Ez a harc lesz a végső?

Óriási küzdelemnek nézünk elébe, amely kedden, az Európai Parlament előtti vitával kezdődik.







Félelem és reszketés

“A konzervatív értékrend felvállalása még ma is kockázattal jár” – nyilatkozta a Demokrata nevű lapnak a népszerű zenész, Ákos. A hvg.hu természetesen szolidaritását fejezi ki minden megalázott és megszomorított, ellenszélben alkotó jobboldali művésznek. Együttérzésünket az alábbi fabulával nyilvánítjuk ki.



Ki indítja be Brüsszelt?

Magyarország és Lengyelország esetében eddig azt láttuk, hogy az Európai Unió csak minimális mértékben volt képes feltartóztatni az autoriter rezsimépítkezést. Bár a jogállamisági viták új politikai mechanizmusokat termeltek ki, eddig egyik sem bizonyul hatékonynak, egy részük pedig vissza is üthet. A megoldás az unió eddig óvatos gyakorlatot követő bíróságának kezében lehet.







Hont András: Kurultáj magyar ecsettel

Szent István, kereszténység, nyugati kultúra egyfelől, menekültek éheztetése, Magyarok Istene Sátor és muszlim rokontudat másfelől. Nem csoda, ha összezavarodik az ember. Vélemény.




Fóti Péter: Van másik társadalmi modell, és lehet más iskola

Az iskola a monolit állam része, és nem a civil társadalom intézménye, annak sokszínűségével, és ha igény van rá, belső demokratizmusával. De azon szülők számára, akik többet, mást szeretnének saját gyereküknek, még mindig vannak lehetőségeik.