szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pozsonyi Pravdának úgy nyilatkozott a szlovák külügyminiszter, hogy ő tudná, merre kell keresni a szlovák-magyar kiegyezés útját, de ehhez sem az egyik, sem a másik térfélen nincs meg a kellő politikai akarat, sem az elegendő elszántság.

A "Sólyom nem magánszemély" címet viselő interjúban Ján Kubis kifejti: méltányolja, hogy a szlovák parlament érinthetetlennek mondta ki a Benes-dekrétumokat, de nem akarná, ha "a pavlovi reflexhez hasonlóan" a két parlament egymás ellen fordulna.

A lapnak arra a kérdésére, szerinte Ján Slota, az SNS vezetője, vagy Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke "a nagyobb nacionalista", Kubis így válaszol: köztudott, hogy ő elfogadhatatlannak tartja Slota szemléletét és szóhasználatát, és áldásosnak tartja, hogy a pozsonyi kormánykoalícióban nem Slota, hanem a kormányprogram szabja meg az állami politikát. Csáky esetében azonban úgy látja, hogy az MKP elnöke "nem a jövőre, hanem a múltra alapozott álláspontot képvisel, s nem jó, hogy nem egyszer ezen is túlmegy".

A Pravda emlékeztet: maga Fico sem kímélte a magánlátogatáson Szlovákiában járt magyar államfőt, amikor kitiltással fenyegette meg őt. Az elhangzottak üzenete a miniszter szerint az volt, hogy a magán-, a hivatalos és a munkalátogatásoknak megvannak a megfelelő keretei, ezeket a világon mindenütt előírják a protokoll általános szabályai. "Egy magánlátogatás nem politikai álláspontok kinyilvánítására szolgál", mert a legfőbb közjogi méltóságok sosem számítanak magánszemélynek: a határt átlépve azonnal kijár nekik a fogadó ország biztosította védelem. Meg kell állapodni, mi a magánjellegű út és mi nem az. "Elvégre, mégsem lehetséges, hogy valaki idejön és azt mondja: én magánszemély vagyok" - így Kubis.

A lap Szili Katalin szlovákiai (szigorúan magánjellegű) látogatásáról is megkérdezte Kubist. "Szlovákiába jött, elutasította, hogy a szlovák házelnökkel, Pavol Paskával is találkozzon. Örülök azonban, hogy útja előtt kijelentette: semmilyen politikai és nyilvános fellépése nem lesz. Ez legalább egyfajta lépés a helyes irányba, azonban konkrét kérdéseket vet fel bennem: kedvezően hat majd ez a látogatás a kétoldalú kapcsolatokra? Ráadásul most. Kedvezett-e vajon Sólyom látogatása a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét jobbító szándéknak? Szerintem nem kedvezett".

A külügyminiszter további válaszaiból kiderül, Kubis úgy látja: a magyar-szlovák megbékélés kérdésében "politikai akarat és elszántság híján ma a magyar és a szlovák parlament szintjén nem lehet egyezségre jutni. Látható, hogyan reagáltak erre a kérdésre (az MKP megbékélési indítványára) a szlovákiai és a magyarországi politikai erők. Kiélezetten. Hol van ebben a valamiféle kiegyezést kereső politikai akarat? Én nem érzem. Hol a politikai bátorság?" - kérdezett vissza Ján Kubis, aki szerint ha az egyes magyarországi és szlovákiai politikai erők valóban ki akarnának egyezni, akkor a "saját politikai törekvéseik szertartáskönyvét" lennének kénytelenek sutba dobni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

A magyaroknak Benes, a szlovákoknak a Gárda fáj

A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti megerősítése miatt egy német európai képviselő azt szorgalmazta hétfőn, hogy az Európai Parlament elnöke hivatalosan tiltakozzon a szlovák kormánynál.

MTI Itthon

Fico és Slota támadták Sólyom Lászlót

A Szlovák Köztársaság nem fogja elnézni, hogy valaki csak úgy átlépje az államhatárt, és egy magánlátogatás keretében bírálja a hivatalos szlovák szerveket - jelentette ki szerdán Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő arra reagálva, hogy Sólyom László kedden egy civil szervezet meghívására a szlovákiai határvárosban, Révkomáromban járt. Gyurcsány kiáll Sólyom mellett.

Hét nap

Szlovákiai Benes-vita

Újra a viták középpontjába kerültek a Benes-dekrétumok Szlovákiában, miután a Magyar Koalíció Pártja sürgette a...

MTI Itthon

Szili Katalin lemondta szlovákiai útját, Sólyom László nem

Szili Katalin lemondta a jövő hétre tervezett szlovákiai látogatását és semmi okot nem lát arra, hogy megváltoztassa döntését - tájékoztatta Kerényi György, a házelnök kabinetfőnöke szerdán. A magyar államfő viszont ellátogat Szlovákiába, mivel a magyar közösség meghívására utazik ki.

MTI Világ

Fico: Gyurcsánnyal baráti a viszonyom

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) által előterjesztett magyar-szlovák megbékélési nyilatkozat kezdeményezését Robert Fico szlovák miniszterelnök "provokációnak" minősítette szombaton a Le Monde című francia napilapban, s kijelentette: "a szlovák-magyar kapcsolatok ezeréves történetének ismeretében egyértelmű, hogy az elképzelés nem megvalósítható, mert a szlovák társadalom nem hajlandó rá".

MTI Világ

Meddig vállalja Robert Fico Ján Slotát?

Nem sokkal azután, hogy Robert Fico egy évvel ezelőtt a szélsőségesen magyarellenes Ján Slotával és az egykor szintén ökölrázó nacionalista Vladimír Meciarral alakította meg Szlovákia jelenlegi kormányát, az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) felfüggesztette a Fico vezette Smer ESZP-tagságát. Fico azonban azóta is kitart Slota mellett.