal, klímaszempontú közterület-fejlesztéssel, építési rendeletek korszerűbbé tételével ellensúlyozhatja októbertől.

Legyen világos: a fővárosért folytatott őszi küzdelem nem pusztán a baloldal és a jobboldal közötti küzdelem lesz, hanem a baloldali, jobboldali és zöld demokraták közös küzdelme Orbán klikkjével és helytartójával szemben. Budapest – mint a világ más nagyvárosai San Franciscótól Varsón át Ankaráig – valódi demokráciát, sokszínűséget, szabadságot, jövőbe tekintő, fenntartható fejlődést akar, és ezt kész is kiharcolni magának. Az új szélsőjobb megosztó, kirekesztő, reakciós politikájának szerte világon a nagyvárosok állhatnak ellen. Vissza kell vennünk Budapestet!