Harmadik menet, Boca Raton, Florida: nem Obama vagy Romney, hanem a republikánus, hardcore-közeli külpolitika győzött, kiütéssel.

A The New York Timesnak igaza van: "Obama olyannak tűnt, mint egy keményvonalas republikánus", de hogy ez jót tesz-e saját szavazótáborának, kétséges. Nem tudom, csak én találom-e szórakoztatónak, hogy a Nobel-békedíjas elnök ezzel a "keményvonalas" retorikával tudott többpontos előnyre szert tenni a harmadik vita után, de ha ez kellett, bejött neki: az iráni ajatollahoknak nem lesz bombájuk, Izrael a barátunk, Szíria veszélyes gócpont, Bin Laden lelövésére pedig nem kértük Pakisztán engedélyét, mert ha arra vártunk volna, akkor leggyanúsabb szövetségesünktől azt nem kaptuk volna meg.

Welcome, Mr President az ön által mélyen megvetett Bush elnök 2001-es nemzetbiztonsági doktrínájának világában. Ön immár láthatóan magabiztosan mozog és érvel ebben a világban, a Teheránnal szembeni alig leplezett fenyegetésektől az arab tavasszal szembeni szkepszisen át egészen a pilóta nélküli (drón) repülőgépek bereptetéséig, Guantánamo megtartásáig, a szabad és demokratikus "nation building" arcátlan hangoztatásáig. Egy gond van csak: az elmúlt négy év nem hitelesíti önt erre a szerepre.

Kihívó és kihívott számára természetesen más volt a tét a harmadik forduló előtt. Két hét van hátra az elnökválasztásig, és Obama azt láthatta, hogy az első vita után feljött Romney tartani tudta a tempót, úgyhogy fej-fej mellett vágtak bele az utolsó menetbe. Ki hitte volna ezt akár pár hónapja? A demokraták, akiket annyira elbutított saját szervilis mainstream sajtójuk, hogy legyőzhetetlennek hitték főnöküket? A republikánusokat folyamatosan démonizáló ballib (média)értelmiség, amely "egyenlő hozzáférés" címén részben belehajszolta az elnököt az Obamacare-be, egy olyan eü-rendszerbe, amelyet az amerikaiak többsége nem akar? Nem, ezt így senki nem hitte volna.

Romney számára a tét ismét a határozott versenyben maradás volt, és ezt az akadályt most is simán, magabiztosan vette. Sikerrel késztette mentegetőzésre a hatályos elnököt számos kérdésben, amit az más kérdésekben (részben ismét okos humorral) kontrázott, a lovas-szuronyos beszólás például kifejezetten talált. Romney kényszerítette Obamára az Iránnak kapcsolatos keménykedést, bár kissé elsikkadt a fő különbség: Obama csak a bombát akadályozná meg, Romney meg már a bombacsinálás képességétől is megfosztaná a kultúrkörünket (ezen belül különösen: Izraelt) nem igazán kedvelő teheráni fanatikusokat. A National Review Online jól látja: ez a különbség több hónap időnyerést is jelenthet.

A republikánus jelöltnek egy kérdésben sikerült áttörést elérnie, és ezt nem mindenki értette meg, aki arról írt, hogy Romney a külpol témák elől "kitért" a gazdaságpolitikára. Nem, nem tért ki: összefüggésbe hozta. Egy, a világban öntudatos és katonailag erős Amerikának erős gazdaságra van szüksége, arra pedig van egy terve, ezt az elnökről nem igazán mondhatjuk el. Romney jól látja, négy év alatt Amerika visszahúzódott a "bocs, hogy élünk" szerepbe, az arab tavasz elment mellette, a muszlimok előtt Kairóban bocsánatot kért valamiért, Bengázi ügyben két hétig elhallgatta az al-Kaidát, ott volt még a noname cég-gate, a Közel-Kelet semmivel sem békésebb, mint korábban (Obama elnökként eleve el sem ment a zsidókhoz), Irán (minden dicséretes amerikai szankció dacára) közelebb jutott a bombához.

Viszont Bin Laden-t tényleg kinyírta, ez mellette szól. Az nem, hogy egyik mondatában tagadja a Teheránnal való tárgyalásokról szóló újsághírt, nem sokkal később meg megerősíti, hogy tényleg tárgyalna.

Az "erős gazdaság - erős, magabiztos és szabad Amerika" modell logikája a republikánus jelölt mellett szól. A katonai büdzsé megtartása, más, szükségtelen szociális programok megnyírása, adó- és kiadáscsökkentés, szabad vállalkozás: ez tűnik négy év Obama után plauzibilis kiútnak. Ja, és a lovakat meg a szuronyokat azért tartsuk szárazon.